1p

A Globális Fejlesztési Központ és a Foreign Policy magazin a közelmúltban publikált közös tanulmányában azt vizsgálta, hogy a világ legtöbbet adakozó államai valójában mennyire támogatják vagy akadályozzák a segélyeikre szoruló elmaradottabb országok fejlődését.

A tanulmány a következő hat területen vizsgálta a gazdag országok magatartását: segélyek mértéke, kereskedelem, környezetvédelem, befektetések, bevándorláspolitika és békefenntartás. A 21 államra kiterjedő vizsgálat meglepő eredményt hozott: az Egyesült Államok és Japán - az abszolút értékben legtöbbet adakozó két ország - az utolsók között végzett az összesített rangsorban.

Az első helyezést Hollandia érdemelte ki, mivel a segélyek, a kereskedelem, a befektetések és a környezetvédelem terén is kiemelkedően sokat tesz a fejlődő országok felzárkóztatásáért. A második és a harmadik helyet Dánia, illetve Portugália foglalta el. A tanulmány készítői rámutatnak, hogy az évente összesen mintegy 58 milliárd dollárt adakozó gazdag országok csupán szigorú vámpolitikájukkal évente több mint százmilliárd dollár többletkiadásra kényszerítik a velük kereskedő fejlődő országokat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!