Az MNB hosszú elemzést tett közzé a magyar élelmiszerárakról. Jó oka volt a részletes vizsgálatnak, mert 2021 júniusától, az európai és a magyar inflációs hullám kifejlődésének a kezdetétől a tavalyi év végéig nálunk 56 százalékkal drágultak az élelmiszerek. Ez messze a legnagyobb drágulás az EU-ban.
A számunkra leginkább releváns Németországban, Csehországban, Ausztriában, Olaszországban, Szlovéniában szintén jelentősen nőttek ez idő alatt az árak: két és fél év alatt átlagosan 20 százalékot meghaladó mértékben, ám a magyar adat sokkolóan nagyobb és bőven fölötte van a román, szlovák, lengyel, horvát drágulásnak.
Az MNB jelentése összeszedi a sajátos okokat, amelyek következtében nálunk lett a legnagyobb az élelmiszerár-hullám. Ezeket érdemes itt összefoglalni, hiszen az élelmiszer a magyar fogyasztói kosár nagy hányadát teszi ki, drágulása komolyan kihat a teljes magyar árszint alakulására. Az élelemiszerárak emelkedésének nagy szerepe volt abban, hogy a tavalyi magyar pénzromlás európai uniós rekorder lett az éves 18 százalék körüli értékkel.
Az európai inflációs folyamatokat havi rendszerességgel elemzi a szintén a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartozó laptársunk a Privátbankár Európai Inflációs Körképben.
A bolti árak drágulását mindenki megérezte az országban, a kormányzat is kénytelen volt foglalkozni az üggyel, és sajnos, intézkedett is bőven. Egy vonatkozása viszont kevésbé látható, a magyar lakosság számára csak töredékesen észlelhető: hol is tart ma a magyar élelmiszerárszint a többihez viszonyítva. Az MNB jelentésének a legérdekesebb része az, amely a nemzetközi adatok alapján arra jut, hogy ennek
a két és fél éves hazai árhullámnak a nyomán a magyar élelmiszer-árszint lényegében elérte az európai átlagot.
Eddig is volt bőven anekdotikus tudásunk arról, hogy bizonyos termékek, akár magyar eredetűek is, mennyivel olcsóbbak néhány más ország boltjaiban, de az eseti példákból kockázatos általános következtetést levonni. A teljes termékkör árszintjének európai adatai alapján most olyan megállapításra jutottak az elemzők, amely egy szinte axiómaszerű állítást tesz elavulttá. Eddig ugyanis adottságnak lehetett venni, hogy európai összevetésben a magyar élelmiszer ára viszonylag mérsékelt, szemben például a műszaki javakkal, amelyek itteni bolti ára leginkább meghaladja a kintit. Így jött ki az a magyar árszint, amely átlagát tekintve jó egyharmaddal elmaradt a német, osztrák szinttől, mérsékelve azt a jóléti szakadékot, amely az itteni szerény bérek és a nyugati sokkal jobb fizetések között tátong.
Fuccs az arbitrázsnak
Ennek az adottságnak a mindennapos leképződéseként a magyar utas szalámit, konzervet, gyümölcsöt vitt magával a nyugati útra takarékossági céllal, hogy háztartási gépet vagy más vágyott terméket hozhasson be. Az ilyen arbitrázs lehetőségét veszi el a hazai többlet élelmiszerdrágulás. Társadalomlélektani hatása sem elhanyagolható: egyben szélesebb körben tudatosulhat a magyar jövedelmi elmaradottság ténye.
Az élelmiszerdrágulás okai között vannak nyilvánvalóan ismertek. Az állandóan éhes magyar költségvetésnek a legnagyobb bevételi tétele a fogyasztás megadóztatása; annak eszközeként a normál magyarországi áfa-kulcs 27 százalék. Ez olyan alapvető termékekre is igaz, mint a cukor, étolaj, pékáru, tejtermékek, zöldség és gyümölcs, amelyek máshol rendszerint a kedvezményes áfa-körbe esnek. Egyébként a kedvezményes (18 százalékos) magyar kenyér-áfa annyi, mint számos ország legmagasabb („normál”) kulcsa. A gyümölcs és zöldség termékcsoport esetében különösen szembeötlő a különbség, hiszen Ausztriában vagy Szlovákiában 10, Romániában 5 százalék az adókulcs.
Mindezeken túl a kiskereskedelemre kivetett különadók lényegében további áfakulcs-emelésként hatnak – olyan időszakban, amikor részben a Covid-hatás, részben pedig az inflációs hullám fellépése miatt Európa több országában átmenetileg vagy tartósan forgalmi adót mérsékeltek az utóbbi időkben.
Tehát pontosan a magyar kormánypolitika az, amely nagyban hozzátett e termékkör megdrágulásához.
Ezt nem kellene a szerkezeti adottságok közé számítani, legfeljebb annyiban, hogy a térség legeladósodottabb állama a magyar (a GDP-arányos bruttó adósságunk meghaladja Németországét, és kivétel nélkül az összes új tagállamét), így minden iparági, szociológiai, egészségügyi érv ellenére a kormány nem hajlandó érdemben mérsékelni az adóterhet. Tíz vagy húsz százalékpont többletadóztatás pedig nyilvánvalóan érezhetően feljebb tolja nálunk a fogyasztói árszintet.
Vannak továbbá nehezen megváltoztatható szerkezeti jellegű bajaink. Ilyen az, hogy a magyarországi élelmiszeripar átlagos hatékonysági szintje nagyban elmarad az európai normáktól. A relatív lemaradásunk szembeötlő vonatkozása az energiaigényesség.
Az élelmiszeripar energiaintenzitása az Európai Unióban: az egy euró hozzáadott értékhez felhasznált földgáz, elektromos áram
Forrás: MNB
Figyelemre méltó, hogy nemcsak a német, a holland élelmiszeripar fajlagos energiaigényessége kisebb (tehát az energiahatékonysága jobb), mint a mienk, de látványos az elmaradásunk a lengyel, a román szinthez képest is. Az iparág fájóan nagy energiaigényessége következtében egy hirtelen energiaár-emelkedés költségnövekedési sokkot okoz. Abból pedig, ha a keresleti viszonyok megengedik, a kiskereskedelem közbeiktatásával fogyasztóiár-szintnövekedés lesz. Ez történt itt 2022-ben. Ha pedig a lakossági kereslet gyengül, a fogyasztói vásárlóerő csökken, amint ez 2022 végétől mindmáig bekövetkezett, akkor a bolti árak emelkedésének az üteme fékeződik, a belkereskedelemben rentabilitási bajok léphetnek fel, a kisebb tőkeerejű kereskedők akár csődbe is mehetnek. A költségáthárító képesség romlása miatt az agrártermelők és az élelmiszeripari vállalkozások nyereségessége gyengül.
Mostohagyerek
Az utóbbi időszakban a gazdaságpolitika számára az élelmiszeripar nem számított olyan kiemelt területnek, mint a járműipar, az elektronika, és újabban az akkumulátorgyártás. A relatív termelékenységi, technológiai lemaradás annál figyelemre méltóbb, mivel uniós forrásokból és a helyi tőkeakkumuláció révén több új EU-tagország élelmiszeriparában és kereskedelmében komoly fejlődés ment végbe, amint azt a szomszédos országok termékeinek magyarországi feltűnése is jelzi.
Az élelmiszerdrágulás tényezői között megemlítendő a hazai rossz konjunktúra-szabályozás ügye. A 2022. tavaszi országgyűlési választást megelőző féléves nagy költségvetési kiköltekezés és a sokáig igen laza monetáris politika következtében hatalmas jövedelmi kiáramlás ment végbe Magyarországon, amelyet nem a gazdaság természetes ciklusa okozott. Egyértelműen a politikai ciklusnak volt alárendelve a keresleti oldali gazdaságszabályozás, éppen akkor, amikor a 2022-es európai aszály miatt a térségben és egyébként globálisan is felfutottak a terményárak. Arra a drágulási hullámra erősített rá az Ukrajna megtámadását követő többlet mezőgazdasági áremelkedés, valamint a gázárak, általában az energiahordozók hirtelen drágulása. A mezőgazdaság és az élelmiszeripar energiaigényessége következtében az energia nemzetközi megdrágulása a műtrágya, a vegyszerek, a csomagolóanyag áremelkedése hatására költségoldali sokkot okozott nálunk.
A helyzeten tovább rontott a kormányzat ténykedése. Az MNB tanulmánya nyilvános káröröm nélkül, de egyértelműen kimutatja, hogy az állami árrögzítések, ársapkák gyakorlata nem segített a magyar élelmiszerár-emelkedés megfékezésében, sőt éppen a hatóságiár-rögzítés időszakában ugrott fel a hazai élelmiszer-árszint a térség országaihoz képest. Itt könnyen eszünkbe juthat, hogy Nagy Márton miniszter milyen magabiztosan szokta a kormány beavatkozásának tulajdonítani az „infláció megtörését”. A miniszterelnök is visszatérően szól arról ironikusan, hogy az MNB úgymond nem képes a maga erejéből leküzdeni az inflációt, de „a kormány hajlandó besegíteni”.
A „segítség” nyomán nagyobb lett a magyar infláció, mintha hagyják a kínálati oldal természetes alkalmazkodását érvényesülni, és legfeljebb a leginkább ráutaltak jövedelem-támogatásával segít az állam. Ám nem így történt. Az árrögzítések, a kötelező árcsökkentési intervenciók adminisztratív terheket (költségnövekedést!) rónak a kereskedőkre, és jövedelem esik ki – miközben a béreket fizetni kell, a helységbérleti díjak nem csökkennek, az élelmiszeripari termelők pedig árakat emelnek. Az ilyen helyzetben logikus, hogy a kiskereskedők az árstopos élelmiszereken elszenvedett veszteséget más cikkek árának emelésével kompenzálták.
És még a forint is...
Hogy túlkompenzálták-e, vagy csak a működés fenntartásához szükséges bevételek megszerzéséhez mért korrekciót hajtottak végre, az nyilván esetenként is különbözhet, de az MNB szerint a kiskereskedelemi ágazatban az összes termékre számított aggregált árrés (a nettó árbevétel az eladott áruk beszerzési értékéhez viszonyítva) nem változott 2022-ben 2021-hez képest. A profitnövekedés tehát inkább a gazdáknál és az élelmiszeriparban (meg a csomagolóanyag-gyártóknál, szállítmányozási cégeknél, és leginkább az energiaszektorban) keletkezett. Ennek ellenére a kiskereskedelemre vettek ki többletadókat.
A megnyert választást követő megszorítások keretében 2022 nyarán kiskereskedelmi különadóként az úgynevezett népegészségügyi termékadót (NETA) is kirótták; az is ráerősített az élelmiszerár-inflációra.
Az MNB tanulmánya említi, de nem emeli ki tényleges jelentőségének megfelelően az árfolyam ügyét. A forint nagymértékű gyengülése, az árfolyam hirtelen gyakori ingadozása az egyik legnagyobb inflációs tényező. A mezőgazdaság és az élelmiszer közismerten importigényes,
a valuta értékvesztése pedig költségoldalról azonnal áremelkedést idéz elő: ilyen mértékű devalvációt egyetlen EU-tagállam sem szenvedett el.
Amiről viszont kevesebb szó esett: a gyenge forint az aszály és a háború miatti általános európai agrárcikk-drágulás idején nagy ösztönzést adott a hazai gazdáknak, élelemiszertermelőknek, hogy exportálják a termékeiket. Szokás elmondani, hogy a magyar mezőgazdasági output bőven elégséges a hazai igények ellátására, ám ennyire kedvező ár- és árfolyam-körülmények között az árualap megindult kifele, vagy pedig csak igen magasra emelt felvásárlási áron lehetett megtartani itthon a magyar termékeket. Sokszor elmondtuk, hogy a gyenge forint nem igazán hatékony eszköz az európai értékláncokba beleékelt magyar ipar kivitelének serkentésére, ám a külgazdaságilag homogén cikkek (mint amilyen a búza, liszt, élőállat) valóban gyorsan képesek relációt váltani. Ez pedig a legérzékenyebb időszakaszban tett hozzá a hazai áremelkedéshez.
Túl vagyunk a nehezén?
A probléma nem múlt el. A magyar élelmiszerinfláció enyhült, mint ahogy a globális élelmiszerárak is lefele korrigáltak az elmúlt fél év során. A magyar élelmiszer-nagykereskedelmi árak még mérséklődtek is, nem kis mértékben. Abból pedig az következhetne, hogy megáll a bolti árak növekedése, sőt több termékkörben csökkennek a kiskereskedelmi árak. Az MNB kamatcsökkentési folyamata azonban könnyen újabb forintgyengülést hozhat, annak nyilvánvaló inflációs hatásaival.
Eközben a kereskedelemben jelentősen nőnek a bérek, komoly adóterhelés mellett. Ez így együtt akkor is inflációs veszélyhelyzet, ha a keresleti oldal nem erősödik 2024-ben.
Az élelmiszerárak közvetlenül és erőteljesen befolyásolják az emberek inflációs érzékelését; sokkal inkább, mint a ritkábban vásárolt javak árdrágulása. Nagy gond lenne, ha a végre megindult dezinflációs folyamat megtorpanna, netán érzékelhető áremelkedésnek adná át a helyét.
