3p

Január 1-től fokozottan kell ügyelnünk számlatömbünk érvényességére, mert a 2007 előtt gyártott példányokat ezentúl nem tudjuk felhasználni. A számítógépes számlák esetén pedig a szoftver gyártójától kell egy nyilatkozat, hogy a program a hatályos szabályoknak megfelelő bizonylatokat állít ki.

Változtak a számlatömbök érvényességét illetően a szabályok január 1-től. Az új előírások szerint a gyártás dátuma a meghatározó, a 2007 előtt gyártott számlatömböket tavaly június 30-ig lehetett forgalomba hozni és december 31-ig lehetett felhasználni. Az előző évinél régebben kiállított számlatömbök az idén tehát már nem alkalmazhatók. Bár a számlaadási kötelezettség a kiállító felelőssége, nem árt, ha saját érdekében a számla befogadója is résen lesz, hiszen ha valaki elavult számlát állít ki, és ezt a befogadó nem veszi észre, akkor mindkettőjüknél adóhiány keletkezhet.

A 2007. január 1-jét megelőzően előállított, de használatba nem vett bizonylatokat az előállítóknak, az értékesítőknek és a felhasználóknak - utólag is ellenőrizhető módon, bizonylattal alátámasztottan, a rájuk vonatkozó selejtezési szabályoknak megfelelően - 2008. január 31-ig selejtezni kell.

A 2007. január 1-jét megelőzően előállított és nyilvántartásba (használatba) vett nyugta, számla, egyszerűsített számla nyomtatványokat (tömböket) a felhasználóknak 2007. december 31. napjával le kell zárni, és a rájuk vonatkozó jogszabályoknak megfelelően meg kell őrizni. Mind a lezárás, mind a selejtezés tényét a szigorú számadású nyomtatványok nyilvántartásában fel kell tüntetni.

A nyomtatvány előállításának évét a nyomtatványt beszerző adózó a 2007. első félévében beszerzett nyomtatványok esetében a beszerzésről szóló számlából tudhatja meg, ugyanis a 25/2006. (X. 27.) PM rendelet. 2. § (3) bekezdése szerint 2007. első félévében a nyomtatványértékesítésről kiállított számlában a nyomtatvány értékesítője a nyomtatvány előállításának évét is köteles volt feltüntetni a számlában, áll az adóhatóság közleményében.

A nyomtatványok gyártási éve a sorszám felépítéséből is ellenőrizhető, ehhez az APEH által kijelölt sorszámtartományok nyilvántartása is segítséget nyújt, mely az APEH honlapján hozzáférhető.

Nem dőlhetnek hátra azok sem, akik számítógépes számlákat használnak. Az új jogszabályok szerint ugyanis minden vállalkozásnak, amely számítógépes szoftverrel állít elő számlát, a szoftver gyártójától a nevére szóló nyilatkozattal kell rendelkeznie arról, hogy az általa használt szoftver illetve szoftververzió az éppen hatályos számlázási és adójogszabályoknak eleget tesz.

A vállalkozás csak ennek a nyilatkozatnak a birtokában készíthet olyan számlát, amelyet az adóhatóság adóigazgatási bizonylatként elfogad. A tapasztalatok szerint az adóhatósági ellenőrzéskor nemcsak a vállalkozás által kibocsátott (bevételi) számlákat vizsgálják, hanem a befogadott (költség) számlákat is. Ennek során előfordulhat, hogy ha a számla kibocsátója nem igazolja a szoftver megfelelőségét, akkor a lekönyvelt szállítószámlákat az adóhatóság nem fogadja el, a könyvelésből kiemeli és adóhiányt állapít meg.

Menedzsment Fórum 

Jogi nyilatkozat 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!