2p

Szemináriumot rendezett az AmCham (Amerikai Kereskedelmi Kamara) a vállalatok társadalmi felelősségvállalásáról. A rendezvényen szó esett arról a szabványról is, amely visszaszorítaná a társadalmi értelemben vett romboló versenyt.

A társadalom egyre inkább elvárja az üzleti szereplőktől a felelős magatartást, a társadalmi felelősséget. A szeminárium kiterjedt a legjelentősebb magyar vállalatok körében végzett első CSR kutatás eredményeire, a CSR területen elérhető konzultációs szolgálatokra és a tanúsító szervezet által végzett igazolásra.

Laczkó György a Det Norske Veritas (DNV) Magyarország értékesítési igazgatója elmondta, hogy a vállalatok fenntartható fejlődése szempontjából, és így végső soron a vállalatok értéke szempontjából is lényeges a CSR területhez kapcsolódó kérdések kezelése. E terület egyik legismertebb szabványa, az SA 8000-es szabvány alkalmas arra, hogy a társadalmi értelemben vett romboló versenyt visszaszorítsa.

Tanúsítvány az emberi munkakörülményekért

Az SA 8000 egy átfogó, globális, tanúsítható szabvány, amely az ellátási láncon belüli munkakörülményekkel foglalkozik. A vállalat felelősségtudatára építve biztosítja a társadalom számára, hogy a cég adott termékei emberhez méltó körülmények között kerüljenek előállításra. Az SA 8000 szabvány az ENSZ Munkaügyi Szervezetének (ILO) a nemzetközi munkahelyi előírásain valamint az ENSZ emberjogi és gyermekjogi egyezményein alapul. Kilenc témában fogalmaz meg követelményeket (gyermekmunka, egészség és biztonság, diszkrimináció, fenyítés, munkaórák száma, javadalmazás, menedzsment rendszerek). A szabvány kis- és nagyvállalatok számára egyaránt alkalmazható önként vállalt követelményrendszer. Az SA 8000-es tanúsítás világpiacán a DNV részesedése meghaladja a 20 százalékot.

Laczkó György hozzátette: "a nagyvállalatok vezetői és fő "stakeholderei" tudatában vannak a CSR fontosságának. Megértették, hogy azok a cégek, amelyek nagy hangsúlyt fektetnek erre, hosszú távon jobb pénzügyi eredményt realizálnak, mint azok, amelyek nem".

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!