4p

Felelős szerkesztői jegyzet arról, hogy miközben idehaza mindenki számolgat és aggódik, a kormányfő Dallasban adta elő az ország és saját maga sikertörténetét. Kellett egy kis egosimogatás a kemény ősz előtt?

A kezdeti sokk, amit az élelmiszerárak emelkedése, a rezsicsökkentés lefaragása és a kata kivéreztetése okozott a társadalomban, mintha már a múlt homályába kezdene veszni. Igaz, van még pár nyugodt hónap, amíg a mindennapokban is érezhető lesz például a megemelkedett rezsiár. Az elmúlt hetekben megtett ad hoc jellegű bejelentésekkel pedig mostanra sikerült megbarátkozni, az elfogadás megtörtént. Lenyelni még nem lehet, de az ízlelgetés fázisán már talán túl vagyunk. Most mindenki számolgat és tervezget, próbálja kitalálni, diktáljon-e mérőóra-állást vagy sem. És aggodalommal tekint a jövőbe, hogy mégis mi várhat ránk októberben, mely hónap Orbán Viktor szerint is a legkeményebb lesz, akkor csúcsosodik ki ez az egész helyzet, amiben jelenleg vagyunk.

És miközben szinte játszi könnyedséggel lépett túl a társadalom egy része azon a tényen, hogy bődületes hazugsággal nyerte meg Orbán Viktor választást, a kormány időnként a stratégiai nyugalom látszatával próbál kommunikálni, újabb kegyről tanúbizonyságot téve. Itthon és a tengerentúlon egyaránt.

Pedig a családi pótlékkal kapcsolatos bejelentés minden csak nem kegy. A családosak nagyon jól tudják, hogy egyáltalán nem arról van szó, amit a kormány a minap - és augusztusokban, decemberekben - közölt, hogy kétszer utalnak. Ez csak az igazság egyik fele, a másikról évek óta állandóan hallgatnak: hogy ez a szeptemberi előrehozott családi pótlék. Tehát azok a családok, akiknek ez a havi néhány tízezer forint sokat számít a házi kasszában, igencsak kellemetlen helyzetbe kerülnek, mert a következő utalás majd csak októberben érkezik az államkincstártól.

Másik probléma a családi pótlékkal, hogy annak összege már egy évtizede változatlan, és nem áll a kormány szándékában, hogy ezt legalább az inflációval korrigálja. Az ok nagyon egyszerű: alanyi jogon járó juttatásról van szó, ez pedig a kormány ideológiájába egyáltalán nem beilleszthető. Ők folyamatosan a munkához kötik a különféle juttatásokat, kedvezményeket. Erről akaratlanul is az jut eszembe: aki nem dolgozik, ne is egyék?!

És ha már kegyes osztogatásról van szó. Mintha semmi gond nem lenne a fiskális politikával idehaza, mintha pénzbőség lenne, nem lenne brutális infláció és nem lenne szükség óriási költségvetési megszorításra - Fidesz-nyelven kiigazításra -, úgy beszélt Orbán Viktor Dallasban a CPAC-n.

Orbán Viktor miniszterelnök nyitóbeszédet mond az Amerikai Konzervatív Unió nyári konferenciáján (CPAC) Dallasban 2022. augusztus 4-én. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
Orbán Viktor miniszterelnök nyitóbeszédet mond az Amerikai Konzervatív Unió nyári konferenciáján (CPAC) Dallasban 2022. augusztus 4-én. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Ismét felelevenítette a 2020 januárjában közbeszédbe dobott nagy vágyát: a háromgyerekes édesanyák is életük végéig mentesüljenek az szja-befizetés alól. Mondjuk messziről jött ember azt mond, amit akar, és abban sem vagyok túlságosan biztos, hogy a hallgatóság tisztában lenne Magyarország gazdasági állapotával, a költségvetés helyzetével. Így könnyen elő lehet adni, hogy a magyar kormány már ilyen nagyvolumenű kedvezmény bevezetéséért küzd, és micsoda sikertörténet az elmúlt évtized.

Hogy közben megélhetési válság küszöbén áll az ország, a kormány pedig módszeresen a jövőt éli fel, az már egy másik kérdés, amit a tengerentúlról nehezen látni. De nem is kell látni, mert csak belerondítana az önfényezésbe.

Miért írtam, hogy feléli a jövőt az Orbán-kormány? Egyrészt a jövőt megalapozó ágazatokat, mint az oktatás és az egészségügy évek óta nem tartják fontosnak. A helyzet az oktatásban már most kritikus, és elnézve a tanári szakokra jelentkezők számát, 5 év múlva sem valószínű, hogy jobb humán erőforrása lenne az ágazatnak. Másrészt pedig klímaváltozás zajlik a szemünk előtt, aszályok, hőhullámok fenyegetnek, erre mit lépnek?!

Megkönnyítik az erdők kivágását, azért, hogy legyen elég tűzifa télre - mert például az iskoláknak is ha lehet, át kell állni fatüzelésre a fűtési időszakra. (Itt adódik a kérdés, hogy nem lett volna célszerűbb az elmúlt évtizedet arra használni, hogy növeljük az energiahatékonyságot?!)  Ugyan ez talán még nem váltott ki olyan felháborodást, mint a katatörvény módosítása vagy a rezsicsökkentés megvágása, de ez sem tűnik sokkal átgondoltabb döntésnek. Tudatos energiapolitika helyett az átgondolatlanság oltárán áldozzak be az erdőinket, úgy, hogy a legszegényebbek eddig is fával fűtöttek, amire nem élt a rezsicsökkentés. Így sokkal többet ártanak a környezetnek, mint amennyit segíteni fognak. 

És mi sem mutatja jobban, milyen óriási bajban van a kormány és az ország, hogy még a természetvédelmi törvényt is felfüggesztik. Nem csoda, hogy Orbán Viktorra ráfért egy kis önfényezés távol az országától.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!