2p

A MÁV Rt. kizárólagos tulajdonában lévő miskolci székhelyű Tiszavas Járműjavító Kft. reményei szerint az idén már a tengerentúlra is gyárt majd vasúti vagonokat.

A cég jó eséllyel pályázik a kubai vasút által kiírt nyolcvan darabos ércszállító vagon gyártására, ugyanakkor az iráni vasúttársaságnak már biztosan leszállítanak 200 darab ilyen vagont - mondta Farkas Kálmán, a cég ügyvezető igazgatója. A társaság ugyanakkor tavaly elnyerte az osztrák vasút száz konténerszállító vasúti tehervagon gyártására vonatkozó megrendelését, és további száz ilyen kocsira opciós szerződésük is van.

[ajanlo=98][igazitas=left/]A Tiszavas kapacitásának mintegy felét teszi ki a gyártás, a másik fele az eredeti profilból, vagyis a tehervagonok javításából tevődik össze. Ez utóbbi túlnyomó hányadát a MÁV megrendelései adják. Farkas Kálmán közölte az MTI-nek: tudomása szerint továbbra is napirenden szerepel a Tiszavas privatizációja, ám amíg a MÁV helyzete nem rendeződik, addig a vasúttársaság vélhetően nem hirdeti meg eladásra a járműjavítót.

A MÁV legnagyobb tehervagon-javító cégének számító miskolci társaság az elmúlt évet 4,75 milliárd forintos nettó árbevétel mellett 72,8 millió forint mérleg szerinti eredménnyel zárta, míg 2003-at alig 3 milliárd forintos forgalommal és 2 millió forintos eredménnyel. Az idei évben - miután az elmúlt évhez képest valamelyest csökkent az anyagigényesebb teherkocsigyártás - 4 milliárd forint körüli árbevétellel és 30 millió forint mérlegszerinti eredménnyel számolnak.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!