2p

Júliusban az Ecostat nagyvállalati „TOP-100 konjunktúra index" értéke 47 százalék, a legutóbbi júniusi szintnél 6 százalékponttal alacsonyabb. A kis- és középvállalatok konjunktúra-indexe 44,9 százalék, a júniusi értéknél 3 százalékponttal kevesebb, ami az üzleti hangulat romlását jelenti.

A mutató 2 százalékpontos júniusi romlásából még nem következett a tendencia markáns törése, a júliusi, erőteljesebb visszaeséssel azonban úgy tűnik, hogy a nagyvállalati kör egy időre elveszítette korábbi optimizmusát és bizalmát a közeli fellendülésben - áll az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet nagyvállalatokat jellemző jelentésében.

A legnagyobb vállalkozások a magyar gazdaság rövidtávú kilátásait és ezen keresztül saját lehetőségeit összességében kedvezőtlenebbnek értékelik, mint az elmúlt másfél évben bármikor. A világgazdaságból és az unióból érkező gyenge makromutatók arra utalnak, hogy a globális gazdaságban 2003 második felében sem indul be stabil növekedés.

Idén a kis- és középvállalati szektor bizalmi indexei az első negyedévi stabilitás után erőteljesen emelkedtek, majd az utolsó két hónapban meredeken visszaestek, a szektor bizalmi trendjének javulása megtört - áll az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet konjunktúra-jelentésében.

A második félévben a nemzetgazdaság kismértékben javuló kilátásaiban a cégek mindössze 16 százaléka bizakodik. Kismértékben romló feltételekkel 32 százalékuk, jelentős mértékben romlóval 15 százalékuk számol. Saját vállalkozásuk rövidtávú fejlődési kilátásait a cégek 37 százaléka rosszabbodónak ítéli. Június óta kismértékben javult és a márciusi szintre emelkedett az optimista várakozások aránya.


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!