3p

Hétfőn kisorolsolták az Európa-liga párharcait, ahol három érdekelt csapat is volt: a Honvéd, a MOL Fehérvár, valamint a Puskás Akadémia.

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) hétfőn 13 órakor tartotta az Európa-liga első selejtezőkörének sorsolását, amit a focidrukkerek mellett három magyar csapat szurkolói is izgalommal vártak. Ennek eredményeként augusztus 27-én zárt kapuk mögött a következő magyar érdekeltségű mérkőzésekre fog sor kerülni (az elöl lévő csapat a pályaválasztó, vagyis ő játszik hazai pályán):

  • Budapest Honvéd - FC Inter Turku (finn)
  • Hammarby IF (svéd) - Puskás Akadémia
  • MOL Fehérvár FC - Bohemian FC Dublin (ír).

Ha az ellenfelek csapatát nézzük, a legszorosabb mérkőzésre pont az európai porondon újoncként bemutatkozó felcsúti focicsapat számíthat. A Transfermarkt adatbázisa szerint egyáltalán nem egyértelmű, merre is fog eldőlni a mérleg nyelve a svédországi mérkőzésen. A Hammarby tavaly bronzérmesként zárta a bajnokságot, az eredményei helyett pedig inkább Zlatan Ibrahimovics szerepvállalása miatt került a csapat a sajtó figyelmébe - írja az nso.hu. Eddig egyszer voltak bajnokok, még 2001-ben, és legutóbb a 2007-2008-as évadban jutottak ki nemzetközi porondra, akkor a második selejtezőkörig jutott a csapat.

A felcsúti Pancho Aréna
A felcsúti Pancho Aréna

A Transfermarkt szerint a csapat értéke meghaladja a Puskás Akadémia értékét. Utóbbi 9 millió fontot képvisel, míg a svéd csapaté több mint 11 milliót. A játékosok átlagéletkorát tekintve a felcsúti csapat felé billen a mérleg nyelve, ez itt 24 év szemben a svéd gárda 26 évével. A játékosok - érték alapú - minőségét nézve bár a felcsúti csapat büszkélkedhet egy 1,8 millió fontot érő játékossal, mögötte a második legértékesebb már csak ennek töredékét éri a piacon, kicsivel több mint félmillió fontot. Vagyis piaci érték alapján egyetlen igazán kiemelkedő játékos van a felcsúti csapatban, míg a svédeknél sokkal kiegyenlítettebb az összetétel. A legértékesebb játékosuk - rögtön kettő is - 900 ezer fontot ér, mögöttük pedig két 810 ezer fontos focistával büszkélkedhetnek.

A Honvéd és a Fehérvár esete ennél sokkal nyilvánvalóbbnak látszik, mivel hozzájuk képest apró csapatokat sorsoltak ki nekik. Természetesen ez a kép csalóka, hiszen a saját bajnokságukban nemzetközi indulást jelentő helyen végeztek, tehát semmiképp nem elvitatható játékerőt képviselnek.

A Honvéd ellenfele a finn FC Inter Turku lesz, mely a Transfermarkt szerint 2,21 millió fontot ér, ami kevesebb mint harmada a fővárosi csapat 7,88 milliójának. Az nso cikke szerint a csapat a finn bajnokság ezüstérmese lett és a legutóbbi idényben is ez Európa-liga első selejtezőkörében szerepeltek, ahol egy dán csapat rögtön búcsúztatta is őket. Legdrágább játékosait csupán 270 ezer fontot érnek szemben a Honvédéval, a 810 ezer fontra taksált Gazdag Dániellel és a 720 ezer fontos Davide Lanzafaméval.

A MOL Fehérvár a legértékesebb csapat a magyar EL-indulók között, 15,73 millió fontot ér, amihez képest az ellenfeléül kisorsolt ír Bohemian FC Dublin értéke aprópénz, csupán 115 ezer font. Ez egyben azt is jelenti, hogy a székesfehérvári csapat játékosainak zöme egyenként is többet ér az ellenfél teljes csapatánál. Az ír csapat szintén ezüstérmesként jutott most ki a nemzetközi kupaporondra, legutóbb ilyenre a 2012-2013-as idényben volt példa. Akkor az Európa-liga első selejtezőkörében egy izlandi csapat búcsúztatta őket.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!