10p

Miért érezzük nagyobbnak az inflációt annál, mint amit a KSH kimutat? És Magyarországon miért lett jóval magasabb a fogyasztóiár-index, mint az Európai Unió többi államában? Mennyiben járult hozzá ehhez a forint külföldi devizákkal szembeni gyengülése? Ezekre a kérdésekre ad választ cikkében a Klasszis Média Lapcsoport állandó szerzője, a volt jegybankelnök, közgazdász, egyetemi tanár.

Az egész világot, és azon belül Európát különösen erősen érintette a 2021-től kifejlődő áremelkedési hullám, amelyet akkor jórészt az élelmiszerek és az energiahordozók megdrágulása idézett elő. Kis jövedelem mellett a fogyasztói kiadások nagy része megy táplálkozásra és lakhatásra, így az ilyen jövedelmi csoportok számára e két kiadási tétel drágulása nagyobb inflációban mutatkozik meg, mint a tehetősebbek esetén, hiszen az utóbbiaknál a fogyasztási kiadásokon belül kisebb ennek a két kritikus csoportnak a súlya. 

Igaz ez egész országokra, ha az uniós átlagánál alacsonyabb a jövedelmi szint, ezt láthattuk a közép- és kelet-európai térségben. Így arra is választ kaphattunk, hogy miként múlhatta felül az EU inflációs szintet jócskán a szlovák vagy a litván fogyasztóiár-index, holott eurót használnak. Igen, az élelmiszer-kiadások nagyobb hányada miatt náluk sokkal magasabbra kúszott az infláció, mint az euróövezet tehetős nyugat-európai országaiban. Nem arról van szó, hogy az euró értéke csökkent volna, hanem drágább lett az élet. 

Ahol aztán még a hazai valuta árfolyama is devalválódott, mint éppen a magyar esetben, ott pedig még annál is nagyobb ütemet öltött a pénzromlás, mivel a tartósan és jelentősen gyengülő árfolyam miatt a behozott termékek piaci ára különösen megemelkedett. A mi esetünkben ráadásul nagyban súlyosbította a helyzetet a kormány felelőtlen választás előtti pénzosztogatása, amely keresleti oldalról is lökést adott az áremelkedésnek. Ilyen előzmények és okok miatt következett be az, hogy Magyarországot rendkívüli mértékben sújtotta az infláció 2022-23 során. 

Miért okoz nálunk nagyobb fejfájást az infláció?
Miért okoz nálunk nagyobb fejfájást az infláció?
Fotó: Depositphotos

Ám érdemes benézni a szokásosan közölt inflációs adatok mögé. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a 2023-as évről tárgyszerűen annyit írt, hogy fogyasztói árak átlagosan 17,6 százalékkal nőttek, ezen belül a legnagyobb mértékben az élelmiszerek drágultak: 25,9 százalékkal. A háztartási energia ára 22,1, az egyéb cikkek, üzemanyagoké 18,6, a szeszes italok, dohányáruké 15,4, a szolgáltatásoké 13,2, a ruházkodási cikkeké 8,3, a tartós fogyasztási cikkeké 5,6 százalékkal emelkedett. A fogyasztói árak a nyugdíjas háztartások körében átlagosan 18,3 százalékkal nőttek.

Ez volt tavaly. Idén már elmondható a jó hír, hogy 2024-ben megszelídült az infláció. A kormányzat részéről az is sűrűn elhangzott, hogy az inflációnak vége, le van küzdve. Ez természetesen nem igaz, de a korábbiakhoz képest jól mutat, hogy 2024 első hónapjaiban 3 és 4 százalék közé esett a fogyasztóiár-index. 

A fogyasztási árak változása az előző év azonos időszakához képest

Csakhogy a lakossági érzékelés más. A felmérések szerint az inflációs várakozás jóval magasabb. Az utóbbit elintézhetjük azzal, hogy a magyar pesszimista, és mindig rosszabbat érzékel, mint a valóság. 

De nem egészen ez a helyzet. A 2024 áprilisáról május 10-én közzétett 3,7 százalékos fogyasztóiár-index a hatóságon kívül nem sokakat nyugtatott meg. Az adat ugyanis azt mutatja meg, hogy a fogyasztói kosár mért árszintje ennyivel haladja meg a 2023. áprilisit. No de kevés vásárló képes felidézni, hogy egy évvel korábban pontosan mekkorák voltak az árak. Azt inkább érzi, hogy az előző hetekhez képest mi történik. Erről ad tájékoztatást a KSH, amikor az előző hónaphoz mért inflációs indexet is közzéteszi: országos átlagban 0,7 százalékos áremelkedést mért áprilisban márciushoz képest. Áremelkedés tehát van, de nem olyan brutális mértékű, mint egy-másfél éve. 

Majd meglátjuk, hogy májusban, júniusban mekkora lesz. Több eső, jobb termés, a forintárfolyam stabilitása: van néhány olyan tényező, amely segíthet az árváltozások dolgában. 

Ám az alaphelyzet ettől még az, hogy a fogyasztók szenvednek az áraktól, és egészen mást látnak és gondolnak, mint az elégedetten nyilatkozó politikusok. 

Nem magyar sajátosság ez: az Egyesült Államokban a fogyasztóiár-index már lényegében visszatért a jegybank által tolerálhatónak tekintett mértékre, de a hivatalban levő elnök gazdasági teljesítményének megítélése meglehetősen negatív – és éppen az árak miatt. Hogy lehet ez? Úgy, hogy az emberek az árakról szólva nem a változást (emelkedési ütemet), hanem az árak szintjét fájlalják. Inflációt mondanak, de a drágaságra gondolnak. A mostani állapotot megelőző időszakban – ottani mérce szerint – súlyos áremelkedések mentek végbe: megdrágult az élet. Jelenleg valóban kisebb ütemben nőnek az árak – de nőnek, a korábbi drágulásra rátéve még egy kicsit. Tartalmilag tehát nem ugyanarra gondolnak az emberek, mint a politikai, jegybanki körök döntéshozói: a pénzügyi profik számára a múltbéli nagy áremelkedési hullám immár tényadat, bázisérték. Az utca embere viszont ma is érzi a drágaságot, és bár nem vezet pontos év/év statisztikát a bolti árakról, látja, hogy többe kerülnek az áruk a néhány éve megszokotthoz képest. 

Ha ez így van Amerikában, akkor nálunk sincs másképp, sőt itt még sokkalta drágább lett az élet két-három év alatt. Újabban a drágulás már nem olyan brutális mértékű, ez igaz. De a vásárló hiába hallja a híradóban, hogy az inflációs ütem ebben az évben nagyot csökken a tavalyihoz képest: az ütemcsökkenés nehezen képzeli el, azt viszont látja, hogy a tavaly is megfizethetetlenül drága termék még egy kicsit tovább drágul. 

Két további tényezőt kell itt figyelembe venni. A KSH adataiból tisztán látszik, hogy a 2021 végétől 2023 nyaráig tartó inflációs hullám nagyon egyenlőtlenül érintette az eltérő társadalmi helyzetű, jövedelmi szintű embereket, háztartásokat. Ha a 2023-as év adatait vesszük: az élelmezés és a lakás kifűtése sokkal nagyobb mértékben drágult, mint az átlagos infláció – amely egyébként is elvont fogalom a vásárló számára. Azok a kisebb jövedelműek, akiknek a pénze legfőképp ilyen kiadásokra megy, nagyon komoly drágulást éltek át tavaly. A dohányt, alkoholt vásárlók viszont átlagos, sőt némileg az alatti drágulást tapasztaltak. Aki pedig tavaly ruhát, tartós fogyasztási cikket vásárolt (például új autót vett), az átlagos drágulás felét érzékelte. Ez a mostani inflációs szakasz tehát leginkább a szegényebb rétegeket sújtotta. 

Itt lép be a másik tényező: a jövedelmek ügye. Miért nem hat a bérillúzió? Az tehát, hogy az emberek a megkapott nominális béremelést tényleges növekedésnek gondolják, amennyiben nem észlelik az árak emelkedését, vagy nem jutnak el a reálbér fogalmához: a nominális béremelést deflálni kell az árak változásával. 

A válasz ott keresendő, hogy a pénzillúzió olyan időszakokban léphetett fel, amikor előbb következett be a béremelés, amit a munkás teljes mértékben növekedésnek vett, csak majd később, a vásárlások során szembesült az árak felfelé kúszásával, és így azzal a realitással, hogy az emelt bér nagy részét elviszi a pénzromlás. Nálunk azonban az ember 2023-ban előbb tapasztalta meg az árnövekedést, és aztán vagy kapott jövedelmi kompenzációt, vagy nem, vagy csak részlegest. 

Illúzió inkább a kormányzatot jellemzi, amikor hónapok óta azt mondogatják a politikusok, hogy a havi (év/év alapú) fogyasztásiár-indexre tekintettel nagy ütemben növekszik az alkalmazottak reálbére, és ezért elvárható, hogy végre többet fogyasszon a magyar. (És ezzel a 27 százalékos áfa és a rárakódó kiskereskedelmi különadó révén a költségvetésnek szépen növekedne a bevétele). Elvileg így van: ha valaki kapott tavaly decemberben 15 százalékos béremelést, és a havi inflációs ráta a decemberi 10-ről két hónapra rá 5 százalékra csökken, akkor előbb öt, majd mintegy 10 százalék reálbér-emelést lehet kimutatni az illetőnél.  Csakhogy ő egészen mást érzékel: tavaly húsz-harminc százalékkal drágul a bevásárlása, és a mostani emelés még mindig nem elégséges ehhez mérve; sőt a havi fél-egy százalék közötti további áremelkedést is látja. A miniszter hiába mondogatja, hogy már megint mekkorát nőtt az emberek reálbére, és tessék most már végre fogyasztani, ez a kalkuláció idegen a polgártól. 

Nemcsak azért nem lódult neki az első negyedévben a kiskereskedelmi forgalom. A megelőző inflációs hullám összekuszálta az árviszonyokat, növelte a bizonytalanságot, az pedig nem segíti a költekezési kedvet – érhetően. 

Ez volt eddig. Talán még lesz egy szelíd hónap, a május, amelynek a fogyasztóiár-indexe június 10-én, a választások másnapján jön ki. Mivel erős hatósági nyomás volt a kereskedőkön az utóbbi hetekben az árak átmeneti féken tartását illetően, az üzemanyag-árazásnál is meghallgatásra talált a kormányzati kívánság, valamint a forint árfolyama is viszonylag stabilizálódott, így nem várható nagy emelkedés áprilisról májusra. Azután viszont minden elemző inflációs ütemnövekedést vetít elő, részben a tavalyi bázis alakulása miatt. 

Ám más oka is van az áremelkedés újbóli nekilendülésének. Az állami költségvetés terjedelme túl nagy, és krónikus deficittel küszködik. Lehetne nagy kiadásmérséklést végrehajtani – de éppen most vásárolt az állam százmilliárdos összegben ingatlant a kormányfőhöz nagyon közeli körtől, lankadatlan az állami kör bővítésének szándéka. Marad hát a további évközi nagy bevételemelés. Nagy Márton miniszter máris megemlítette, hogy a korábbi ígérettel szemben egyáltalán nem biztos, hogy az ágazati különadókat („extraprofitadó”) megszüntetik 2025-ben, csak akkor és ott, ahol nem találnak extraprofitot. Aki keres, az talál. A következmény – egyebek között áremelkedés, tarifanövekedés. Attól pedig megy felfelé az árindex. 

Még valami: a forint 2019 óta az értékének egynegyedét elvesztette az euróval (meg a cseh koronával) szemben, de a zlotyhoz és a lejhez képest is trendszerűen gyengült. Az ország árszintje így nekünk, forintban (nominálisan) hatalmasat emelkedett néhány év alatt; aki azonban turistaként jön ide, még az extramagasságban tartott fogyasztói adók miatt is egészen olcsónak találja az ételt, a sört, a szállást. Ez akár jó hír is lehetne az idegenforgalomból élőknek. Csakhogy a gyenge hazai valuta mellett a kinti álláslehetőségek még inkább vonzók. Lehet, hogy a turista jön, de a szakács – megeshet – elmegy Ausztriába. 

A lesújtó fogyasztási adataink mögötti egyik ok a forintvaluta gyengesége. Emiatt lehet viszonylag olcsó a kintieknek és drága a bentieknek az élet. 

A Benchmark rovat cikkei itt olvashatók el.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!