Az egyik pályázat a közművelődési intézmények felnőttképzésben való részvételét támogatja, a másik a munkavállalók továbbképzését, a cégek alkalmazkodóképességének javítását. Az érdeklődő intézmények, cégek az ország több városában tartandó információs napokon a részvétel részleteiről is információkat kaphatnak. A közművelődési intézményeknek e hónap 25-én Budapesten, június 2-án Szegeden, június 7-én Miskolcon, június 9-én Szekszárdon, július 1-én ismét Budapesten rendezik meg az információs napot. A cégeknek e hónap 24-én, 26-án és 30-án lesz információs nap Budapesten, Debrecenben és Pécsett.
A már közzétett pályázati kiírás szerint a közművelődési intézmények július 15-ig pályázhatnak. Egy-egy pályázó 6 és 50 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatást nyerhet el. A pályázó közművelődési intézmények feladata, hogy a velük együttműködő regionális képző központok segítségével mind szélesebb körben adjanak lehetőséget a helybeli felnőtt lakosság nyelvi, szakmai képzésére. Váljanak hozzáférhetővé a képzési szolgáltatások a hátrányos helyzetű területeken, kistelepüléseken is.
A támogatás egyebek között felhasználható a felnőttképzési konzultációs helyek kialakítására, a technikai feltételek biztosítására, a számítástechnikai hozzáférés bővítésére, a képzést végzők felkészítésére. A közművelődési intézmények felnőttképzési szerepvállalását segítő program korábbi fordulójában 7 nyertes pályázó jutott hozzá több mint 322 millió forint támogatáshoz.
A munkavállalóik képzését vállaló cégek 1-50 millió forint összegű támogatást nyerhetnek el. A pályázatok június 1-jétől nyújthatók be folyamatosan 2006. december 31-ig, vagy az irányító hatóság által meghatározott más időpontig. A pályázóknak 10-65 százalékos önerőt kell biztosítani. Olyan képzési programokat támogatnak, amelyek fejlesztik a munkavállalók és a vállalkozások - különösen a kis- és középvállalkozások - alkalmazkodó képességét.
Pályázni lehet egyrészt általános képzésben való részvétellel. Azokat a képzéseket lehet ide sorolni, amelyek nem, vagy nem elsősorban az éppen végzett munkához adnak segítséget, hanem más vállalatoknál vagy munkaterületeken is hasznosíthatók, javítva a dolgozó foglalkoztathatóságát. A másik lehetőség a szakosított képzésben való részvétel. Ennek kritériuma, hogy a dolgozó jelenlegi, vagy a tervezett, későbbi munkáját segítse elő. Általános képzésnél a projekt elszámolható költségeinek legfeljebb 60 százaléka támogatható. Továbbá a kis-és középvállalkozások esetében a támogatási mérték további 20 százalékponttal növelhető. Hátrányos helyzetű személyek képzése esetében további támogatás nyújtható, személyenként egy százalékponttal, legfeljebb 10 százalékponttal.
Szakosított képzésnél a projekt elszámolható költségeinek legfeljebb 35 százaléka támogatható. Továbbá a kis-és középvállalkozások esetében a támogatási mérték további 10 százalékponttal növelhető. Hátrányos helyzetűnek minősülő személyek képzése esetében további támogatás nyújtható, személyenként további egy százalékponttal, legfeljebb 10 százalékponttal.
A korábbi fordulókban csaknem 100 pályázó nyert el 750 millió forintos támogatást. A humánerőforrás-fejlesztési programokat az Európai Unió 75 százalékos támogatásával finanszírozzák. (MTI)
Újabb pályázatok a humánerőforrás-fejlesztési program keretében
Információs napokat is szervez a közelmúltban közzétett két újabb pályázata népszerűsítése érdekében a humánerőforrás-fejlesztési operatív program irányító hatósága - közölte az intézmény.