Putyin háborúja napok alatt átíratta a nemzetgazdasági és üzleti terveket Európában, sőt ha kisebb mértékben is, az egész világban. Bár megesett véres háborúzás Európában a második világháborút követően is, nevezetesen a Balkánon, de a délszláv harcok potenciális biztonsági és politikai, gazdasági következményeit jóval felülmúlja az ukrán háború. Február 24-én követően azonnal leromlottak a növekedési kilátások a világgazdaságban, és még nagyobb lendületet vettek az áremelkedések. Az utóbbit részben néhány fontos termék világpiaci árának megdrágulása idézte elő, ám a bizonytalanság önmagában is árnövelő tényező.
Az orosz inváziót követő három-négy nap során nyilvánvaló lett, hogy ha villámháborús tervei voltak az orosz vezetésnek, akkor azok csődöt mondtak. A „különleges művelet” nem sikerült, és tényleges háborúvá vált az invázió, a háború mindenféle katonai és civil veszteségeivel, anyagi pusztulásával, valamint nemzetközi biztonságpolitikai következményeivel.
A politikai értelemben vett Nyugat reakciója meglepően gyors és még meglepőbben igen erőteljes volt; a gazdasági szankcióknak már az első köre is komoly intézkedéseket foglalt magába. A Nyugat talán tanult az Ukrajna elleni első, 2014-es orosz agresszió ügyéből. Akkor félszívvel és az események után kullogva döntöttek gazdasági büntető intézkedésekről, amelyek nyilvánvalóan nem voltak elégségesek, hogy Oroszország az elcsatolt Krím félszigetet és a két orosznyelvű térséget visszaadja Ukrajnának, és elriasszák az orosz vezetést egy újabb akció indításától. Most azonban a fejlett világ legtöbb állama kiterjedt gazdasági büntetésről döntött; ezek a maguk természete szerint gazdasági károkat, nehézségeket okoznak a szankcionáló félnek, de még inkább a szankcionáltnak.
Oroszország ezt megelőzően is nehéz, bajokkal teli állapotban volt a Covid-járvány és sok más belső ok miatt. Egymilliós többlet-halálozást szenvedett el a járvány két éve alatt, nagy volt az infláció, jelentős a képzett munkavállalók kivándorlása. Ebben az állapotban érte az országot a háború megindítása, majd a külkereskedelmi és pénzügyi viszonyok hirtelen romlása. A nyugati cégek többsége gazdasági megfontolásokból és a reputációs kockázatot érzékelve kivonul az országból; ez ráerősít a hivatalos szankciókra, amelyek ugyan igyekeznek az orosz felső vezetést célba venni, de nyilván tágabb körben hatnak. Mindezek nyomán megnő az orosz munkanélküliség, felgyorsul az infláció, rengeteget veszít értékéből a rubel, számos ágazatban visszaesés várható.
Még nagyobb visszaesés vár Ukrajnára: a GDP éves csökkenése elérheti a 20 százalékot is. Az anyagi veszteség, az épületekben és gyárakban bekövetkezett kár hatalmas, de a legsúlyosabb tétel az emberi szenvedés. Már az orosz invázió kezdetén hatalmas tömegek kerekedtek fel, majd a véres városi harcok, a civil lakosságot ért támadások nyomán immár milliók menekültek ki a háború sújtotta országból. A nagy politikai, kulturális sokkot előidéző 2015-ös menekültválság méreteit sokkalta felülmúlta már eddig is az ukrán lakosság exodusa.
Hazánkat is természetesen erőteljesen megérintette a háború. Mintegy félmillió menekült lépte át a határunkat, bár óriási többségük máshol akar letelepedni végleg, vagy csak addig az időig, amíg vissza nem térhet a szülőföldre. A menekülőket eleinte a civil szervezetek és az egyházak fogadták, majd három hét késlekedéssel „államosították” az ukrajnai menekültek ügyét.
A háborús hangulat befolyásolta a magyarországi parlamenti választásokat (csakúgy, mint a szerb elnökválasztást): az aggodalmak, félelmek felerősödése rendszerint a hatalmon levőknek kedvez, a biztonságra vágyók, és főként a közügyek iránt kevésbé érdeklődők, bizonytalan szavazópolgárok ilyenkor kevésbé hajlamosak a változásra szavazni.
A magyar gazdaságot érő hatások is lényegesek. A megnövekvő piaci bizonytalanság felerősíti az árak már jó ideje (lényegében 2016 óta) tartó növekedését, azonnal lerontotta a fogyasztói hangulatot és a vállalati várakozásokat. Ez nem magyar ügy: az Európai Bizottság, az EBRD és sok más intézmény előrejelzői kénytelenek voltak nagyot visszavenni a korábbi növekedési prognózisukból, viszont rendre a korábbinál nagyobb inflációval számolnak.
Az iparilag fejlett országokat tömörítő OECD elemzői szerint a korábban várt gazdasági növekedési számokból csaknem másfél százalékpontot elvisz a háború az Euróövezetben; ennél kisebb mértékű ütemromlás vár az Egyesült Államokra valamint a többi OECD-országra. Még jelentősebb a háború inflációs hatása: világméretekben két és fél, európai szinten két százalékot tesz hozzá a háború az árak növekedéséhez. Ennek egyik része az energiaárak megugrása, amely az importőr nemzeteket különösen érinti, ám ezen túl az élelmiszerárak amúgy is erős növekedése még nagyobb lendületet vesz, ha az orosz és ukrán mezőgazdasági termékek nem jutnak el a piacokra.
Az OECD-számítások külön nem tértek ki a magyar gazdasági pályaváltozására, de aligha járunk messze a valóságtól, ha mi is mintegy másfél százalékkal visszavesszük az idénre várt gazdasági növekedést, és két százalékponttal megnöveljük azt az inflációs előrejelzést, amely még az orosz invázió előtt készült. A 2022. februárjában mért 8,4 százalékos év/év jellegű harmonizált fogyasztói árindex még nem tartalmazta a háború kitörésének hatását; nem tűnik túlzásnak az éves 9 és 10 százalék között átlagos infláció feltételezése.
Külkereskedelmi oldalon csökkenéssel kell számolnunk, és nettó energiaimportőri helyzetünk miatt súlyos nemzetközi cserearányromlást is elszenvedünk a szénhidrogén-árak gyors emelkedés nyomán. De vajon nem adódik-e valami többlet növekedési potenciál a szomorú háborús fejleményekből? A menekültek fogadása ugyan bizonyos többletköltségekkel jár, ám az érintett tagországok többlet kiadásait az EU a közös alapokból megtéríti; erről nemrég állapodtak meg az uniós intézmények. Itt van viszont a menekültügy egy lehetséges gazdaságélékítő hatása: az ukrán menekültek egy része bekerülhetne a magyar munkaerőpiacra, oldva annak mostani feszességét, csökkentve a sok ágazatra jellemző munkaerőhiányt.
Bármilyen vonzóan hangzik ez, úgy gondolom, hogy az ukrán menekültek csak kis mértékben lesznek képesek javítani a munkaerőkínálaton minálunk. Ez egyik ok mennyiségi: a magyar határt átlépő százezrek jelentős része nem kíván Magyarországon tartósan megmaradni. A menekültek jelentős része egyébként is gyermeket nevelő nő, fiatalkorú, csekély a harcképes korú férfiak száma.
Hazánk egyébként sem számít a külföldi munkaerőt nagy számban foglalkoztatók közé. Az európai migrációs adatok szerint 2020-ban (arról vannak már összehasonlítható adatok) Magyarország összesen 54 ezer tartózkodási engedélyt adott ki az EU-n kívüli országokból származóknak (az EU-tagállam polgárainak ilyen nem kell), és ebből 32 ezer vonatkozott munkavállalásra. Ez nem csekély szám, de látni kell, hogy ugyanazon évben Lengyelország 600 ezer tartózkodási engedélyt bocsátott ki, abból 502 ezer szólt munkavállalásra. Ez a tekintélyes adat is csak a Covid miatt marad el a szokásos egymilliótól: a járvány előtt ebben a nagyságrendben érkeztek a lengyel gazdaságba az EU-n kívüli térségből, és leginkább Ukrajnából, Belaruszból, Oroszországból munkát vállalni.
A magyar és a lengyel adatok összevetése jól megvilágítja azt, hogy Lengyelország korábban és jelenleg is sokkal kiterjedtebben alkalmaz vendégmunkásokat, mint Magyarország. Eközben ismert módon igen nagy a nyugati országokban élő lengyel diaszpóra. A gazdasági migráció ebben a térségben mindig is sokarcú volt: a lengyel, román, baltikumi vagy éppen a magyar munkaerő nagy és növekvő hányada dolgozik külföldön, eközben ugyanezen országokba már évek óta érkeztek vendégmunkások, kisebb számban menekülők és áttelepülők.
A lengyel társadalom, gazdasági élet és kormányzati politika régebb óta szorgalmazza a tőlük keletre fekvő országok mobil munkaerejének bevonását. A legális külföldi foglalkoztatásban érintettek nagy többsége eddig is az ukrajnaiak közül került ki; a nyelvi és földrajzi közelség, történelmi előélet kellő magyarázatot ad erre. Ezzel a háttérrel érthető, hogy az Ukrajnát ért támadás elől menekülők nagy többsége miért Lengyelországba ment. Az is bizonyos, hogy a tartósan külföldön maradó ukrajnaiak számára a lengyelországi letelepedés értelmes döntés. Már eddig is sok helyen működött ukrán nyelvű iskolai oktatás, helyi társadalmi élet, a lengyelországi ukrán diaszpóra nagy segítségére lehet a menekülőknek, mint ahogy persze az Egyesült Államokbeli vagy a németországi ukrán közösség is vonzerő.
Ehhez hasonló feltételeket Magyarország aligha képes nyújtani, noha nálunk is vannak régebb óta itt dolgozó ukrajnai munkavállalók, akikhez családtagok, rokonok érkezhetnek. Alapvetően azonban a kárpátaljai magyar etnikum számára jelent a magyarországi tartós (végleges?) megtelepedés családi, egyéni megoldást. Ukrajna népességi arányait tekintve viszont azonban az ilyen lakosságvándorlás (most a sokféle egyéb fontos szempontot félretéve) a magyar munkaerőpiacot nem érinti olyan mértékben, mint az említett lengyel esetben.
Az orosz megszállók által elkövetett atrocitások hírei növelik az Oroszországgal szembeni morális felháborodást, számunkra felidézik a történelemből ismert tragikus eseményeket. Minden háborús hét egyre messzebbre tolja ki annak az esélyét, hogy a háború valamikor kielégítő, rendezett módon zárulhasson le, a még távolabbibb jövőbe tolja ki a kereskedelmi, gazdasági kapcsolatok normalizálódásának a puszta lehetőségét is. Másfelől további menekültek érkezésével kell számolnunk, és minden nappal csökken a belátható időn belül való visszaköltözés esélye. Következésképpen növekszik a befogadó országokban való tartós letelepedés valószínűsége.
A tartós és folyamatos demográfia ún. természetes fogyást elszenvedő Magyarország számára jelenthetne segítséget az, ha az ukrajnai tragédia elől menekülők közül sokan az itteni letelepedést választanák. Ennek azonban a nyilvánvaló nyelvi kihívásokon kívül egyelőre gátja a magyar politikai vezetés által hosszú évek óta folytatott „migránsozás”, és újabban a kormányközeli média leplezetlen orosz-barátsága, amely nyílt ukránellenességel párosul.
Ahhoz, hogy a magyar nemzetgazdasági szempontjából számottevő növekedési impulzust adjon ez a kialakult helyzet, a kormánypolitika és a társadalmi miliő radikális átalakulása lenne szükséges. A lengyel gazdaság fejlődése szempontjából azonban már most valószínűsíthető, hogy a lélekszám komoly gyarapodását hozó fejlemények nyomán további lendületben maradhat a gazdasági növekedésük.
