Antal József, az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal (OLÉH) elnöki tanácsadója kifejtette: ehhez kapcsolódik majd két minisztériumi rendelet, az egyik az energetikai számítási módokat, míg a másik az épületenergetikai vizsgálatokat végző szakemberek megfelelőségét részletezi.
A tanácsadó közölte, hogy a rendelet csak a 2006. január 4-e után benyújtott építési engedélyű épületekre lesz kötelező. A meglévő épületekre szakaszosan, ütemezve vezetik be a rendelet, ám erről még nincs végleges döntés. Antal József szerint a rendelettel kapcsolatos moratórium azt jelenti, hogy a középületekre, illetve a lakóépületekre más-más időponttól vonatkozik. Eszerint a jövő év január 4-től az ingatlan adás-vételeknél még nem lesz kötelező épületenergetikai tanúsítás.
Leitner József, az OLÉH elnökhelyettese korábban elmondta: a szakembereknek fel kell készülniük az új rendszer alkalmazására egységes értelmezéssel és fogalomrendszerrel, oktatással, auditorokkal, nyomtatványokkal. Kiemelte: a magyar mérnöktársadalomnak meg kell teremtenie a feltételeit annak, hogy a mintegy 600 ezres magyar lakóépület-állomány energiahatékony legyen.
A tanúsítás ára lakásonként átlagosan 40 ezer forint körül alakulhat, ám például egy több száz lakásos panelházban ennek ötöde, míg egy családi ház esetében ennek többszöröse is lehet. Az OLÉH tervezi, hogy ajánlást tesz közzé a tanúsítást végzők számára. Az energiatanúsítvány az elképzelések szerint nem lenne visszavonható, legalább 10 évig érvényes lenne, ám ha egy épületben kicserélik a nyílászárókat, akkor újat kellene készíteni.
Az EU épületenergetikai irányelve mögött az a gondolat áll, hogy a jól hőszigetelt és korszerű fűtési rendszerrel ellátott épületek kevesebb energiát fogyasztanak. Így minden érintett költségeket takaríthat meg, és nem elhanyagolható a környezetvédelmi hatás sem, írja az MTI.
Az energia-tanúsítvány igazolja az épület energiaszükségletét, információt ad az épület külső hőszigeteléséről, a fűtőberendezésekről, a szellőztetésről, a melegvíz-előállításról, az alkalmazott energiahordozók vizsgálatáról. Ezek alapján le kell vonni a következtetéseket, és felújítási javaslatokat kell tenni, ami jelentős költségcsökkentést eredményezhet - emelte ki Leitner József.
Az energia-tanúsítvány a lakáspiacra is hatással lesz, mivel egy új ingatlanberuházásnál világossá válik, hogy mennyire energiatakarékos, és a rossz hatásfokú lakások, irodák kevésbé lesznek piacképesek - mondta Leitner József.