Luxussal a másik ellen
Az ellenfél felvette a kesztyűt, s harcba indult a vevők kegyeiért: érchomlokzatú, vasból és márványból készült négy emeletes palotájukat a legnagyobb luxussal rendezték be, s hihetetlen mennyiségű áruval szerelték fel. Szénásyék elsősorban magyar árukat forgalmaztak, melyek kétségtelenül nem érték el a francia termékek minőségi színvonalát, ám a tízes évek hazafias lázában élő közönségnek tökéletesen megfeleltek. A bútorokat itthoni neves iparművészek tervezték, s a pultok kialakításánál is figyelembe vették a vásárlói szokásokat. Így például a női fehérnemű osztályt két részre osztották: elől az idősebb korosztálynak kínálták a konzervatív szabású intim-ruhákat, míg az ifjak - a mamák feddő tekintetétől távol - már a merészebb vonalú szortimentből válogathattak.
A fúzió sajnos nem volt hosszú életű: 1919-ben a két férfi útjai szétváltak, s egyedül próbáltak megküzdeni az üzletükre leselkedő ezernyi veszéllyel, többek közt egy újabb Szénásival.
A harmadik hasonló nevű
Szénási Sándor 1926-ban hozta létre divat és selyemáruházát a Bécsi utca 5. szám alatt. A nagy sajtókampánnyal indult üzlet csak az első két esztendőt zárta nyereséggel, utána jelentős mínuszba került.
A harmadik Szénási nem elégedett meg a hazai piaccal, ezért 1927-ben Bécsben egy fióküzletet nyitott. A beruházás - háború előtti értékben számolva - közel kétmillió koronát emésztett föl. Csak összehasonlításképpen: akkortájt egy komplett ebéd durván számolva tíz-tizenkét koronát kóstált, míg egy kisebb bérlakásért havonta huszonöt-ötven koronát kellett letenni az asztalra.
Mivel Szénási jórészt banki kölcsönből nyitotta boltjait, a kamatok minden szabad pénzét elvitték. A megállíthatatlanul fogyó forgótőkéből egyre kevesebb árut tudott vásárolni, ami elsőként a választék, majd a vásárlóközönség elapadását eredményezte. A világválság küszöbén az osztrák sógorokat sem vetette föl a pénz, továbbá ők is inkább a "hazai" kereskedőket részesítették előnyben. 1930-ban a hazai cég tönkremeneteléről beszámoló újságok úgy fogalmaztak, ha Szénási nem költi el a pénzét a bécsi kalandra, nagyobb eséllyel vághatott volna neki az akkor két-három évesre taksált nehéz időknek.
Lázin Miklós András