A magyar kormány tagjainak, leginkább a miniszterelnöknek a jelentős, országos ügyekkel kapcsolatos megszólalásaihoz már egy ideje főként nem hivatalos rendezvények szolgáltatnak alkalmat. Ilyen az erdélyi ifjúsági tábor, a kötcsei kúriában megtartott piknik, mint az idén is. A gazdasági helyzet kormányzati értékelésére és a követendő gazdaságpolitikai pálya szakszerű kifejtésére, érdemi vitára, már eleve az állítások igazságtartalmának ellenőrzésére nem alkalmasak az ilyen rendezvények.
Pedig most aztán igazán ideje lenne a komoly számvetésnek. Ezért övezte várakozás az őszi hivatalos politika szezont megnyitó parlamenti ülés.
Az idevezető út különös volt, folyamatos politikai intervencióknak kitéve. A magyar gazdaság a Covid okozta, 2020-as súlyos gazdasági visszaesést követően ugyan visszakerült a pozitív mutatók tartományába 2021-ben, de nem állt fenntartható növekedési pályára. 2022-ben – nem függetlenül a tavaszi országgyűlési választást megelőzően hozott intézkedések sokaságától – nőtt a GDP, de gazdaságunkban komoly külső és belső egyensúlytalanságok léptek fel: rekordgyors infláció, romló nemzetközi fizetési mérleg, nagy költségvetési hiány. A helyzet romlása már a 2022 februári orosz invázió előtt, 2021 nyarától megindult, de a háború nyomán beálló geopolitikai, biztonsági, energetikai sokkok nyilván súlyosbították a helyzetet. A 2022 nyarától meghozott gazdaságpolitikai korrekciókért a kormányzat a háborút valamint – az előzményeket és a következményeket meglehetősen szelektíven értelmezve – az agresszorra kivetett EU-szankciók mellékhatásait okolta.
Fotó: Magyarország Kormánya / Facebook
A sokféle megszorítás következtében 2023-ra nagyot javult a külső mérleg. A recesszió részben hozta az ilyesmivel járó mellékhatásokat: a befékeződés miatt leesett a beruházás és azzal a beruházási célú import, valamint csökkent a lakossági fogyasztás, aminek szintén van importtartalma. Egyidejűleg azonban a magyar gazdaság ismét recesszióba esett, noha nem olyan mélybe, mint 2020 során.
A kibocsátás csökkenése nem lett volna szükségszerű, mint ahogy az európai gazdaságok többsége nem is szenvedett el újabb visszaesést abban az évben; a recesszió beállása rámutatott gazdaságunk szerkezeti merevségeire, gazdasági-pénzügyi törékenységünkre, valamint a választások előtti pénzszórás mértékére.
A fizetési mérlegtől eltérően nem javult az államháztartási egyenleg: a központi költségvetés minden fogadkozás ellenére továbbra is nagy deficittel zárta 2023-as, mint ahogy az azt megelőző három évet is. Hogy mennyi is a tavalyi tény, azt most, 2024 október elsején tette közzé a magyar statisztikai szolgálat, az uniós jelentési kötelezettségnek eleget téve. Ezek szerint a kormányzati szektor hiánya 2023-ban 5035 milliárd forint volt, a GDP 6,7 százaléka. A KSH a túlzotthiány-eljárásról (Excessive Deficit Procedure – EDP) szóló uniós jogszabály alapján, a nemzeti számlák európai rendszerében (ESA 2010) foglalt módszertani előírásoknak megfelelően jelentett az EU statisztikai hivatalának, az Eurostatnak. A kormányzati szektor adóssága – a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján – 2023 végén 55 142 milliárd forint volt, a GDP 73,4 százaléka. Ez nagyon más karakterű év, mint ami a kormányzat által beterjesztett, a képviselők által elfogadott törvényben szerepelt.
Az idei esztendő is egészen más pályán fut, mint amit a kormány az Országgyűlés elé vitt és költségvetési törvényként elfogadtatott 2023 nyarán. A Költségvetési Tanács (KT) a napokban közzétett félévenként szokásos jelentésében felidézi, hogy a kormány erre az évre 4 százalékos gazdasági növekedést írt be a törvénybe, meglehetősen szolid, a GDP 2,9 százalékát kitevő államháztartási hiánnyal, amelynek megvalósulása esetén az államadóssági ráta 66,7 százalék lett volna. De már jól látható az év eltelt hónapjai alapján, hogy egészen más karakterű lesz az idei év is.
Az EU-nak leadott EDP-jelentés szerint a kormány idénre a pénzforgalmi deficitet 4790 milliárd forintra kalkulálja (ez a központi alrendszer, önkormányzatok nélkül); a tavaszi hasonló jelentésben még 3981 milliárd forint szerepelt, az eredetileg elfogadott 2024-es költségvetési törvényben pedig „csak” 2514 milliárd forint állt.
Amikor most az Országgyűlés előtt a miniszterelnök a gazdasággal kapcsolatos nagy ügyekről szólt, alkalom lett volna számot adni: a kormány miként szándékozik reagálni arra, hogy más a valóság, mint a Tisztelt Ház elé bevitt költségvetési törvény szerinti terv.
Különösen az tartozna a parlamentre, hogy a túl optimistán feltételezett gazdasági növekedési pálya tényleges alakulását látva, mit tett és még mit tesz a kormány a nagy költségvetési megcsúszás korrigálására és a jövő évi hasonló blamázs elkerülésére?
Az ugyanis a megismert tényadatok szerint bizonyos, hogy idén nemhogy a négy százalékos gazdasági növekedési ütem nem valósul meg, de a kettő százalékos növekedési ütem sem látszik reálisnak. A kutatói közösség, a nemzetközi szervezetek szakapparátusai, az MNB elemzői is 1 és a 2 százalék közé teszik a várható idei GDP-növekedést. A 2023-as csökkenés után tehát nem következett be a várt, beígért, betervezett „felpattanás”. Az állam, amelynek a bevétele a gazdaságból, a gazdasági szereplők jövedelméből származik, e két évben nem évi 4 százalékkal, azaz kettő év alatt mintegy nyolc százalékkal bővülő adóalapból finanszírozza kiadásait: a jelenlegi gazdasági teljesítményszint alig nagyobb, mint két éve. Holott már akkor is súlyos volt az állami túlköltekezés.
Ami 2024-et illeti: a kormány a betervezett 2,9 százalékos államháztartásihiány-számot– a törvényhozást elkerülve – időközben 3,5 százalékra, majd egy újabb bejelentéssel 4,5 százalékra emelte. A pénzügyminiszter már ezekben a hetekben utalt arra, hogy erőfeszítéseket tesznek a kétszer módosított idei deficitcél elérésére, ami bizony annak a burkolt beismerése, hogy nem vehetjük biztosra a harmadjára bejelentett hiányadatot sem.
A KT diplomatikusan úgy fogalmaz, hogy megítélése szerint „a 2024. áprilisi, valamint a július elején bejelentett költségvetési intézkedések támogatják az új hiánycél elérését. A költségvetési hiánycél eléréséhez szükség van az intézkedések következetes végrehajtására, valamint év vége felé közeledve az állami kiadások szigorú monitoringjára és kontrolljára”. Ez egyszerűbb nyelven így szólna: az eddigi idei megszorításokra szükség volt, lazítani nem lehet, és pláne nem fér bele az utóbbi években szokásos évvégi kormányzati kiköltekezés – akkor talán nem lépik túl a kétszer megemelt hiányértéket.
A sokadik komoly megcsúszás, a súlyos tervezési hibák igen rossz fényt vetnek a magyar kormányzatra. Nyilván ennyire változékony, kockázatokkal teli időkben bekövetkeznek váratlan fejlemények, de az államháztartás rendszeres túlzott hiánya és főként a szinte menetrendszerű évvégi pénzszórás nem fogható rá a külső körülményekre.
Az pedig, hogy minden józan szakmai hanggal szemben a magyar gazdaság szerkezeti, erőforrásbeli adottságaitól nagyban elszakadó, illuzórikus növekedési adatot állítanak be a költségvetési tervbe, és ahhoz méretezik az államháztartás bevételi és kiadási oldalát – ez csakis belső hiba.
Ezt a hibát most megismételni készül a kormány. Legalábbis a miniszterelnöknek az Országgyűlés előtt elmondott beszéde erre utal. Egy sereg jó hírt említett Orbán: az idegenforgalomban az idei nyár rekordot hozott, soha nem nyaralt ennyi magyar országhatáron belül, soha nem jött hozzánk ennyi turista, és soha nem nyaralt ennyi magyar külföldön. Sikerült visszavásárolni a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret (pontosabban az azt működtető gazdasági társaságot), az állami tulajdonú MVM részesedést vásárolt a világ legnagyobb földgázmezőjéből, Magyarország a világon a 3. helyen áll a napenergia termelésében, „jó úton haladunk az energiafüggetlenség felé”. Szerinte a magyar gazdaság növekedési üteme az uniós rangsorban a 11, a GDP-arányos beruházási ráta a negyedik az uniós rangsorban – évszám, adatforrás megemlítése nélkül.
Fotó: Orbán Viktor / YouTube
Nos, mindig lehet szemezgetni a statisztikai adatok között, alkalmas bázisévet vagy egy korábbi rendkívüli időszak mutatóját kiválasztva, ám ne kerülgessük: a miniszterelnöki deklaráció nem tekinthető gazdasági helyzetértékelésnek.
Hivatkozásai nem segítenek elhelyezni a magyar gazdaságot az európai folyamatokban, abban a nagy átalakulásban, amely nagyobbrészt kényszerből ugyan, de folyamatosan zajlik: leválás az orosz energetikai függéstől, versenyképesebb és környezetkímélőbb gazdasági szerkezetre való átállás.
Ebben a struktúraváltásban nagy a lemaradásunk, amint a magyar versenyképességi, munkatermelékenységi adatok már régebb óta jelzik. Az eddigi út és a mai helyzet tehát nagyobb szerénységre szoríthatná a gazdaságunkról szólókat.
Az pedig fontos tanulság az eddigiek alapján, hogy szerkezeti alkalmazkodásunkat, versenyképességünk javítását nem szolgálja a gazdaság erőltetett – és így szükségképpen extenzív – növekedése, vagyis az, hogy még több tőke és több ember vegyen részt a termelésben, lényegében a korábbival megegyező hatékonyság mellett.
Sajnos, ami elhangzott, azt mutatja, hogy nincs új elgondolás, pláne valami szép nagy új terv: az eddigi úton akar tovább haladni a kormányzat. Nehéz másként érteni az a kormányzati törekvést, hogy kikényszerítik a 3, uszkve 6 százalékos növekedési ütemet.
Az ilyen deklaráció önmagában árulkodó: a kierőltetés valamiféle állami kényszerítő-ösztönző beavatkozás a gazdasági életbe. Láthattuk korábbi évtizedekben: a voluntarista politika áruhiányokat vagy pedig – piacgazdasági keretek között – áremelkedéseket von maga után.
De már a 3 vagy 5, pláne a 6 százalék emlegetése is komolytalanná teszi a gazdasági diskurzust.
Nemcsak azért, mert még többszörösen kedvező külső körülmények között sem képes a miénkhez hasonló közepesen fejlett gazdaság fenntartható módon ekkora ütemben növekedni. A magyar középtávú növekedési képességről nyerhetünk bizonyos képet, ha rátekintünk a mögöttünk hagyott időszakra, amely a súlyos, 2009-es gazdasági visszaesést követő másfél évtizedet fogja át.
Ez idő alatt volt három recesszió (2012, 2020, 2023), és voltak a külső konjunktúra által megsegített lendületes esztendők (2013-2019). Az éves növekedési ütem átlaga azonban kettő százalék körüli. Az is látható, hogy a 2017-19-es években egy igen nagy beruházási hullámhegy alakult ki, amelyet nem követett növekedési csúcs, viszont a beruházási ciklus éppen a mostani időre váltott át hanyatlásba.
Mélyebb makrogazdasági elemzés nélkül is valószínűsíthető, hogy gazdasági adottságaink, erőforrás-viszonyaink (beleérve a demográfiai folyamatokat) és a külső környezetből fakadó impulzusok ezt a kettő százalékos növekedési ütemet alapozzák meg. Egy-egy évben el lehet térni a trendtől, de a kierőszakolt növekedési epizódot hamar lefelé korrigálás követi.
Fotó: MNB, Inflációs jelentés, 2024 szeptember
A 3 vagy a 6 százalékos növekedési terv egy mondaton belüli emlegetése azért sem vehető komolyan, mert az bizony két külön világ. Három százalékos tempó mellett középtávon, öt éves időszakot véve, a gazdasági teljesítmény 16 százalékkal lesz feljebb. Hat százalékos ütem egy ilyen „ötéves terv” keretein belül 34 százalékos gyarapodást hozna. Egyharmaddal nagyobb teljesítmény csupán fél évtizeden belül: ez esetünkben a vágyak, álmok világa.
Kinek szólhat az ilyen politikusi óhaj? Egy külső elemző számára a növekedési vágyak hivatalos felröppentése – nos, ez inkább kockázatnövelő tényező, mintsem imponáló kormányzati célkitűzés.
Amint nem tekinthető komoly pálya-kijelölésnek a szóba hozott növekedési adat, ugyanúgy irreális a mögé állított geo-ökonómia: az úgynevezett gazdasági semlegesség. Naiv szándék a politikai-biztonsági konfliktusokból való kimaradás, mint ahogy a kereskedelmi blokkosodás elkerülésének a vágya is naivitás. Ezek a folyamatok ugyanis már régebb óta beindultak. Az EU egésze felől nézve (mely EU-nak gazdasági potenciált tekintve Magyarország az 1,1 százalékát teszi ki) a stratégiai kérdés most az, hogy miként lehet európai gazdasági szuverenitást kifejleszteni a 440 milliós létszámú EU és egyéb érdekelt európai államok együttműködésével. A tagállamok „nemzetgazdasági” mozgástere eddig is csekély volt, sőt leginkább csak illúzió.
A „gazdasági semlegességi program” eszközeiről azt lehetett megtudni, hogy lesz közöttük majd iparpolitikai, vállalkozásfejlesztési és pénzügyi akcióterv. A konkrétabb ígéretek sorában található a szakmunkás-hitel, a 13. havi nyugdíj állandósítása, a kisvállalkozások megsegítése, a családtámogatások duplázása (nyilván a személyi jövedelemadó-keretek régóra időszerű valorizálásának a formájában). Ezek szerepelnek majd a novemberben összeállítandó költségvetésben.
Az említett intézkedések többsége nem új elem. A diákhitel-konstrukció kiterjesztése a szakképzésre: hozhat eredményt, és azonnali költségvetési hatása csekély. A többi ígéret kalibrálása nehezebb ügy, mert forrás kérdése, nemcsak politikai szándéké.
A lehetséges forrásokra azonban csak egy utalás történt, az viszont sajnálatosan ijesztő. Az Európai Bíróság elmarasztaló (és sokba kerülő) ítéletének rapid teljesítése nem hangzott el, az viszont ismét, hogy „Brüsszel főterére szállítjuk a Magyarország kapuját döngető migránsokat”. A konfrontatív hang nem jelez jót az uniós kapcsolatrendszer további alakulását illetően.
„A következő évek gazdasági növekedési ütemét a 3-6 százalékos sávba kell emelni, akkor is, ha Európában másnak ez nem sikerül” – mondta a miniszterelnök. Ez deklaráció, de nem terv.
A Benchmark rovat cikkei itt olvashatók el.
