2p

A nagy tekintélyű New York Stock Exchange néhány hét alatt játszotta el hitelességét, köszönhetően a tőzsde vezetőjének javadalmazása körül kerekedett botránynak.

Az elnök-vezérigazgatói posztot betöltő Richard Grassonak megítélt 140 milliós jövedelmi csomag ugyanis alaposan felborzolta a kedélyeket az USA-ban. Az ügy kapcsán számos nagyra értékelt személy adott hangot véleményének.

A tőzsde elnökségében tizenketten foglalnak helyet a tőzsdén kereskedő cégek képviseletében. Mellettük tizenkét úgynevezett nyilvános igazgatósági tag is van, akiket a tőzsdén jegyzett társaságok delegálnak, többségében korábbi vezetőik köréből. A botrány következtében ugyanakkor az igazgatósági tagok szerepe is reflektorfénybe került, és több érdekcsoport, így például a nyugdíjalapok képviselői a botrány apropóján szeretnék, ha újraosztanák a pozíciókat.

Az igazgatóság összetételének változtatása mellett további reformok is elképzelhetőek, ennek legfontosabb momentuma az elnök-vezérigazgatói poszt szétválasztása lehet. Ugyan a botrány élét csökkentendő Grasso lemondott 48 millió dollárnyi javadalmazásról, és többen kiálltak mellette a teljesítményét méltatva, a végső megoldást azonban több szakember szerint is a tőzsde kormnyzásának megújítása jelentheti. Ezzel ugyanis elkerülhetőek lesznek a jövőben a hasonló skandalumok.

Kapcsolódó anyagok
140 milliós fizetés azért mégsem kellene?!
Össztűz alatt az álomfizetés



LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!