Míg korábban Orbán Viktornak volt valamiféle mítosza, hogy másokat megelőzve milyen remek érzékkel látja a trendeket. Ez korábban sem állta meg feltétlenül a helyét, az utóbbi egy-két évben viszont egyfajta antiindikátor lett a magyar miniszterelnök. Persze voltak prognózisai, mint az idén sokat emlegetett repülőrajt, ami több hónap után vált nevetségessé. Most viszont gyakorlatilag 24 órán belül derült ki, hogy mennyire nem érzi a trendeket. Szombaton ugyanis Tusványoson arról beszélt, hogy az EU vezetése képtelen kereskedelmi megállapodást kötni az USA-val. Persze, ha a Nemzeti Sport mellett például a Financial Times szombati számát is kinyomtatta volna a miniszterelnök, akkor talán nem mond ilyet, mindenesetre vasárnap Donald Trump jelentette be, hogy 15 százalékos vámot fognak alkalmazni az Európai Unióból érkező termékek esetén.
A részletek még nem ismertek, de az amerikai elnök általános vámról beszélt, vagyis a korábban magasabb tarifával sújtott autó-, és gyógyszeripar vagy az acélgyártás is ekkora teherrel szembesülhet majd. Az EU vállalta, hogy 750 milliárd dollár értékben vásárol amerikai energiát, és további 600 milliárd dollárt fektet be az Egyesült Államokban. Utóbbi kapcsán ugyanakkor nem egyértelmű, hogy ez milyen időszakra vonatkozik, a 750 milliárdos érték ugyanis bőven meghaladja az EU teljes éves importját, így biztosan nem éves kvótáról van szó. Ahogy az sem derült ki, hogy ez esetleg a mostani vásárlásokon túli vállalás-e.
Orbán Viktornak választania kell Trump és Putyin között
Ugyanakkor mindez egybevág az amerikai érdekekkel, amely az olaj és gázexport növelését célozza, ahogy azzal az uniós szándékkal is, amely pedig az orosz energiahordozók kiiktatását szeretnék 2027 utántól elérni.
A két fél szempontjából tehát az EU energiaimportjának növelése elvileg win-win szituáció, igaz a magyar kormány jó ideje ágál ez ellen, hol arra hivatkozva, hogy az orosz gáznak és olajnak nincs alternatívája, hol arra, hogy az csak óriási költségek árán váltható ki.
Tény, hogy az orosz olaj esetén a szankciók miatt van háborús diszkont, ahogy a földgáz más forrásból történő vásárlása esetén annak (csővezetékes) szállítása is plusz terhet jelentene, de mindez messze nem jelentene olyan extra terhet, mint azt a közelmúltban például Lantos Csaba energiaügyi miniszter kommunikált.
Az viszont sejthető, hogy ezek után az EU keresztül fogja vinni az orosz energiahordozók kiszorítását célzó intézkedéseket, amelyek az eddigi információk szerint pont a magyar kormány által favorizált Donald Trump vámpolitikájával van összhangban. A pletykák szerint ugyanis – többek között az esetleges vétót és az oroszok jogi lehetőségeit korlátozva – olyan vámkulcsot vethet ki, amely ugyan de jure nem tiltja az orosz gáz és – olaj importját, de facto viszont ellehetetleníti azt. Ha pedig az Oroszországból érkező energiahordozók helyett amerikai termékeket vásárol Európa, az egyértelműen Donald Trump szándékainak megfelelő lépés lenne, így a magyar kormány az orosz orientáció kapcsán magára maradna.
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán
Fellélegezhet a magyar ipar?
Gyakorlatilag Donald Trump megválasztása óta folyamatos bizonytalanságot jelentett, hogy milyen mértékű vámokat alkalmaz majd az elnök, aki már a választási kampányban egyértelművé tette, hogy ezzel az eszközzel egyrészt forrásokat szeretne az amerikai költségvetés számára, másrészt az a célja, hogy az import drágításával amerikai munkahelyek jöjjenek létre. Az elmúlt hónapokban számos elemzés jelent meg arról, hogy az utóbbi cél mennyire reális, és a mostani AI- és szolgáltatáscentrikus világban mennyire előremutató. Ráadásul a közgazdászok arra is figyelmeztettek, hogy a vámok emelése a folyamat végén az amerikai fogyasztókon fog lecsapódni az emelkedő infláció révén, így a mostani vámkulcsoknál sokkal magasabb szint Washington szempontjából is több hátránnyal járhatott volna, mint előnnyel.
Magyar szempontból a mostani vámegyezmény különösen érdekes a járműgyártás terén, hiszen az amerikai elnök korábban arról beszélt, hogy a német és a japán autók helyett amerikai kocsikat szeretne látni. Ez persze egy globálisan integrálódott iparágban inkább csak vágyálom, hiszen az Egyesült Államokban gyártott amerikai márkák alatt készülő járművek esetén is az importhányad átlagosan 50 százalékos.
Miután a japán vállalatok is ilyen mértékű vámot kaptak, így ebben az összevetésben ez nem jelent hátrányt. Az viszont nagy kérdés, hogy a vállalatok mennyit tudnak ebből a fogyasztókra hárítani, és mekkora veszteséget jelent mindez számukra. A német Kiel Institute for the World Economy (IfW) számítása szerint egy éven belül 0,15 százalékos GDP-csökkenést eredményezhetnek Németországban, ami nagyjából 6,5 milliárd eurós veszteséget jelentene. Az EU egészére a veszteség 0,1 százalék, de más nagy gazdaságokat kevésbé érint: Franciaországra 0,01 százalékos, Olaszországra pedig 0,02 százalékos veszteséget becsült az IfW.
Korábban a holland Rabobank adott ki különböző mértékű vámkulcsokra vonatkozó prognózisokat, ők arra jutottak, hogy 10 százalékos vám esetén a német autógyártókat 1 milliárd eurós veszteség éri, az ezt meghaladó mértékű tarifáknál pedig ez exponenciális növekedést eredményez. Így a végül kialkudott vámtétel várhatóan 2-2,5 milliárdos terhet jelenthet. Nem véletlen, hogy a BDI német iparszövetség éles kritikával illette a megállapodást. Hasonló véleményt fogalmaztak egyébként meg a megszólaló magyar politikusok is. Más kérdés, hogy az utóbbi időben elég egyértelműnek tűnt, hogy Donald Trump nem fog visszakozni, ennél kisebb vámkulcsot pedig – az EU-hoz mérhető szereplők közül – más sem tudott elérni. Azt egyébként a BDI is megjegyezte, hogy a megállapodás pozitívuma, hogy egyelőre sikerült elkerülni egy további eszkalációs spirált.
Bár a szövetség talán nem érzékeli, de ez egyébként kulcsmomentum, a gazdaságpszichológiában ugyanis egy adott helyzethez a piaci szereplők mindig sokkal gyorsabban és hatékonyabban tudnak adaptálódni, mint a bizonytalansághoz. Az új vámtételek alapján tehát a vállalatok át tudják gondolni a stratégiájukat, fel tudják mérni a piaci lehetőségeiket és ezek alapján hoznak beruházási vagy esetleg költségcsökkentési lépéseket. Ez pedig sokkal jobb szituáció, mint amit az előző bő fél évben láthattunk, amikor kimondatlanul az volt az elv, hogy amíg nem tisztázódnak a feltételek, addig nincs új beruházási döntés, sőt a folyamatban lévőket is igyekeznek jegelni.
A vámok tehát a német export miatt a magyar gazdaság szempontjából is több százmillió eurós plusz terhet jelentenek. Ugyanakkor új lehetőségek is nyílnak, hiszen a vállalatoknak költséghatékonyabban kell működniük a magyarországi gyártás pedig az alacsonyabb bérköltségek miatt ezt nyújtja. Összességében tehát úgy tűnik, hogy a magyar ipar számára a vámmegállapodás plusz terhet jelent, ugyanakkor ennek a mértéke még a kezelhetőség határain belül van.
Más kérdés, hogy a magyar kormány elképesztő összegű közvetlen és indirekt támogatást nyújtott az ázsiai – részben kínai – akkumulátorgyártó vállalatok számára, akik az Egyesült Államokban továbbra is indexen lesznek. Így az a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy német hátterű cégek forgalma idén már nem fog tovább csökkeni, ugrásszerű javulás viszont aligha lesz, már csak azért is, mert ahogy arról a napokban az Mfor is írt, számos nagyberuházás indulása körül komoly kérdőjelek vannak.
