Az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió cselekvési terve elsősorban határőrizeti és vámügyi kérdésekre koncentrál. Az együttműködés kezdeti erőfeszítései Kínára és Oroszországra fognak irányulni, illetve Ázsia, Latin-Amerika és a Közel-Kelet szerzői jogsértések által legveszélyeztetettebb területeire.
Tervezik továbbá más országok fővárosaiban működő követségeken szellemitulajdon-védelmi hálózat létrehozást, melynek célja az információcsere elősegítése, oktatási és technikai segítségnyújtási programokban való együttműködés, illetve az iparág jogérvényesítési törekvéseinek elősegítése.
Oroszország a legveszélyesebb
A januárban nyilvánosságra hozott IIPA (International Intellectual Property Alliance) kiadványa szerint Oroszország jelenti a legnagyobb veszélyt a film- és a szoftveriparra egyaránt, mivel ott 2005-ben 81 százalékos volt a kalózfilmek és 85 százalékos a kalózszoftverek aránya. A legnagyobb probléma, hogy a hatóságok nem tesznek lépéseket afelé, hogy csökkentsék a kalózkodást. Ezért büntetlenül működhetnek olyan honlapok, melyekről bárki letöltheti az ott kínált filmeket, zenéket és szoftvereket minimális összegért, ami az európai és amerikai filmipart és kereskedelmet is jelentősen károsítja.
A szerzői jogok megsértése tekintetében veszélyt jelent Kína, India és Dél-Korea, ahol hamarosan a népesség jelentős része internet-felhasználó lesz.
Kapcsolódó anyagok:
Összefog a kalózok ellen az EU és az USA
Kínai hamisítókkal pereskedik a Lacoste
A szoftverek egyharmada kalózkiadvány volt tavaly
Csökkent a kalózszoftverek hazai aránya