2p

Meglepő eredménnyel zárult egy fogyasztóvédelmi szervezet felmérése Németországban: a teszteredmények szerint a diszkont láncok saját mosóporai - hatásukat tekintve - ugyanolyan, sőt olykor még jobb minőségűek, mint a nagy márkák termékei.

A Stiftung Warentest alapítvány felmérése során összesen 18 különböző márkájú mosóport próbáltak ki. A "jó" érdemjeggyel 15 terméket láttak el. Az élmezőnyt a nagy diszkontláncok, a tavaly ősszel hazánkban is szupermarketet nyitó Lidl és az Aldi, valamint a Rossmann és a Schlecker dominálják, idézi a Test nevű folyóirat márciusi számában közzétett tanulmányt az APA hírügynökség.

A lista élén csupán egyetlen neves márkatermék, a Persil található, amely a legnagyobb mosóerővel rendelkező mosópor kategóriában végzett az élen. Míg azonban egy mosás Persillel 27 centbe kerül, addig a fenti négy lánc termékeit használva 11-13 centből is ki lehet jönni.

A teszt emellett kimutatta, hogy egyetlen mosószer sem képes - 40 fokos vízhőmérsékleten - a ruhából teljes egészében eltüntetni a komolyabb foltokat. Ebben a kategóriában egyedül az Arielnek sikerült "jó" besorolást kapnia, azzal a megjegyzéssel, hogy rendszeres használata esetén a ruha szürkés színezetet kap. Ezzel szemben a Sunilnak csak a legrosszabb minősítés, a "kielégítő" jutott.

A környezetért érzett felelősség szempontjából a tanulmány a piacvezető Henkelt sorolta az első helyre, majd utána következett a Procter & Gamble és a Lever-Fabergé.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!