A dagály és apály által működtetett újfajta erőmű által termelt energiát használnak fel Norvégia egyik északi, a sarkkörön jóval túl lévő településének lakásaiban. Hammerfest város közelében, egy tengeri csatornában a Holdnak a Földre gyakorolt gravitációs vonzása által okozott árapály hajtja a tengerfenékre rögzített turbina 10 méteres lapátjait, így fejlesztve villamos energiát a helyi elektromos hálózat részére.
A Kvalsund csatornában lévő erőmű prototípusa egy víz alatti szélmalomhoz hasonlít, és a tervek szerint a későbbiekben évente 700 ezer kilowattóra környezetbarát energiát termel majd. Dagály idején körülbelül 12 órán át másodpercenként mintegy 2,5 méteres sebességgel áramlik a víz a Kvalsund csatornán keresztül, a vízszint emelkedésének csúcspontján megáll, aztán irányt változtat. Ekkor a turbinalapátok is automatikusan forgásirányt változtatnak. Ha a projekt sikeres lesz, széles körűen alkalmazhatóvá válik és több millió dolláros megrendeléseket eredményezhet.
Franciaországban, Kanadában és Oroszországban már korábban is építettek árapály erőműveket, amelyek dagálykor duzzasztógáttal összegyűjtik a vizet mesterséges lagúnákban. Apálykor a gravitációs erő átviszi a vizet a turbinákon és villamos áramot termel. Az ilyen duzzasztógátak azonban megzavarhatják az állatok és a növények élőhelyét a folyótorkolatokban és a tengerpartok mentén.
Az árapály-áramlatok segítségével működő turbinák szorgalmazói szerint ez utóbbi kisebb mértékű beavatkozást jelent a környezetbe, kevésbé zavarja meg a tengeri állatok természetes élőhelyeit. Ezeknek az erőműveknek a turbinái csendesek, nem láthatóak a felszínről, és a halak, bálnák, fókák körbe tudják úszni őket anélkül, hogy elpusztulnának. Hátrányt jelentenek viszont a magas költségek. Becslések szerint egy kilowattóra energia megtermelése körülbelül háromszor annyiba kerül, mint egy hagyományos vízerőmű esetében. Problémát okozhat a karbantartás is, hiszen ahhoz búvároknak kell lemenniük a tengerfenékre.
Tény azonban, hogy a világ más térségeiben tengeralatti árapály-áramlati erőművekkel folytatott kísérletek mindeddig nem jutottak el odáig, hogy áramot adtak volna az országos hálózatba. Kétségtelen az is, hogy ez az erőműtípus - más, hasonló, környezetbarát próbálkozásokkal együtt - újabb lépést jelenthet a fosszilis energiaforrásoktól való függőség csökkentése felé.