Az együttműködés első lépcsőben a vámhivatalnokok szakmai képzését, kölcsönös információcserét, illetve a hamisítványok felgöngyölítésében járatos szakértők alkalmazásának bevetését írja elő azokban az országokban, ahol igen elterjedt a márkás termékek hamisítása - például Oroszországban és Kínában. A későbbiekben kiterjesztik az együttműködést más ázsiai országokra, Latin-Amerikára, illetve a Közel-Keletre is.
Az Európai Unió állásfoglalása szerint a kalózkodás nemcsak a kereskedelemre és a beruházásokra hat károsan, hanem az egészségre is, hiszen a hamisítványok között gyógyszerek is szerepelnek.
Tízszeres növekedés az EU-ban
Az unió adatai szerint a közösség külső határain lefoglalt kalóztermékek mennyisége a tízszeresére nőtt 1998 és 2004 között, 10 millió termékről 103 millióra. Jelentősen nőtt az élelmiszerek és italok hamisítása is: 2004-ben több mint 4,4 millió ilyen terméket foglaltak le az unió vámhatóságai, 200 százalékkal többet, mint 1998-ban. A hamisított gyógyszerek az EU szerint a világ teljes gyógyszerforgalmának 10 százalékát tették ki 2004-ben.
A Concorde volt a legtragikusabb eset
Szinte nincs olyan terület, ahol ne lennének jelen a hamisítványok. Ennek szélsőséges és tragikus megnyilvánulása volt a Concorde 2000. júliusi, párizsi lezuhanása, amit a francia vizsgálóbizottság megállapítása szerint egy nem az eredeti gyártótól származó repülőgép-alkatrészről leváló titániumdarabka okozott.