2p

Legalábbis az idei második negyedévben 39 százalékra csökkent azoknak az aránya, akik megbecsültnek érzik magukat.

A K&H ifjúsági indexének eredménye a munkát adó cégek számára is fontos, hiszen a hivatalos adatok szerint a pandémia utáni gazdasági újraindulás során újra munkaerőhiányos helyzet alakulhat ki, ezért fokozott szerepet kap a meglévő munkaerő megtartása.

Elmarad a megbecsülés (Fotó: Pixabay)
Elmarad a megbecsülés (Fotó: Pixabay)

Sokkal kevesebb az elégedett fiatal

A kutatás eredményei szerint 2021 második negyedévében a dolgozó fiatalok 39 százaléka érezte magát megbecsültnek a munkahelyén. Ez szignifikáns csökkenést jelent a 2020 utolsó és 2021 első negyedévében mért 48, illetve 49 százalékos eredményekhez képest. Az utóbbi két időszakban mért közel 50 százalékos arány rekordértéket jelentett a felmérés 2012 óta íródó történetében.

A megkérdezett fiatalok valamivel több mint harmada - 34 százaléka - átlagosan érezte magát az állásában, míg 16 százalékuk nem igazán érzett megbecsülést, 11 százalékuk pedig egyáltalán nem.

Miért baj?

Az elégedett fiatalok számának csökkenése, valamint a megbecsültséget hiányolók magas - 27 százalékos - aránya egyben üzenet is a munkáltatók felé. A jelenlegi munkaerőpiaci kilátások szerint ugyanis egyre fontosabbá válik a vállalkozások, szervezetek számára az, hogy meg tudják tartani a munkaerőt.

A legfrissebb hivatalos adatok szerint az idén fokozatosan csökkent az úgynevezett potenciális munkaerőtartalékba tartozók száma - ők azok, akik az üres álláshelyeket betölthetik a következő időszakban, azaz feszesebbé válhat a munkaerőpiac, több szektorban hiány alakulhat ki. A munkaerőhiányos helyzetben az alkalmazottak megtartásában a fizetés mellett fontos tényező, hogy a dolgozók mennyire érzik hasznosnak, megbecsültnek magukat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!