A közeljövőben még van tere a franknak korrigálni az euróval szemben, hosszútávon azonban az alpesi deviza ereje nem fog egyhamar elillanni - vélik a Raiffeisen Bank elemzői. A kedden közzétett heti devizaelemzésben a szakemberek az év közepe tájára várják a svájci fizetőeszköz újabb történelmi csúcsát az euróval szemben. Azaz ha addig nem tud jelentősen erősödni a forint, akkor ismét bajban lehetnek a magyar frankhitelesek is.
Vehetünk egy nagy levegőt
A kedvező nemzetközi hangulatban szerda reggel sem tört meg a forint lendülete, a magyar deviza tovább erősödött az euróval és a svájci frankkal szemben is. A nap elején 272,67 forintot kellett adni egy euróért, ami 0,1 százalékkal volt alacsonyabb a keddi szintnél, míg a frank 211,54-es árfolyama ennél kicsit kisebb csökkenést jelentett.
Az elmúlt napok forinterősödésének oka elsősorban a kedvezőre forduló nemzetközi hangulatban keresendő, hiszen lassan enyhülnek a feszültségek az eurózóna adósságválságával kapcsolatban. A múlt héten még közelinek tűnt Portugália megsegítése, utána azonban a sikeres kötvényaukciók egy kis megnyugvást hoztak. Érdemes azonban kiemelni, hogy végleges megoldást továbbra sem mutattak fel az eurózóna vezetői az adósságválsággal kapcsolatban, így a kontinens felett Damoklész kardjaként lebeg a kérdés.
A kedvezőre forduló nemzetközi hangulaton belül a régió országainak devizáját a kamatemelési várakozások is erősítik: vállvetve erősödött a forint és a zloty, a cseh korona pedig több, mint két éves csúcsra ment. A forint erősödésének harmadik oka a magyar miniszterelnök múlt heti nyilatkozatában keresendő: Orbán Viktor a korábbi konfrontatív kommunikációt feladva sokkal piackonformabb szavakat használt a februárra ígért reformokkal kapcsolatban.
"A külföldi hangulat támogatásával így további forint erősödés is jöhet, a 270-es szint áttörése esetén viszont már megfontolnánk az euró vételét" - olvasható a Raiffeisen Bank kedden megjelent devizapiaci elemzésében. A szakemberek szerint a forint sorsát rövidtávon befolyásolhatja a Monetáris Tanács hétfői kamatdöntése, az eddigi jegyzőkönyvekből és nyilatkozatokból kiindulva arra számítanak, hogy 4:3 arányban a tartásra szavaznak a döntéshozók. A kamatemelés esélyét csökkenti a forint közelmúltbeli erősödése is, a várt emelés elmaradása ugyanakkor a forint újbóli gyengülésében csapódhat le - olvasható az elemzésben.
Az év közepén ismét bajba kerülhetnek a frankhitelesek
A svájci frank a korábbi történelmi csúcsa után hamar 1,30 közelébe korrigált az euróval szemben, miután olyan hírek jelentek meg, hogy már a svájci gazdaság vezetőit is zavarja a túl erős frank. Thomas Jordan, jegybankelnök-helyettes például burkoltan az intervenciót is újra felhozta, de ez egyelőre úgy tűnik nem talál osztatlan tetszésre.
A Raiffeisen elemzői szerint a frank árfolyamában még mindig túl nagy a pesszimizmus az eurózónával szemben, így rövidtávon van még tér a korrekcióra.
Középtávon azonban nem szabad elfelejteni, hogy a fundamentálisan gyenge euró miatt a befektetők folyamatosan keresik az alternatívákat. E tekintetben az egészséges növekedést mutató svájci gazdaság mindenképpen csábító még az ultra alacsony bankközi kamatok ellenére is - figyelmeztetnek a szakemberek. Éppen ezért azt gondolják, hogy a frank ereje nem fog egykönnyen elillanni. Mi több, a jelenlegi információk alapján nem tartják valószínűnek, hogy az év során 1,4-nél tartósan magasabbra emelkedhessen az EUR/CHF.
"Sőt, minél erősebb a svájci gazdaság annál valószínűbb, hogy megelőzi az SNB az EKB-t a szigorítási ciklus megindításával, épp ezért az év közepe felé új történelmi csúcsra számítunk" - teszik hozzá a Raiffeisen elemzői.
Beke Károly
mfor.hu