Amikor 1949-ben a Magyar Philips Művek Rt.-t államosították, súlyos gondok merültek fel a hazai rádióhálózat hátterét biztosító adócső ellátásban. Az anyacég ugyanis már az első, számára riasztó hírek hallatán visszafogta legújabb kutatási eredményeinek közlését. Ebben az időben a hazai adócsőgyártás rendezetlen volt. Ugyan számos kisüzem készített a Posta, a HM, a BM és a közlekedési szervek részére adó-vevőket és rádiókat, és a Tungsram is gyártott kis teljesítményű elektroncsöveket, de a nagy befektetést igénylő adócsőgyártással a Philipsen kívül senki nem foglalkozott.
Lépéskényszer
Az új rádió-, valamint a frissen létesített közvetítő állomások részére az adócsövek folyamatos biztosítása feltétlenül szükségessé vált. Az államosítások nyomán elrendelt nyugati embargó miatt ugyanis a külföldi beszerzés lehetetlen lett, ezért elsőrendű feladattá emelkedett a hazai adócsőgyártás mielőbbi megteremtése és biztosítása.
A szocialista nagyvállalat elsőrangú szakember gárdával rendelkezett, minek eredményeként a hazai gyártás igen kedvezően és gazdaságosan alakult. Idővel megindult a világszenzációt jelentő thoriumos adócsövek és az elgőzölögtetéses hűtésű nagy adócsövek hazai gyártása, majd exportálása is. Nem mellékesen érdemes közbeszúrni: ez utóbbi termékekből még az akkoriban fő ellenségnek számító USA és Nyugat-Németország is vásárolt. A hatvanas évek elején az URH adócsövek, majd a reflex-klisztron, valamint a haladó-hullámú mikrohullámú csövek készítése is megkezdődött.
Ontották a csöveket
Egy utólag, a kilencvenes évek derekán keletkezett visszaemlékezés szerint kedvezően hatott a vállalat pénzügyi mérlegére, hogy a nagyteljesítményű rádióadó-berendezések gyártását - mely ebben az időben nemzetközi szinten növekedést mutatott - a Magyar Adócsőgyár vette át és ezzel termelése még gazdaságosabb lett és kialakult egy megbízható gyártó bázis.
A lassú halódás egyesek szerint 1983-85 környékén indult meg. Ekkorra a technika folyamatos fejlődése, a mikrohullámú félvezető eszközök gyors térhódítása miatt egyre kevesebb adócsőre volt szükség. A termelés lassan, de biztosan visszaesett, az eladások csökkentek, emiatt kevesebb pénz jutott a modernizálásra, fejlesztésre. A rendszerváltás már egy erősen lestrapált céget talált.
Az 1991-es privatizáció során a céget egy Amerikába szakadt hazánkfia vette meg, aki nagy tervekkel, de, mint utóbb kiderült, elégtelen anyagi eszközökkel próbált életet lehelni a vállalatba. A kísérlet két esztendő után befulladt: a cég 1993-ban örökre lehúzta a rolót.
Lázin Miklós András
