2p

Írásbeli figyelmeztetést küldött az Európai Bizottság hat európai uniós országnak, köztük Magyarországnak is. Az indoklás szerint az általános éghajlatváltozással foglalkozó kiotói egyezményben szereplő előírással ellentétben nem tájékoztatták Brüsszelt az alkalmazott politikai döntésekről és az azok kiváltotta hatásokról, és nem ismertették az üvegházhatást előidéző gázok jövőbeni kibocsátásával kapcsolatos értékeléseket sem.

Ausztriának, Ciprusnak, Luxemburgnak, Máltának és Lengyelországnak hasonló levelet küldött az uniós kormány - mind a hat országnak immár a másodikat, miután az információk a tavaly októberi első figyelmeztetés óta sem érkeztek meg. A bizottság emellett egy sor más szabálysértési eljárást indított egyes tagállamok ellen a klímaváltozással kapcsolatos jogszabályok megsértése miatt. Az eljárás az EU kibocsátás-kereskedelmi rendszerét kívánja teljes mértékben működőképessé tenni - hangoztatta a brüsszeli közlemény.

"Az EU a klímaváltozás ellen folytatott küzdelem terén olyan nemzetközi szintű feladatokat vállalt fel, melyek sikeres végrehajtásának feltétele a ránk háruló bejelentési kötelezettségek maradéktalan betartása" - nyilatkozta Sztavrosz Dimasz környezetvédelmi biztos. "Ennek jelentőségét tovább növelik a mostanában induló, a jövő feladatai megvitatására irányuló világméretű eszmecserék" - tette hozzá.

A kibocsátás-kereskedelmi rendszer sikeres működését Dimasz szerint az jelentené, ha az unióban a kibocsátást költséghatékonyan lehetne csökkenteni. Több tagállam azonban egyelőre nem csatlakozott az EU-t lefedő jegyzék-rendszerhez, a területükön található társaságok így nem tudnak teljes mértékben részt venni a kibocsátás-kereskedelemben. Emiatt Ciprus, Görögország, Luxemburg, Málta és Lengyelország kapott írásbeli figyelmeztetést. Németország, Olaszország, és Spanyolország pedig elmulasztotta benyújtani azon információkat, melyek a kibocsátható mennyiségek meghatározásához szükségesek. A bizottság végső eszközként az Európai Bírósághoz fordulhat, ha valamely tagállam tartósan nem tesz eleget a témával kapcsolatos figyelmeztetéseinek.

MTI / Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!