Véletlen ízegyezés
A XIX. század vége bátran nevezhető a hazai gasztronómia aranykorának. A számtalan hotel, étterem, kis- és nagyvendéglő, kávéház és szalon, út menti csárda, betérő, kifőzde és pályaudvari resti egymással versengve hódoltatta az alapos és kiadós étkezésekre amúgy is könnyedén rávehető kortársakat. De a konyhák mellett fénykorukat élték a különböző szőlészetek, sör- és likőrgyárak, ahol a finom reggelikhez, ebédekhez és vacsorákhoz felszolgálandó itókákat kotyvasztották jelentős mennyiségben.
Nos, egy ilyen régi, tradicionális likőrgyár tulajdonos-igazgatója egyszer üzleti ügyben vidéki útra ment. A kifinomult ízléséről híres cégvezető a célállomáshoz megérkezvén megütközéssel tapasztalta, hogy senki nem várja, ám mérge hamar elpárolgott, miután az egyik, lokálpatriotizmustól fűtött vasutastól megtudta, hogy az állomási restiben kapható a Monarchia legjobb pacalpörköltje.
Nem sokat hezitált, s rövidesen megelégedéssel nyugtázta, hogy ha másért nem, hát ezekért az ízekért valóban érdemes volt megtennie e hosszú utat. S mivel "a hal úszni akart", egy pohárka likőrrel és egy korsó sörrel kívánta leöblíteni a zsíros falatokat. Az asztalhoz intett pincér javaslatára egy helyi főzésű italt választott. Vesztére, hiszen amint belekortyolt, minden jókedve elszállt: a kikért "cognac" illata, színe és zamata ugyanis kísértetiesen hasonlított a saját üzeme által már közel húsz éve gyártott italhoz.
Bölcsen nem szólt, ám hazaérve azonnal hivatta ügyvédjét, aki aztán lopásért beperelte az inkriminált szeszt előállító szeszfőzdét. Az eljárás során a vád elsősorban azt kívánta bizonyítani, hogy az ital alapanyagát képező titkos receptet az egyik, a cégtől néhány évvel korábban megvált dolgozójuktól szerezte meg a vidéki üzem. Ám rövid időn belül kiderült, az illető nem sokkal a távozás után meghalt, továbbá a legalaposabb nyomozás sem tudott kapcsolatot találni közte és a beperelt firma között.
Ekkor az ügyvéd azt próbálta elérni, hogy a cég adja ki receptjét, melyből - véleménye szerint - azonnal kiderül majd, hogy puszta lopásról van szó. Ám ezt a másik fél nem akarta megtenni, mondván, hogy a leírás titkos, annak kitudódása elviselhetetlen veszteséget jelentene számára.
Végül hosszas vita után a bíróság úgy döntött, hogy mindkét gyár köteles kiadni receptjét, melyet egy neves, a haragvó felek részről függetlennek elismert egyetemi vegyészprofesszor gondjaira bíznak. Ő volt hivatva igazságot tenni a kérdésben. A tudós egy-egy liternyi "cognakot" és két lezárt borítékot kapott...
A nagy izgalommal várt szakértői jelentés megállapította, hogy nem történt lopás, pusztán véletlen ízegyezésről van szó. Az országos hírű kémikus a bíróság előtt kifejtette: már az alapanyagok sem teljesen egyformák, bár annyit elismert, hogy egy bizonyos fajta, s a zamatot elsősorban meghatározó gyümölcsfélét mindkét italgyártó nagy mennyiségben felhasznál.
Ez azonban nem bizonyít semmit, hiszen e termés évszázadok óta a hazai szeszgyártás egyik alapja, így nem kell különösebb fantázia ahhoz, hogy valaki éppen ezt használja fel. A felek végül elfogadták a döntést. A kortársak szerint elhatározásukban jelentős szerepet játszhatott a per nyomán támadt forgalomnövekedés is...
Lázin Miklós András
Kapcsolódó anyagok:
Hamiskás bankárok, elcsent szabadalmak
Kamatszedő Béla király
Éteri tőzsdehírek - nem mindenkinek
Mutyizó bankárok, ravasz MÁV-osok
Szénporos kéz kezet mos
