3p

Csak a remény maradt azon szélerőmű befektetők számára, akik kimaradtak a Magyar Energia Hivatal (MEH) engedélyezettjeinek köréből. Pedig a már előkészületben lévő több milliós projekteknek nem az asztalfiókban lenne a helyük, derült ki a Magyar Szélenergia Társaság (MSZET) konferenciáján. Mfor.hu tudósítás.

Az emelkedő gázárban bíznak

A remény rabjai

Az előadások mind arról tanúskodtak, hogy a szelesek a jelenleg kilátástalannak tűnő helyzet ellenére is reménykednek, s nem tartják hosszútávon életképesnek a fennálló rendszert. "Egyelőre várjuk, hogy az új kormány milyen energiapolitikát fog kidolgozni. 17 bizottság dolgozik rajta, de még mindig nincs készen" - mondta el az mfor.hu-nak dr. Tóth Péter. Az elnök hangsúlyozta, hogy folyamatos lobbitevékenységre van szükség, s reményei szerint az új kormányzat alatt a megújuló energia-lobbi erősebb lesz.

Ígéretet tett Tóth arra is, hogy a most engedély nélkül maradt projekteket a társaság életben tartja, s javaslatot tesznek rá, hogy azoknak az engedélyeseknek a helyét, akik egy évig nem csinálnak semmit azok vegyék át, akiknek megvan a lehetőségük beruházásaik végrehajtásához. Kis lépés ugyan, de jó hír, hogy az Országos Meteorológiai Szolgálattal együtt kifejlesztettek egy olyan szoftvert, ami az üzemelő szélerőművek által mért adatokkal korrigálja a Szolgálat által közölt prognózist. A rendszer segítséget nyújthat az erőművek üzemeltetőinek a menetrendtartásban.

Az MSZET egyik tagja arra is javaslatot tett, hogy a menetrendtartást ne az egyes erőművekre lebontva vizsgálják, hanem együttesen, így a megfelelés és a rosszul teljesítők szankcionálása is könnyebbé válhatna. Mindezeken túl kitörési lehetőséget lát az elnök a kiserőművek felé is. Véleménye szerint a gázáremelkedés fenyegető réme is olyan reális veszély lesz 2010-re, amire a szélerőművek jelenthetnek megoldást.

Nyugaton hasznos

2010 jelentős dátum a szelesek körében, eddig érvényesek ugyanis a jelenlegi energiaárak. Mivel az ezt követő időszak kétséges, jóval nehezebb a tervezés a körülbelül 10 év alatt megtérülő és 20 éves élettartamú szélerőművek beruházásait illetően. S ugyan felmerülhet a kérdés, miért tervezne valaki a jelenlegi helyzet ismeretében szélerőművet, a konferencia meggyőzhette a kétkedőket, azért akadnak néhányan.

Ugyanis az unióban már most elérte a létesített erőművek teljesítménye a 2010-re tervezettet (58000 MW), így most 77 ezer MW kapacitást tűztek ki célul, világviszonylatban pedig 111 ezer MW-ban gondolkodnak. A teljesítmény növekedése 20 százalék felett van évente, ami egyedülállónak tekinthető az energiaszektorban, s nem lebecsülendő az ágazat munkahelyteremtő képessége sem. Csak Németországban több mint 40 ezer fő él a szélenergia iparból. Az így előállított villamosenergia termelési költségei 50 százalékkal csökkentek az utóbbi 15 évben, s Németország úgy kalkulál, hogy 2014-re már versenyképes lesz az ár a villamos erőművekkel. Ha pedig nyugaton ilyen jó üzlet a szél, előbb-utóbb talán itthon is azzá válhat, csak bíznunk kell benne.

Istvánko Viktória

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!