Iskolatáska: van, akinek az a fontos, hogy mi van rajta, például lovas vagy katicás minta legyen rajta. A fiúk pedig gyakran a Star Wars vagy éppen a minyonokat szeretnék viszontlátni a táskájukon. Ma már elmúltak azok az idők, amikor egyentáskák voltak, esetleg két-három fajtából választhattak a gyerekek. Ma a kínálat szinte végeláthatatlan, persze más motiválja a nebulókat és más a szüleiket. A kicsik többnyire az alapján választanak, hogy mi van a táskán, milyen színű, míg a felnőttek jó esetben azt is mérlegelik, hogy a gyermekeik nap, mint nap ezzel a batyuval indulnak útnak reggelente.
Így a szülők próbálnak olyan iskolatáskát választani, vagy legalább abba az irányba terelni a csemetéjüket, hogy a táska egyrészt anatómiailag ideális legyen, másrészt lehetőség szerint minél kisebb súlyú. A súly persze nem egyszerű dolog, hiszen hiába találunk relatív könnyű, egy kilogramm alatti táskát, ha a pedagógusok esetleg elvárja, hogy naponta hordják a füzeteiket és a könyveiket (vagy azok egy részét) az iskolába és haza. Így a sokszor húsz kilót alig nyomó kisgyereknek nem egyszer 4-5 kilóval kell megbirkóznia minden hétköznap. Gondoljak csak bele, mi lenne, ha az apukáknak 20 kilós, az anyukák pedig 15 kilós csomaggal kellene, hogy útnak induljanak.
Mindenesetre az alsósok számára célszerű merevített hátú táskát választani, amely illeszkedik a gyerekek hátához, így egyszerűbb lesz számukra az esetlegesen nehezebb terhet is elvinni. Hasonlóképpen érdemes figyelemmel lenni arra egy kisgyereknél, hogy a táska több zsebbel rendelkezzen, hiszen ez segíti a könyvek és füzetek áttekinthetőbb elrendezését.
A kínálat immár igen széles, így az olcsóbb termékek között is találni funkcionálisan kielégítő táskát, természetesen az ár növekedésével párhuzamosan magasabb minőségű és könnyebb táskákkal találkozhatunk. Érdemes megemlíteni, hogy a legmenőbb rajzfilmek karakterei szintén az árskála magasabb végén találhatóak. Más kérdés, hogy ezekkel érdemes azért csínján bánni, hiszen a gyakran többtízezer forintba kerülő táskákkal – a szülők többsége – három-négy évre tervez, és elég kellemetlen tud lenni, ha az elsőben még foggal-körömmel megszerezni vágyott táska, egy év múlva már "ciki" a gyereknek.
Iskolatáskák, iskolaszerek, füzetek nagy választékban: //iroszerbolt.unas.hu/