A miniszter hangsúlyozta, hogy jelenleg különböző speciális okokból, évente mintegy 100 milliárd forint olyan támogatás van a villamosenergia-termelésben és -elosztásban, amelynek költségét a végfelhasználók fizetik meg. Ráadásul ez az összeg folyamatosan emelkedik és rontja a gazdaság versenyképességét. Ilyen speciális "támogatásnak" nevezte többek között a szélenergia kötelező átvételét és magas átvételi árát.
A miniszter szerint a politika nem mindig a legmegfelelőbb döntést hozza meg, aminek jó példája a megújuló energia kilowattóránként több mint 23 forint kötelező átvételi ára. Kóka János inkább aukciós módszert javasolna, és - ha erre a villamosenergia rendszer lehetőséget adna - akkor a kapacitások engedélyezésénél transzparensebb választást szorgalmazna.
Hangsúlyozta, hogy a kötelező átvétel miatt több mint ezer megawatt igényt nyújtottak be szélerőmű létesítésére, de csak 330 megawattra adott engedélyt a Magyar Energia Hivatal.
Az energetikával kapcsolatos kormányzati programok közül Kóka János kiemelte az energiatakarékosságot és a megújuló energia fontosságát. Ez utóbbi egyben agrárgazdasági kérdés is - mondta a miniszter -, mert Magyarországon egymillió hektár földterület megművelésére van lehetőség megújuló energia tüzelőanyagának előállítására. Jelezte, hogy a második nemzeti fejlesztési terv uniós, költségvetési és befektetői forrásból mintegy 600 milliárd forintot irányoz elő a megújuló energia-beruházásokra és amelynek eredményeként az összes energiatermelés 14 százaléka 2013-ban "zöldenergia" lesz.
MTI / Menedzsment Fórum