2p

Az AmCham szerint a kormánynak üzletbarát adórendszert, gyors és hatékony adminisztrációt kell létrehoznia.

Az Amerikai-Magyar Kereskedelmi Kamara (AmCham) szerint ahhoz, hogy Magyarország versenyképes lehessen az EU-ban, a kormánynak üzletbarát adórendszert, gyors és hatékony adminisztrációt, radikális oktatási reformot és infrastruktúrafejlesztéseket kell megvalósítania. Freed Péter, az AmCham elnöke szerint a versenyképességi stratégia egyik fontos eleme a közszolgálati alkalmazottak létszámának radikális csökkentése.

Ezer lakosra vetítve a közszolgálatban dolgozók száma Magyarországon 80 fő, míg Japánban mindössze 15, Csehországban 41, Németországban 50 – idézte az MTI Freed Pétert. Részben a felduzzadt adminisztrációs létszám az oka a MÁV nem hatékony működésének, hiszen egy vasúti alkalmazottra jutó árbevétel mindössze 13 ezer euró volt 2002-ben, míg ugyanez Csehországban 18 ezer euró, Franciaországban pedig 160 ezer eurót tett ki. Freed Péter megerősítette: a versenyképes gazdaság másik fontos alappillére a szigorú bérpolitika, hogy a bérek növekedése ne haladja meg a gazdasági növekedés mértékét. Az AmCham elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy a világgazdasági fórum 2003. évi jelentése szerint Magyarország a versenyképességi növekedési index alapján 29. volt a világon 2002-ben, pedig 2000-ben még a 25. helyet tudhatta magáénak.

Lippényi Tivadar, a Miniszterelnöki Hivatal Stratégiai Tanulmányok Központjának vezetője elmondta: a magyar gazdaság versenyképessége szoros összefüggésben van az innovációra fordítható állami támogatás mértékével. E tekintetben Magyarország jelentős lemaradásban van a világ fejlett országaitól, mivel a GDP-nek évente mindössze 1,1 százalékát fordítja e célra, míg a versenyképességben élenjáró államok ennek többszörösét. Problémát jelent szerinte az is, hogy az innováció regionális intézményrendszere még nem épült ki Magyarországon, ami alapja lenne az uniós források befogadásának.


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!