2p

A jövő heti kormányülésen napirendre kerül az ISD Dunaferr Zrt. helyzete.

A kormány megvizsgálja, hogyan lehetne megmenteni a nehéz helyzetbe került acélművet, amely mindkét nagyolvasztóját leállította – jelentette be a technológiai és ipari miniszter.

Palkovics László közölte: a kormány elé fog terjeszteni egy javaslatot, hogy az év végéig milyen források biztosításával tudnák támogatni a nemzetstratégiai szempontból fontos cégcsoportot, amely többezer embernek ad munkát közvetlenül és még többnek közvetve.

Megjegyezte, hogy a kabinet nehéz helyzetben van, mivel magánvállalatról van szó, ezért az állami beavatkozás lehetőségei erősen korlátozottak, ráadásul az elrontott privatizációt követően azt sem lehet tudni, ki a tényleges tulajdonos, s jelenleg nincs legitim vezetése sem a vállalatnak.

A miniszter kérdésre elmondta: az acélmű működési költségei alapján 5-10 milliárd elég lehet a következő két hónapra, ugyanakkor nehezíti a helyzetet, hogy számos felszámolási eljárás és egyéb követelés van a Dunaferrel szemben.

 A Dunaferr a honlapján jelentette be, hogy az egyik nagyolvasztó hetekkel ezelőtti leállítása után szeptember 16-án a másik nagyolvasztóját is leállította, mert a termeléshez szükséges koksz beszállítását évtizedek óta végző partner, a Donau Brennstoffkontor GmbH (DBK) váratlanul megtagadta a szállítást. A közlemény szerint a koksz, mint nélkülözhetetlen alapanyag hiánya miatt bekövetkezett kényszerű leállás azt jelenti, hogy jelenleg nincs lehetőség nyersvas- és acélgyártásra a cégnél.

Az írták, a cégcsoport túlélésére az egyetlen esély, hogy a termelést fenn tudja tartani és rövid távon újra tudja indítani a nagyolvasztóit, ehhez pedig a megfelelő mennyiségű és minőségű koksz beszállítására van szükség egy héten belül. Hozzátették, hogy a hosszabb leállás - elsősorban az újraindulás műszaki kockázatai és költségei miatt - ellehetetlenítené a Dunaferr működését.
 

(MTI)
 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!