3p

A vártnál több pályázat érkezett be a határ menti együttműködési programok elmúlt hónapokban megjelent kiírásaira. Az Interreg közösségi kezdeményezések az uniós csatlakozás után váltották fel a korábbi PHARE-programokat.

Magyarország 2004-2006 között az Interreg III/A-programokban való részvételre öszszesen 17 milliárd forintot kaphat uniós forrásokból, s ezt hazai társfinanszírozás is kiegészíti. Ez a kezdeményezés döntően a határon átnyúló gazdasági és szociális kapcsolatok fejlesztését célozza, egyebek mellett a kkv-k együttműködését, valamint közös gazdaságfejlesztési, közlekedési, infrastrukturális és képzési projektek megvalósítását. Minden kiírás alapvető feltétele, hogy legalább egy szomszédos országbeli partnert be kell vonni a tervezett projekt megvalósításába - írja a Világgazdaság.

Elsőként a Szlovénia-Magyarország-Horvátország szomszédsági programot hirdették meg tavaly decemberben. Két európai uniós pénzügyi alap finanszírozza: Szlovéniában és Magyarországon az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA), Horvátországban a CARDS (közösségi támogatás az újjáépítéshez, fejlesztéshez és stabilizációhoz). A Magyarország által felhasználható támogatási keret összege 3,26 milliárd forint. A 2005. március 1-jei határidőig magyar oldalról 109 pályázat érkezett. Az értékelés alapján 41 pályázat juthatott összesen 1,88 milliárd forintos támogatáshoz.

Az Ausztria-Magyarország közösségi kezdeményezési programot ez év januárjában indították, a támogatás hazai keretösszege közel 2,65 milliárd forint. Az első körben 24, a másodikban pedig 54 pályázat érkezett. Az első kör 18 nyertesével a támogatási szerződéseket várhatóan október végén kötik meg.

A Magyarország-Románia és Magyarország-Szerbia és Montenegró együttműködési program keretében a hazai pályázók számára összesen 7,05 milliárd forint áll rendelkezésre. A finanszírozást a magyar oldalon az Interreg, a román oldalon a PHARE, Szerbiában és Montenegróban a CARDS program biztosítja. Az ez év februárjában meghirdetett első pályázati felhívás támogatási kerete 4,33 négymilliárd forint volt. A 2005. május 20-i beadási határidőig 402 pályázat érkezett be.

A Magyarország-Szlovákia-Ukrajna szomszédsági programra összesen 4,2 milliárd forint támogatás használható fel. Magyarországon és Szlovákiában a finanszírozás az ERFA-ból és nemzeti társfinanszírozásból, Ukrajnában a TACIS-programból történik. Az első pályázati kiírás március elején jelent meg 2,1 milliárd forint támogatási kerettel. A június 10-ig benyújtott 314 pályázatból 48 nyertessel köthető meg a szerződés - számolt be a Világgazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!