Először is le van pukkanva, ami önmagában még nem számít kuriózumnak, hacsak azt nem nézzük, hogy külföldre megy. A vagonok nincsenek megszámozva, így jó esetben a kalauz vezeti nyomra az egymás szavába vágó türelmetlen utasokat, merre is keressék fülkéjüket.
A vonat előtt negyed órával a Keleti pályaudvar nagy kijelző táblájánál tömegesen állingálnak az emberek, lesve, ezúttal melyik vágányról szalad ki a gyors. "Tegnap a 6-osról indult, terjed el a hír", ezért a karácsonyi dulakodásban az átlagosnál is többen lökdösődnek az adott vágány körül. El lehet képzelni, milyen erők indulnak mozgásba, amikor kiderül: a 13-ról megy. Pár perccel indulás előtt! Bár azt hiszem senki le nem maradt róla, mert késéssel futott ki... (Személy szerint az volt az érzésem, hogy fél Budapest elérte, s rajta csüngött.)
A folyosón mellettem préselődő ember újságából olvasom, hogy az új menetrenddel a MÁV a gyorsabb és a kényelmesebb utazás feltételeit kívánja megteremteni. Elkap a röhögő görcs, de el is múlik a jókedvem, amikor egy áporodott figura a vagon hihetetlenül koszos oldalához présel. Körülnézek és azt látom, hogy legalább kétszer annyi jegyet adtak el erre a vonatra, mint ahány ülő és állóhely létezik.
[ajanlo=1311][igazitas=left/]Ami a legviccesebb az egészben: a nemzetközi jegyet váltók útja a határig semmiben sem különbözik attól, mintha egy személyvonaton döcögnének. A vonat iksz alkalommal megáll, hogy ledobja magáról a kocsik peremére keveredett népet, és újabb emberekkel szívja tele magát. Nem is beszélve arról, hogy az ülések számozása foghíjas, egy darab vécépapírt nem találni a mellékhelyiségben (bár lehet hamarabb kellett volna odamenni), az egészet pedig belengi a kosz és a budi szagának büdös keveréke.
Végül az egynapos út eredményeképp hullafáradtan befutunk Marosvásárhelyre. Az új menetrend életbe lépésével hivatalosan 2 órával több "csak" 11 óra volt az út. Valóban így lehet egy utazást kényelmesebbé és rövidebbé tenni?!
NaVa
