Bár még nincsenek összefoglaló adatok a magyar gazdasági ciklus alakulásáról, az bizonyosnak látszik, hogy 2022 első két negyedévének erőteljes (de már akkor is tudhatóan fenntarthatatlan) növekedési lendülete a harmadik negyedévben lassulásnak adta át a helyét, és meglehet, hogy a negyedik negyedéves GDP-index előjele már negatív lesz. Azzal teljesülne a recesszióba lépés szokásos feltétele.
A helyzet statisztikai minősítésétől függetlenül jól érezhető, hogy a 2022-es év két részből áll: az első fele még a 2021-es visszapattanás és a választási pénzpolitika együttes hatását tükrözi: a természetes ütemet jóval meghaladó, erőltetett növekedés, amelyet a belső felhasználás (alapvetően a háztartási és közösségi fogyasztás, másodsorban a felhalmozás) fűt, miközben az egyensúlyi helyzet gyorsan romlik. Ennek mindenki által látható jele az infláció, amely már a 2020. tavaszi nagy leállás előtt is erőteljes volt, de 2021 derekán különösen felgyorsult, és mostanra az európai lista elejére juttatott minket. Kevesek által figyelt mutatók is értesítenek a helyzet romlásáról: ilyen a külkereskedelmi mérleg, a költségvetési hiány, a forintvaluta külső értékvesztése az euróval, dollárral és lényegileg az összes európai fizetőeszközökkel szemben.
Ugyanakkor bizonyos részmutatók egészen megnyugtatóan alakulnak
– ha nem nézünk az adatok mögé. Az alábbiakban néhány friss statisztikai adatra tekintünk rá a tisztábban látás érdekében.
Ami az ipari termelést illeti, a legfrissebb adatból sem lehet látni a recessziós veszélyt: a 2022. szeptemberi index szerint a termelés volumene 11,3 százalékkal (munkanaphatástól megtisztítva 11,6 százalékkal) meghaladta az egy évvel korábbit. A KSH közlése szerint a bővülés eléggé általános volt, kiterjedt a feldolgozóipari alágak többségére, a járműiparra, az elektronikai területre, és kisebb mértékben az élelmiszeriparra. Egészében a termelés az év első kilenc hónapjában 6,7 százalékkal nagyobb volt, mint 2021 azonos időszakában.
Hol van itt a recesszió? Az ipari volumen időbeli alakulása nem mutat trendfordulót az első három trimeszterben, holott az energiaárak drágulása és a nemzetközi környezet kockázatosságának további növekedése elvileg akkor is érezteti hatását, ha a megrendelések, készletezések és egyéb okok miatt mindig van késleltetés az adatokban.
Némileg hasonló az üzenete a lakossági fogyasztás alakulásának. Erről is megvannak már a szeptemberi adatok. 2022. január–szeptemberben az előző év azonos időszakához képest, naptárhatástól megtisztítva 7,8 százalékkal emelkedett a kiskereskedelem forgalmának volumene. Itt azonban már jobban megmutatkozik a 2022-es év kettős természete: az év első hónapjaiban sosem látott forgalomnövekedés következett be, lényegében a választások idejéig:
februárban csaknem tíz százalékkal nőtt a vásárlások volumene 2021 februárjához képest, ám a hó/hó dinamika szeptemberre már csak 3 százalékra mérséklődött.
Az első 9 hónap fogyasztási adatainak összetétele igen figyelemre méltó: az élelmiszer-kiskereskedelemben 0,5 százalékkal, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 8,7, az üzemanyag-kiskereskedelemben 26,9 százalékkal nőtt az értékesítés volumene.
Itt bizony már nagyon látszik az inflációnak és az arra adott különös gazdaságpolitikai válasznak a direkt hatása. A roppant mértékben megdrágult élelmiszerekből a lakosság jelentős csoportjainak juttatott pénzbőség ellenére nem nőtt érdemben a fogyasztás, viszont a 2021. novemberi szinten befagyasztott árú üzemanyagok forgalma meghökkentős mértékben felfutott.
Mindez olyan időszakban, amikor Európa összes többi országában mérséklődött az üzemanyag-vásárlási volumen, részben stratégiai megfontolásokból, de legfőképpen a nagyban megemelkedett piaci árakra adott észszerű gazdasági reakcióként. Ezzel szemben a magyar kormány a választások előtt bevezetett üzemanyag-ármaximalizálást nem vizsgálta felül a sikeres választásokat követően, a további meghosszabbítással azonban még abszurdabb lett a magyarországi kiskereskedelmi ár mértéke a nemzetközi árviszonyokhoz, de a többi magyarországi árhoz képest is. A fogyasztók a maguk szempontjából teljesen logikusan reagáltak az árkedvezményre: növelték vásárlásukat benzinből, dízelből.
Az európai országok azonban nem ok nélkül engedték rá (teljesen vagy átmeneti adókedvezmények révén csak félig) az új ár-realitásokat a végfogyasztóra:
a világméretű energia-árdrágulás mellett a nettó importőr országok számára nagyon fontos, hogy kevesebb energiahordozót kelljen megvenni.
Erős exportképességű országoknak is komoly jövedelemrontó tényező a nemzetközi cserearányok mostani alakulása.
Mind az ipari termelésről, mind pedig a lakossági fogyasztásról nyert újabb adatok egy irányba mutatnak: a választási megfontolásokból túlpörgetett magyar gazdaság pontosan akkor importált többet (egyebek közt nyersanyagokból és energiahordozókból), amikor a behozatali árak ránk nézve kedvezőtlenül alakultak. Így természetesen a cserearányromlás káros hatásait hazánk sem kerüli el, ezt jelzi a külkereskedelmi statisztikák gyors romlása.
Az év első 9 hónapjának adatai sokkolók: az idén végig deficites volt a külkereskedelem, és most szeptemberben újabb, ezúttal 652 millió euró (274 milliárd forint) hiány keletkezett a termék-külkereskedelmi mérlegben. A baj az importágon következett be: bár nem nőtt a behozott áruk volumene, de a ránk nézve hátrányos árarányok nyomán az export euróban számított értéke 28, az importé 33 százalékkal nagyobb volt az előző év azonos időszakinál. A korábbi években jelentősen szufficites volt a külkereskedelmi forgalom az év első három negyedévében: a kontraszt most nagyon feltűnő.
A lakossági üzemanyag és a háztartási energiaszolgáltatás államilag diktált árai a sokéves átlag fölé emelték a belkereskedelem dinamikáját.
Ezzel a lakossági, fogyasztói hangulaton politikailag fontos időszakban sokat javított – átmenetileg – az állami intervenció, csak éppen a külső egyensúly felborulása árán.
De még az ipari termelés meglepően stabil üteme is vegyes öröm, hiszen a magyar feldolgozóiparban sajnos elég nagy arányt tesznek ki a nyersanyag- és energiaigényes kultúrák; a termelési volumen mostani dinamikája azzal jár, hogy annak inputoldala negatívan hat ki a külkereskedelmi (és így közvetve a fizetési) mérlegre.
A kereskedelmi mérlegromlás leképeződik a teljes fizetési mérleg deficitjében, hacsak a nemzetközi transzferek, így az uniós alapokból érkező pénzek, nem képesek ellensúlyozni a deficitet. A fizetési mérleghiányt pedig külső forrásbevonással (azaz eladósodással) kell ellensúlyozni. A Magyar Nemzeti Bank devizatartalékja ugyanis csekély ahhoz, hogy jelentős külső pozícióromlást tartalékból lehessen finanszírozni.
De vajon az árrendszerbe való kormányzati beavatkozás meghozta-e az eredményeit? A legfrissebb inflációs adatok nem ezt mutatják. 2022 októberében mindegy 22 százalékkal nőttek az árak az előző év októberéhez mérve a KSH által közzétett különféle mutatók alapján. Konkrétan: a fogyasztói árindex 21,1 százalék volt, ez egy hónap alatt átlagosan 2 százalékos növekedés. A harmonizált fogyasztói árindex pedig 21,9 százalék lett, a nyugdíjas-kosárra számolt inflációs index 23,6 százalék. Ami a monetáris politika felől nézve különösen aggasztó: a maginflációs mutató abban a hónapban 22,3 százalék volt – ez pedig arra utal, hogy a változékony és állam által befolyásolt tételeken felül is jellemző az áremelkedés.
Tanulságos megnézni a 2022. októberi árhelyzetet a megelőző év ár-adataival összevetve. Az élelmiszerek 40 százalékkal drágultak, főként a tojás (87,9 százalék), a kenyér (81,4 százalék), a tejtermékek (75,4 százalék), a vaj és vajkrém (71,6 százalék), a margarin (58,0 százalék). A háztartási energia 64,4 százalékkal került többe. De drágábbak lettek a fogyasztási cikkek is (14,9 százalék), pedig ezek a cikkek hosszú éveken át segítettek féken tartani az inflációt, mert alig drágultak az erős nemzetközi árverseny miatt. Most az autók, bútorok, más tartós cikkek is drágábbak; a tartósan gyenge forint miatt egyszerűen akkor is többe kerülnek a magyar vásárlónak, ha az áruk dollárban vagy euróban nem emelkedik meg.
Így vált szétterülővé a magyar infláció – miközben sok állami ár-megkötés emellett jelentős elfojtott inflációt hagy a rendszerben. Ebből sajnos az következik, hogy a hátralevő hónapokban akkor sem lehet gyors dezinflációra számítani minálunk, ha a világpiacon már megindul az energia, anyagok, mezőgazdasági termékek tőzsde árainak a mérséklődése, és az ellátási láncok helyreállása nyomán az árak is stabilizálódnak.
Így bár megeshet, hogy a gazdasági aktivitás szokásos mércéje (a GDP-változása) szerint éppen csak megérinti a recesszió a magyar gazdaságot 2022 végén, 2023 elején, ám a pénzromlás üteme jóval meghaladja a térségi átlagot. Félő, hogy nálunk sokkal jobban elnyúlik a kétszámjegyű infláció időszakja, mint Európa többi inflációs országaiban, és ha a beálló inflációtól meg akar szabadulni a gazdaságpolitika, akkor ahhoz további növekedési áldozatot kell hoznia. A külső egyensúly megbomlása is kikényszeríthet hamarosan befékezést – amikor máshol a környezetünkben már jórészt kijutottak a nehéz korrekciós szakaszból. Ezért elmondható: jobb lett volna a korábbi technikai recesszió, mint szerkezeti merevségekkel és folyamatos kiigazítási (megszorítási) intézkedésekkel teli pangásos időszak. Sajnos van az utóbbira esélyünk.
