3p

Tizenkét millió eurónyi, azaz csaknem 3 milliárd forintnyi közlekedési és turisztikai fejlesztés indulhat el még az idén a magyar-osztrák határrégióban - jelentették be hétfőn Szombathelyen amikor átadták 33 nyertes projekt támogatási szerződését.

"A térségi együttműködésnek az országhatáron belül, de a határon átnyúló interregionális kapcsolatokban is egyre nagyobb jelentősége van" - mondta Szegvári Péter, a Magyar Terület- és Regionális Fejlesztési Hivatal elnöke. Hozzátette: a Phare CBC pályázatok előkészítői voltak azoknak a támogatási programnak amelynek keretében Magyarország 2007-2013 között több mint 24,8 milliárd eurónyi összeget fordíthat majd főleg térségi strukturális regionális területfejlesztési célokra, szavai szerint ebben nagyon jelentős szerepet játszanak majd az interregionális kapcsolatok.

A még 2004-ben meghirdetett támogatási konstrukcióban a határon átnyúló közlekedési infrastruktúra hálózatok fejlesztésére lehetett pályázni, erre a célra 8 millió euró áll rendelkezésre, míg a határon átnyúló turizmus fejlesztésére 4 millió eurónyi összeget fordíthatnak összesen a nyertes pályázók, vagyis önkormányzatok, civil szervezetek, és nonprofit vállalkozások.

A megvalósítás útjára lépett nyertes projektek között szerepelnek például határ menti magyar és osztrák települések közötti kisebb összekötő utak megépítése, a kerékpárút hálózat fejlesztése, a vízi közlekedés infrastruktúrájának megteremtése. Jut pénz például Győr-Moson-Sopron megyében a Jánossomorja és az országhatár közötti útszakasz felújítására, támogatják a hegyeshalmi terelőút terveinek elkészítését, de a Fertő-tó körüli kerékpárút soproni összeköttetésének megvalósítását is. Több mint 1,5 millió eurós támogatást kapott a Szentgotthárd-Mogersdorf közötti összekötő út építése és 1,8 millió euró jut a Pinka-menti határátkelési infrastruktúrák fejlesztésére.

A turisztikai projektek közül támogatják például a Rába mentén vízi turisztikai ügyelet kiépítését, a régióban kerékpáros tárolók és szálláshelyek létesítését, a horgászturizmus fejlesztését, a határhoz közeli natúrparkok közös megjelentetését a turisztikai piacon. Segítenek több a határ menti régióban zajló kulturális rendezvényt is, mint például egy Liszt Ferenc szülőföldjén megrendezésre kerülő zongorafesztivál ötletének megvalósítását. A támogatás kétharmadát a Európai Unió állja, míg egyharmadát a nemzeti társfinanszírozás jelenti.

A projektek a kiírás szerint a magyar osztrák határtérségben, vagyis Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyében, illetve Burgenland, Bécs, és Ausztria keleti tartományiban valósulhat meg, a pályázóknak elképzeléseik megvalósításához legalább egy partnerrel kellett rendelkezniük a határ túloldaláról. (MTI)

Kapcsolódó anyagok
Interreg programok az európai régiók összekapcsolására
Pályázatokat hirdettek az Interreg III. programban
Az EU támogatások áttekintése

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!