Semmi jóra nem számítottak hétfőn reggel a befektetők a vasárnapi görög "nem" után, ami jól tükröződött a forint 317 fölötti árfolyamában, vagy a jelentősebb mínuszban kezdő BUX charton is. Aztán elmaradt a csihi-puhi, és az értéktőzsdén az árfolyamok szépen fölfele araszoltak. Olyannyira, hogy igaz minimális, 2,8 milliárdos forgalmat követően a BUX egy 0,55 százalékos csökkenéssel megúszta a napot. Ráadásul a Telekom 1, a Mol pedig 0,24 százalékkal még erősödni is tudott, a Richter vesztesége pedig minimális, 0,17 százalék lett. Az OTP viszont, a forinttal párhuzamosan, jelentősebb mínuszt szedett össze, 2 százalékkal értékelődött le.
Délelőtt egyébként egy rövid időre úgy tűnt, hogy a forint is magára talál, de az erősödés tiszavirág-életű volt, így este 18.30-kor egy euróért 315,6, egy dollárért 284,9, míg egy svájci frankért 302,4 forintot kell adni.
A kötvénypiacon az éven túli forintos papírok referenciahozamai 2 és 8 bázisponttal nőttek.
mfor.hu