[ajanlo=480][igazitas=left/]Az együttműködésnek köszönhetően a csoport működése hatékonyabbá vált és erősebb pozícióra tud szert tenni a vezetékes piacon, derül ki a szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóközleményből.
Mivel az elmúlt évek során a PanTel márkanév tett szert jelentősebb ismertségre, a vállalatcsoport a jövőben ezen név alatt nyújtja országos szolgáltatásait. A koncessziós területeken továbbra is a Hungarotel márkanevet használja a cég. A Hungarotel meglévő üzleti és intézményi ügyfeleit a PanTel veszi át, ez a folyamat 2006 végére zárul le.
A szükséges racionalizálás előkészítése során a vállalat vezetése megállapodott a szakszervezetekkel és az üzemi tanáccsal a szervezet karcsúsításának főbb elemeiről. Ennek értelmében a vállalat új kollektív szerződést dolgoz ki, és átalakul a cég szervezeti felépítése is.
A mintegy 200 munkavállalót (a csoport dolgozóinak 20 százalékát) érintő racionalizálási programnak két fázisa van. Az első lépcsőben a dolgozóknak módjukban áll, hogy saját maguk kezdeményezzék munkaviszonyuk felbontását. A második lépcsőben a társaság csak a legszükségesebb mértékben hajt végre leépítést.
A vállalat speciális tanácsadással segíti azon dolgozók elhelyezkedését és átképzését, akiktől megválik. Ezenkívül a törvényben előírt végkielégítésnek a kétszeresét fizeti ki az 5-10-15-25 éves munkaviszonnyal rendelkező munkavállalói részére.
A versenyképesség fokozását segíti továbbá a tervezett hosszútávú költséghatékony működés és a standardizált folyamatok megvalósítása. Ez várhatóan az év végére zárul le.
A modernizálás további lépéseként a cégcsoport a közeljövőben új termékekkel és díjcsomagokkal rukkol elő mind a telefonszolgáltatás, mind az internet-szolgáltatások területén.
A dán TDC-hez tartozó HTCC csoport magyarországi részlege, így a Hungarotel Rt., a PanTel Távközlési Rt., illetve a Mol távközlési szolgáltatásait végző PanTel TechnoCom Kft. júniusban jelentette be, hogy átalakítja szervezeti és irányítási rendszerét. Az átalakítás után a cégek jogilag önállóak maradnak, ám júliustól egy menedzsment irányítja a vállalatokat, írja az MTI.
A több európai országban is működő, telekommunikációs szolgáltatásokat nyújtó, 6 milliárd euró forgalmú dán TDC 67 százalékban tulajdonosa a New York-i tőzsdén bejegyzett Hungarian Telephone and Cable Corporationnak (HTCC). A fennmaradó 37 százalék kisbefektetők kezében van.
A HTCC 100 százalékos tulajdonosa a Magyarország több régiójában lakossági telekommunikációs szolgáltatásokat nyújtó Hungarotelnek, az üzleti telekommunikációs szolgáltatásokkal foglalkozó PanTelnek, illetve a PanTel TechnoComnak.
Júniusban azt közölték, hogy a Hungarotel mintegy 600 főt foglalkoztat, ezek közül 40-45 főt a központi irodában. A PanTel mintegy 190 alkalmazottal működött akkor, míg a PanTel Technocom 100 főt alkalmazott. A júniusban bejelentett integrációval egy körülbelül 40 milliárd forint forgalmú csoport jött létre.
Menedzsment Fórum
Összehangolta üzleti folyamatait a PanTel és a Hungarotel
A nyár elején bejelentett cégegyesítés óta a PanTel Távközlési Kft. és a Hungarotel Rt. (a HTCC Csoport két vezető cége) összehangolta üzleti folyamatait és közös székhelyre költözött.