A mostani rendelkezés megszületéséig Spanyolországban egy 1970-es években kitalált szabvány volt érvényben a házépítésekre, az új törvénnyel pedig a korábbi lemaradást igyekszik behozni az ibériai ország, mondta Cristina Carbona, környezetvédelmi miniszter. A törvény előírja, hogy minden újonnan épített és felújított házra napkollektorokat kell szerelni, hogy a lakások melegvízellátásának - az épület elhelyezkedésétől és a vízszükséglet mértékétől függően - 30-70 százalékát a megújuló energia segítségével állítják elő.
Spanyolországban eleddig a napenergiát alig használták fel, ennek oka, hogy az állam elsősorban szélerőmű-parkok létrehozásába fektetett pénzt, de jelenleg még ezek is csak csekély mértékben járulnak hozzá az ország áramellátásához, írja a Planetark. Az új törvénytől, amely a lakások jobb szigetelését, hatékonyabb fűtőrendszerek használatát, illetve a természetes fény nagyobb arányú felhasználását is előírja, most 30-40 százalékos energiamegtakarítást várnak házanként.
Az építkezési lobbi részéről az Asprima jelezte, hogy a törvény betartása 8-12 százalékkal növeli az építési költségeket, de Maria Antonio Trujillo spanyol építési miniszter szerint a pluszköltségek csupán 1 százalékot tesznek ki, amelyet azonban a megújuló energia felhasználásának köszönhetően gyorsan megtérül.
A cikkben megjelent állítással ellentétben Spanyolország kiemelkedő szerepet vállalt európában a napenergia hasznosításban. Felismerték, hogy nemzetgazdasági érdek, hogy a megújuló energiaforrások hasznosítását támogatni kell, hiszen egyrészt így jelentősen csökkenthetik import függőségüket és kevesebb új erőművi kapacitást kell kiépíteniük. Ezért évekkel ezelőtt bevezették az úgynevezett zöld adót, melyet minden energiahordozóra kivetettek, tudta meg lapunk Sajti Miklóstól, a Soltec Kft. kereskedelmi vezetőjétől.
Ebből finanszírozták lakossági programjukat, melynek értelmében ha valaki napelemes hálózatba visszatápláló rendszert telepít az azáltal termelt áramot kilencszeres áron vásárolják meg (az eladási árhoz képest). Ennek eredményeként ma európában
Spanyolország a legnagyobb napelem importőr, és pár év alatt egy komplett atomerőművi kapacitást építettek fel a költségek töredékéből.