Míg a DM-ben a pénztáros kisasszony általában a helyén van, kedvesen köszön, és magától bepakolja az árut a szatyorba, addig konkurensénél az esetek nagy részében a pénztárnál a vevő inkább nyűgnek érezheti magát.
Ugyanez jellemzi például egy ismert harisnyabolt-hálózat kiszolgálóit: nem szeretik a vevőket, se azt, ha kérdeznek, se azt, amikor fizetni akarnak. Ez alól persze akad kivétel, de nem sok. Ugyanilyen látványos a különbség például a Spar, Kaisers boltjaiban, ahol még a legrosszabb kedvű pénztáros hölgy is minimum köszön a vevőknek, nem így más élelmiszerboltoknál, ahol a vásárló látszólag csak arra jó, hogy megszakítsa a kollegákkal történő beszélgetést. Szintén akadnak különbségek a vevőkhöz való hozzáállásban benzinkutak és akár légitársaságok között is. Étteremhálózatokról és ügyfélszolgálatokról nem is beszélve.
Kénytelen vagyok arra gyanakodni, hogy az egyik helyen kapnak oktatást erre vonatkozóan az alkalmazottak, míg máshol ezt megspórolják a cégvezetők. Pedig nem kéne, mert mint a mellékelt ábra mutatja, a vállalattól függ, hogy megengedheti-e magának valaki, hogy látványosan unja, amit csinál, vagy sem.
Biztosan nehéz, de nem lehetetlen feladat felhívni az alkalmazottak figyelmét arra, hogy a vevőből élnek ők maguk is. Számos vállalatnak sikerül. Soknak pedig nem. Látszólag apró szempont, de nehéz változtatni rajta, ha már a vevőkben tudat alatt vagy felett, mindenesetre érzékelhetővé válik a kiszolgálásbeli különbség a konkurens üzletek közt. Lehet, hogy én vagyok nagyon naiv, de elképzelhető, hogy vannak óriásvállalatok, amik pont erre az „apróságra” nem figyelnek oda?
G.F.
