3p

Az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium (ICSSZEM) és a Fővárosi Munkaügyi Központ (FMK) egyaránt pályázatot írt ki a rehabilitációs célú foglalkozási formák fejlesztésére. A célra 7 illetve 1,5 millió forint támogatás igényelhető projektenként, írja a Világgazdaság.

Az ICSSZEM által meghirdetett kiírás keretösszege ötszázmillió forint. A nyertes pályázók hétmillió forintot nyerhetnek, ha gyakorlatba ültethető javaslatot tesznek a rehabilitációs foglalkoztatási lehetőségek bővítésére. Azok a projektek nyerhetnek, amelyek kiemelt hangsúlyt fektetnek a fogyatékos, a hajléktalan személyek számára az egyéni készségeik fejlesztésére, felkészítő foglalkoztatásukra.

Forráshoz juthatnak azok a pályázók is, akik nappali, átmeneti foglalkoztatót hoznak létre, vagy önálló részleget alakítanak ki a fogyatékkal élők számára, amely a gyógyulást, a nyílt munkaerő-piaci foglalkoztatást, illetve a regintegrációt segíti elő. Az ötletek megvalósításához önerő nem szükséges.

Az (FMK) pályázata is a hátrányos helyzetűek foglalkoztatását segíti elő. A kiírás olyan munkahelyek létrehozását, illetve már meglévő állások korszerűsítését, rehabilitációs célú átalakítását támogatja, amelyek a megváltozott munkaképességűek munkaviszonyban történő tartós foglalkoztatását biztosítják, kifejezetten a fővárosban. Új munkahely létesítése esetén maximum 1,5 millió forint igényelhető foglalkoztatottanként.

Korszerűsítés, felújítás, átalakítás esetén ez az összeg legfeljebb egymillió forint lehet. Az a vállalkozás nyerhet a pályázaton, amelynek legalább húsz százalékos önereje van. Fontos, hogy a cégnek a megváltozott munkaképességűek egészségi állapotának megfelelő állást kell biztosítania. Ezenkívül hároméves foglalkoztatási kötelezettség terheli a pályázót, sőt vállalnia kell a beruházással létrehozott kapacitások további fenntartását és működtetését, méghozzá a foglalkoztatás megkezdésétől számított öt évig. Előnyben részesülnek a rehabilitációs foglalkoztatásra első ízben vállalkozó kis- és középvállalkozások, illetve azok a cégek, amelyek a korszerű technika és munkakörülmények bevezetésével új állásokat hoznak létre.

Úgy tűnik, egyre szigorúbbak az állami forráshoz jutás feltételei. Ez utóbbi pályázatból kizárják azokat a cégeket, akiket a projektbenyújtást megelőző két éven belül jogerősen munkaügyi bírság megfizetésére kötelezték. Előnyben részesülnek viszont azok, akik a Fővárosi Munkaügyi Központ által közvetített személyek foglalkoztatását vállalják, derül ki a Világgazdaság cikkéből.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!