Nehezen teljesíthető vállalások
Kérdéses a vállalás teljesítése
Biodízel-ügyben Magyarországon az egyik legérintettebb vállalat a Fitodízel Rt., mely 2000 óta saját technológia alapján foglalkozik dízel-kinyeréssel, tanácsadással. Tevékenységük minden folyamatra kiterjed, egészen a melléktermék felhasználásáig. A társaság vezetője, Salamon Zoltán az mfor.hu kérdésére elmondta: eddig nem voltak adottak a feltételek egy gyártóegység létesítésére, s nem is akad túl sok működő üzem hazánkban. Most azonban terveznek egy beruházást, mely feltehetőleg Tiszaújváros és Polgár között valósulna meg.
Salamon hozzátette: nagyobb összegű támogatásokat több vállalat is kapott, ám - jelenlegi formájában - az azokból megvalósult beruházások egyike sem alkalmas biodízel gyártására. A mátészalkai létesítményben például "mindössze" az átészterező hiányzik a működés beindításához.
[ajanlo=1321][igazitas=right/]
A vezető elmondta: hazánk jelentősen le van maradva a bioüzemanyagra vonatkozó direktívák teljesítésében. Kérdéses, hogyan oldható meg 2010-re, hogy a teljes üzemanyag-fogyasztáson belül a növényi alapú összetevők aránya elérje az 5,75 százalékot, amiből 2-2,5 százalékot tenne ki a biodízel aránya. De még a 4,4 százalékos elvárás teljesítéséhez is mintegy 90-100 millió liter bioüzemanyag felhasználására lenne szükség. A jelenlegi kapacitások mellett ennek megvalósulása is kétséges. Németországban 11 év alatt sikerült kiépíteni egy olyan rendszert, aminek köszönhetően ma már mintegy 1,5 millió tonna "bionaftát" használnak fel.
Reménykeltő lépések
Akad azért pozitív hazai példa is: a kunhegyesi Közép-Tisza Mezőgazdasági Rt.-nél - két év szünet után - egy-két hónapon belül újból elindul a biodízel-gyártás. Lukács Mihály, a vállalat üzemvezetője az mfor.hu-nak elmondta: főként a nagy német és osztrák érdeklődés miatt döntöttek az újbóli gyártás mellett. Éves kapacitásuk kezdetben háromezer tonna lesz, de később terveik szerint 10, majd 20 ezer tonna biodízel hagyná el a gyárat.
[ajanlo=1317][igazitas=left/]Bioetanol fronton valamivel rózsásabb a helyzet. A felhasználás ebben az esetben vagy úgy történik, hogy az etanolt benzinnel keverik 85-15 százalékos arányban az előbbi javára, vagy úgynevezett etil-tercier-butil-éter (ETBE) készül belőle, amit a benzinhez kevernek 10 százalékban. A MOL Rt. a benzin gyártásánál oktánszámnövelésre használt MTBE-t (metil-tercier-butil-étert) már felváltotta a növényi alapú bioetanolból készülő ETBE-vel. Ennek érdekében százhalombattai MTBE-üzemét átalakította, s megbízása van - a Győri Szeszgyár Rt.-vel és a szabadegyházai Hungrana Kft.-vel együttműködve - bioetanol beszállítására.
Év végére a MOL egyik szlovák gyárát is átalakítja, 2007-re pedig Tiszaújvárosban épít bio-ETBE-üzemet. Reméljük, hogy a tervek valóban megvalósulnak, mert a világ legnagyobb alkoholtermelőjének számító Brazíliához képest - mely már a 70-es években is használt etanolt a gépjárművekhez - még van hova fejlődnünk.
Istvánko Viktória
Menedzsment Fórum