2p

Rendhagyó szakmai fórumnak adott otthont a PricewaterhouseCoopers (PwC) budapesti irodája, melynek keretében a magyar hatóságokat az Európai Uniós pályázatokhoz kapcsolódó költség-haszon elemzések minőségi kidolgozására készítették fel. A fórumon a PwC szakemberei, a Nemzeti Fejlesztési Hivatal képviselői, valamint az EU Bizottság képviseletében Andrea Mairate főosztályvezető tartott előadást.

A költség-haszon elemzés, mint a projekt-előkészítés meghatározó eleme azt kívánja bemutatni, hogy bár pénzügyileg a nagyprojektek (jellemzően környezetvédelmi és infrastrukturális projektek) nem jövedelmezőek, de gazdasági-társadalmi szempontból összességében hasznosak, ezért megvalósításuk - támogatás nyújtása mellett - javasolt. Eddig is készültek ISPA és Kohéziós Alap projektekhez ilyen elemzések, azonban ezek minősége és tartalma bizonyos esetekben jelentősen eltért egymástól, megnehezítve a projektek összehasonlítását és értékelését.

Másrészt uniós szinten is felmerült az igény a módszertanok egységesítésére. E standardizálás hazánk érdeke is, mivel 2007-től nagyságrendekkel több pályázattal kell foglalkoznia a néhol most is kapacitáshiánnyal küzdő intézményeknek. Az egységesítéssel egyszerűsödhet az értékelési folyamat is.

A PwC által készített modell az Unió által is elvárt mutatókkal fejezi ki a projekt pénzügyi és gazdasági eredményeit, és átláthatóbbá teszi az elemzés számításait. A költség-haszon modellhez egy gyakorlatias útmutató is társult, továbbá a PwC képzéssorozat keretében készítette fel a hazai hatóságok munkatársait. Az átláthatóság és egységesség nemcsak az előkészítésnél és a döntésnél fontos, ugyanis utólagos költség-haszon elemzést a megvalósítás után is elrendelhet az EU Bizottság.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!