2p

Meglepő, hogy miközben Európa magát az emberi jogok védelmezőjének tartja, a terrorizmus elleni harc jegyében furcsa törvények születnek. Olyanok, amelyek a kisemberek életét megkeserítik, ám valódi megoldást nemigen hoznak.

(Mfor-montázs)

Olaszországban a turista szezonban a külföldiek kénytelenek egy közelmúltban alkotott törvénnyel és annak hatásával szembesülni. A nyilvános internet-elérési helyeken (például internet kávézókban) ugyanis csak úgy léphetünk fel a világhálóra, ha előtte bemutatjuk a személyzetnek útlevelünket, amiről fénymásolatot készítenek.

Az még a kisebbik probléma, hogy az utazó semmiféle tájékoztatást nem kap a személyes adatok kezeléséről: nem derül ki, hova kerülnek a fénymásolatok, meddig őrzik meg őket, s arról sem adnak tájékoztatást, hogy a megtekintett oldalakat "hozzárendelik-e" a netezőkhöz.

Jogkövető polgárként számomra sokkal nagyobb gond, hogy a rendelet hatására több kávézó - elvi vagy gazdasági okokból - bezárta kapuit. Amelyik megmaradt, ott csak hosszas sorbanállás után léphetünk fel a világhálóra, miközben a valódi cselszövők röhögnek a markukban, legfeljebb más csatornán kommunikálnak.

Az antik történelmi emlékek között sétálva így az ember egyfajta digitális középkorban találja magát, ahol az üzenetek továbbítása komoly fejtörést okoz. Persze annak érdekében, hogy még stílszerűbb legyen minden, az internet helyett újra divatba jön a postagalamb, legfeljebb az amerikai turisták ritkábban üzennek haza...

Király Béla

Kapcsolódó anyagok:
Az időjárás mondjon le! Ébresztő! A tv-függő faj Riadó, itt a kamatadó! Itt a Boldog Bolygó Index!

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!