"Az a tény, hogy idén a környezeti eladósodás napja október 9-re esik, vagyis mindössze három negyedév telt el az év eleje óta, jól jelzi, hogy környezeti eszközeinket messze meghaladó módon élünk" - mutatott rá a New Economics Foundation (NEF). Ez a folyamat az erőforrások kiapadásához vezet. Október 9-től az év végig az emberiség a környezeti "túlköltekezés" állapotában lesz. A NEC szerint ez először 1987. december 19-én következett be.
Azzal, hogy az erőforrások pótlásának képességét meghaladó mértékben fogyasztjuk el környezeti eszközeinket, két hibát követünk el, figyelmeztet Andrew Simms az NEC-től. Egyrészt, világméretekben milliókat, akik már ma sem jutnak kellő termőföldhöz, vízhez, élelemhez, fosztunk meg alapvető szükségleteik fedezésének lehetőségétől. Másrészt, veszélyeztetjük a Föld létfenntartási mechanizmusait - mondta Simms. "Az egyetlen mód arra, hogy kiegyensúlyozzuk a költségvetést és megszüntessük a túlköltekezést: kevesebbet kell követelnünk a Földtől."
A legtöbb tudós egyetért abban, hogy a globális hőmérsékletek 2-6 Celsius fokkal megemelkedhetnek a század végére, nagyrészt a fosszilis tüzelőanyagok égetése miatt. A hőmérséklet-emelkedés nyomán árvizek és éhínségek lépnek fel, milliók életét veszélybe sodorva. A Kiotói Egyezmény az országok többségét cselekvésre kényszeríti. Az USA azonban - a világ legnagyobb környezetszennyezője - nem hajlandó aláírni az egyezményt, a Kínához hasonlóan robbanásszerűen fejlődő gazdaságok mentesülnek alóla, a légi közlekedés pedig, mely az egyik leggyorsabban fejlődő szektor, említést sem kap a dokumentumban.