2019. augusztus 23. 19:26

A postás csak egyszer próbálja meg kézbesíteni az utalványt, és a használatához be kell menni a postafiókba vagy a szolgáltatóhoz.

Már meg is jelent a rendelet a mai Magyar Közlönyben a nyugdíjasoknak adott rezsiutalványról, amelyet Gulyás Gergely miniszter jelentett be a Kormányinfón.

A papír marad A papír marad

Már a tájékoztató során kérdésként fogalmazódott meg, hogy a folyószámlán keresztül rendezett számlák esetében hogyan történhet az utalványok felhasználása, egyáltalán, mi szükség papír alapú csekkek kézbesítésére.

Ezekre a kérdésekre részben választ ad a rendelet, amelynek értelmében tehát aki utalással intézi a rezsijét, annak muszáj lesz besétálnia a szolgáltatója ügyfélszolgáltatójához, mert csak ott leadva tudják elszámolni a háromszor 3000 forintos, összességében tehát 9000 forintos juttatást. Azt követően 15 napon belül történik a jóváírás a soron következő számlákban.

Arról nem rendelkezett a kormány, hogy az utalványokat személyesen a jogosultaknak kell leadniuk, vagy megbízhatnak ezzel valakit, mindenesetre az első esetben korra és egészségi állapotra tekintet nélkül nem lehet megúszni az "egészségügyi sétát". Vagyis ha cinikusak akarunk lenni, akkor mondhatjuk, hogy az utalványok egészségmegőrzési célokat is szolgálnak.

Azoknak, akik postai úton intézik a számláikat, a fiókokban kell leadniuk a papírokat. Ami pedig az egész értelmét illeti, nos, erre nehéz választ adni. Hacsak nem az a válasz, hogy még egy utolsó megbízást kellett adni az Erzsébet-utalványokat forgalmazó cégnek (az Erzsébet Utalványforgalmazó és Gazdasági Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaságnak), amelyik - mivel ezeket az utalványokat idén megszüntette a kormány - elesett egy zsíros üzlettől. A rezsiutalványokat - mint az kiderült a Kormányinfón - olyan papírra nyomtatják, amelyeket az Erzsébet-utalványokra is használtak. Vagyis mintha a kormány úgy gondoskodott volna a forgalmazó cégről, hogy lehetővé tette az ott maradt, felesleges papírok felhasználását.

Fontos - és a célközönséget tekintve újfent nehezen magyarázható - szabály, hogy a posta csak egy alkalommal kísérli meg az utalványok kézbesítését, s ha ez sikertelen, akkor a jogosultnak a Magyar Államkincstárnál, a honlapján közzétett címen kell előterjeszteni az erre vonatkozó kérelmet.

A rezsiutalványt nem lehet készpénzre váltani, és mint korábbi cikkünkben jeleztük, 2020. március 31-ig lehet felhaszálni. Azt is érdemes figyelmben tartani, hogy a fizetendő számla nem lehet kisebb, mint az utalvány(ok) összege, abban az esetben pedig, ha azok értéke meghaladja az utalvány(ok) értékét, akkor csak készpénzzel lehet kiegyenlíteni a különbözetet, bankkártyával nem.

Hitelre van szükséged?

Találd meg a legideálisabb kölcsönt az Mfor és a Bank360 közös kalkulátoraival! Ha kevesebb mint 5 millió forintra van szükséged, tucatnyi kedvező kamatozású személyi kölcsönt hasonlíthatsz össze a Személyi Kölcsön Kalkulátorral. Ha lecserélnéd a régit, vagy megtaláltad álmaid járgányát, egy olcsó autóhitellel akár már néhány napon belül a volán mögé ülhetsz az Autóhitel Kalkulátor segítségével. Nagyobb terveid vannak és több pénz kell? A lakásvásárlásra fordítható hitelek között hatalmasak az eltérések, ilyenkor érdemes csak igazán összehasonlítani az ajánlatokat! 

A Bank360 és az Mfor összegyűjtötte, hogy melyek január legkedvezőbb hitelei:

Ha jól jönne 1,5 millió forint, a Raiffeisen Bankot érdemes most felkeresni, mivel a személyi kölcsön 32 576 forintos törlesztőrészlet mellett lehet a tiéd 60 hónapos futamidővel. 3 millió forintra lenne szükséged autóvásárláshoz? A CIB Banknál már 60 654 forintos havi törlesztéssel igényelheted jövedelemérkeztetéssel. A K&H Banknál igényelhető lakáshitellel pedig 10 millió forintot vehetsz fel 20 éves futamidőre havi 53 283 forintos törlesztőrészlettel.

Másfajta kölcsönt keresel? Ez a kalkulátor segíthet megtalálni azt a hitelt, amit keresel.