2p

Pályázat indult a működő műemlék gyógyfürdők rekonstrukciójának támogatására; a pályázati keret 2,5 milliárd forint - mondta Kolber István regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

A vissza nem térítendő támogatás mértéke projektenként maximum 1,1 milliárd forint lehet. A támogatás finanszírozása 2006-2007-2008-ra vonatkozik. Kolber István elmondta: a pályázatok beadási határideje három hónap. Így a tárca nélküli miniszter elképzelhetőnek tartja, hogy a támogatási szerződéseket akár a már jövő év elején megkötik.

A miniszter tájékoztatása szerint jelenleg Magyarországon 14 olyan fürdő működik, amely elindulhat ezen a pályázaton. Kolber István közölte: Magyarország megkapta az Európai Unió engedélyét arra, hogy a pályázatot kulturális jogcímmel kiterjesszék. Így a kulturális támogatási jogcímnél a közvetlenül a műemlék eredeti állapotának visszaállítását, a műemlék jelleg megőrzését szolgáló költségek számolhatók el. A támogatás mértéke a kulturális célú összköltség esetén 70 százalék.

Beruházási célú összköltség esetén a Nyugat-Dunántúlon a támogatás mértéke 45 százalék, Pest megyében 40 százalék, Budapesten 35 százalék, az ország egyéb területein 50 százalék. Itt a műemlék épület szolgáltatás-fejlesztéséhez kapcsolódó tételek számolhatók el.

Horváth Gábor, a Budapesti Gyógyfürdői és Hévizei Rt. vezérigazgatója, a Fürdőszövetség elnöke közölte: a pályázaton indul a Gellért Fürdő, a Széchenyi és a Lukács. Az ezekhez szükséges önrész, összesen 1,3 milliárd forint a társaság rendelkezésére áll.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!