A tegnap nagy pofont kapó OTP-Mol páros szépíteni tudott a hét utolsó kereskedési napján. Elsősorban az olajpapír tulajdonosai örülhettek, hiszen 1,6 százalékot ugrott a Mol, de a zárás előtt egy órával még 2 százalékos pluszt is fel tudott mutatni a részvény. Szintén az utolsó félóra keserítette meg az OTP-sek napját is, hiszen egy százalékos pluszból csúszott le a papír egészen 0,28 százalék pluszig. Persze az is igaz, hogy a délelőtti órákban mínusz egy százalékot is láthattunk a bankpapír esetében.
A kisebbik gyógyszerpapír, illetve a Telekom pénteki záróára stagnálást jelent csütörtökhöz képest, míg a Richter fél százalékot esett.
Ahogy az a tegnapi amerikai hosszú kötvények esése után várható volt, a magyar állampapírgörbe is meredekebbé vált. A 3, 5 és 10 éves papírok referenciahozama 22-25 bázisponttal nőtt. A diszkont kincstárjegyek közük a három hónapos 3 bázisponttal szintén emelkedett, miközben a 12 hónapos stagnált.
A hét utolsó napján is gyengélkedett a forint. Sőt, az euróval szembeni jegyzése délelőtt a 300-as szint fölé kúszott. Igaz, hogy onnan később egészen egy egységet erősödni tudott, de az esti órákban, ha minimálisan is, de ismét 300 feletti jegyzik az eurót. Egy dollár jelenleg 225,2, egy svájci frank pedig 242,9 forintba kerül.
mfor.hu