[ajanlo=491][igazitas=left/]Az augusztus 25-én kezdődött részleges munkabeszüntetések eddig a Hyundainál összesen 54 órát, a Kiánál 48-at tesznek ki. A két gyártó munkásai jobb munkakörülményeket és magasabb béreket követelnek, az illetékesek szerint azonban ezek teljesen ésszerűtlen kérések. A Hyundai dolgozói például 2004-ben átlagosan 54 millió wont kerestek, míg 2000-ben csupán 38 milliót - írja a Bloomberg.
Iparági szervezetek szerint a sztrájk sok alkatrészgyártó-üzemben dolgozó munkás megélhetését veszélyezteti, s végső soron az ország autóiparát is összeroppanthatja. Ezzel kapcsolatban korábban a Kia szóvivője, Michael Choo azt nyilatkozta, hogy a dolgozók lépése nem változtat jelentősen a rendes üzletmeneten, hiszen a Kiánál és a Hyundainál tartott munkabeszüntetések az évek során "szokássá" váltak - írta korábban az mfor.hu.
Az ország második legnagyobb gyártója, a Kia 38 százalékát is a Hyundai birtokolja. A két vállalat együtt a világ kilencedik legnagyobb autógyártójának számít. 2004-ben 3,18 millió járművet szereltek össze, amivel a nyolcadik legnagyobb japán Hondától mindössze 230 darabbal maradtak le. A dél-koreai cégek közös célja, hogy 2009-re a hatodik legnagyobb gyártóvá váljanak.
Menedzsment Fórum
Lerombolhatják Dél-Korea autóiparát a sztrájkok
Dél-Korea két legnagyobb autógyártója, a Hyundai Motor Co. és a Kia Motors Corp. eddig több mint 600 milliárd won, azaz mintegy félmilliárd dollár veszteséget szenvedett el a múlt hónapban indult sztrájk miatt. Ebből a Hyundai 392,2 milliárddal, a Kia pedig 211,3 milliárddal "részesedett"