Egy éve csúcsüzemben működnek a gazdasági elemzők, hogy értelmezzék és előre jelezzék a folyamatokat. Láttunk eközben nagy melléfogásokat, amelyek származhattak a modellekre való támaszkodásból (azok természetüknél fogva a korábbi trendekből indulnak ki), a vágyak kivetítéséből, és legfőképpen a nem-gazdasági tényezők bizonytalan megítéléséből.
A konjunktúra-modellekbe valóban nehéz beépíteni az olyan járványügyi vonatkozásokat, mint a vírus terjedése, az emberek reagálása, a hatóságok intézkedései. Az élet gyakran felülírta az egy negyedévvel korábbi bizonyosságokat. Emlékezhetünk, hogy a 2020 tavaszi hullám (az első, ahogy az hamarosan kiderült) mennyire aránytalanul érintette az országokat: ijesztő halálozási arányok Észak-Olaszországban („Bergamo”), míg Európa Unió keleti peremét éppen csak súrolta a járvány.
Nyáron, a legrosszabbnak gondolt szakaszon túljutva, a sikeres védőoltásról érkező hírek nyomán kezdett elterjedni a "visszapattanás" szóhasználat, amely azt üzente, hogy a járvány után gyors helyreállítás következik, amelynek előjelei valóban megmutatkoztak a nemzetközi tőkepiacokon.
Majd jött a második, azután a harmadik hullám. Az idei év elején a vakcináról szóló ígéretes hírek hatására megkönnyebbültek az üzleti vezetők, és emeltek a céljaikon a vezető gazdaságokban. A bizakodástól azonban csak egy lépés az elbizakodottság; márpedig járványügyben láttunk már néhány komoly tévedést és ön-félrevezetést.
Jelenleg pontosan azokban az országokban a legsúlyosabb a járványhelyzet, így hazánkban is, amelyeket 2020 elején és nyarán kevésbé érintette a járvány. Az idei magyar vagy a cseh halálozási adatok viszont szomorú képet adnak a térségi helyzetről. Máshol már sokkalta jobbak a mutatók, mégis a három eddigi járványhullám és a világ hatalmas térségei oltatlanságának ismeretében vak bizakodás lenne azt gondolnunk, hogy hamarosan vége a világjárványnak. Mindenesetre azok az elemzések, amelyek gyors globális visszakorrigálást vetítettek elő, rendre kénytelenek voltak időben arrébb tolni a tartós javulás bekövetkeztét.
Könnyű melléfogni a prognózisokkal
A pandémia alakulásához képest a közvetlen gazdasági hatásokat egy fokkal könnyebb előrejelezni. A 2020 tavaszán megszakadt nemzetközi termelési láncolatokat, ahogyan az elemzők prognosztizálták, az érintett integrátorok viszonylag hamar átrendezték és újraindították. Az emberek mozgási szabadságának átmeneti korlátozására is születtek üzleti megoldások, felgyorsult a távmunka, a home office gyakorlatának elterjedése. Igaz, vállalat-csoportonként, ágazatonként és persze országonként, térségenként igen eltérő reagálásokat láttunk.
A gazdasági élet, a társadalom működése adaptív: alkalmazkodunk az új viszonyokhoz. Ám hogy mennyire, azt nehéz megmérni és különösen általánosítani, az érintettek sokfélesége miatt. A szokásos eljárással gyűjtött makro-statisztikák lassan és túl aggregálva érkeznek. A digitalizálódás következtében viszont üzleti elemzésre is alkalmasak az olyan azonnal elérhető adatok, mint a (telefonjaikat hordozó) személyek mozgása, az áramfogyasztás, a repülők és konténerszállító hajók forgalmi adatainak alakulása.
Ami azonban különösen megnöveli a gazdasági előrejelzés bizonytalanságát: a politika világa. Adott országon belül is nehéz prognosztizálni, hogy a fennálló járvány-állapotra miként reagál a kormányzat, és hogy előírásait mennyire tudja betartatni.
Ugyanakkora halálozási rátára egészen eltérő módon képesek reagálni a kormányok, még azonos kontinensen belül is. A politika függvénye az is, hogy a határokat átlépő áru- és emberáramlás feltételei miként alakulnak. A járvány atavisztikus félelmeket is felerősített, és az érzelmek gyorsan képesek destabilizálni a belpolitikai viszonyokat. Ráadásul látjuk, hogy milyen gyorsan kiéleződhetnek a nemzetközi politikai feszültségek: itt van a közelünkben az orosz-ukrán viszály, vagy távolabb Kína és Tajvan, meg a dél-kínai tenger ügye.
Ám még a szokásos makrogazdasági változók alakulását is nehéz a múltbeli tudás, a korábban bevált modellek alapján előre vetíteni. Az Európát sújtó 2020-as recesszió nagyobbik hányada volt betudható a kereslet visszaesésének. Az okok igencsak sokfélék. A fogyasztás-mérséklődést részben az idézte elő, hogy az óvatossági célú megtakarítások nagyon megnőttek. Ez érthető és elkerülhetetlen fejlemény válság idején, ám másfelől maga is hozzájárul a gazdaság leüléséhez, hiszen kereslet nélkül nem lehet termelni, szolgáltatni. Másoknál pedig már eleve az elkölthető jövedelem csökkent le a járvány kezdetén, és e hatást nem tudta ellensúlyozni a hiteltörlesztések felfüggesztése vagy egyéb gazdaságvédelmi akció. Megint más esetben a hatósági szabályozások vagy a közlekedés megnehezülése nyomán esett vissza a kereslet.
Az egy éve formálódó állapotokról ma már viszonylag sok adat áll rendelkezésre. Mégsem egyértelmű, hogy mi következik ebből most. Az egyik várakozás szerint a fejlett országok a védettség kellő szintjét nemsokára elérik a védőoltásokkal és egyéb módon, és így – hangzik a logikus érvelés – heteken, de legfeljebb egy-két hónapon belül a felgyűlt kereslet kirobbanó konjunktúrát indít be. Az Egyesült Államok foglalkoztatási adatainak javulása, a menedzserindexek emelkedése már most kemény adatokkal látszik alátámasztani ezt a nézetet. Van ehhez történelmi előkép is: az első világháború pusztításait és az akkori világjárvány (spanyolnátha) tombolását követően az 1920-as években az amerikai gazdaságban, és sok más országban (bár nem mindenhol) igen gyors gazdasági növekedés következett be, a szinte mámoros fogyasztói kereslettől hajtva.
source: tradingeconomics.com
Ez a – nevezzük így – optimista szcenárió azonban nem vezethető le meggyőzően modellekből, sem a gazdaságtörténeti előzményekből, sokkal inkább nyugszik az emberi szándékokra, a lelki viszonyokra vonatkozó feltételezéseken. Található azért ezt támogató technikaibb összefüggés is, mint az elhalasztott, de szükségszerű felújítások, pótlások objektív igénye: az újabb konjunktúra-felmérések utalnak is ilyen üzleti hangulatra. A gazdag válságirodalomból is idézhetők kutatói munkák, amelyek szerint a járvány miatti visszaesés rövidebb lefutású és gyorsabban visszapótolható, mintha pénzügyi válságról lenne szó, elég az 1929-es, illetve a 2008-as pénzügyi krízis elhúzódására gondolni.
Hangot kap azonban egy másik, pesszimistább, vagy realistább nézet is, mégpedig nem kisebb kutatói apparátusra támaszkodó intézményen belül, mint a Nemzetközi Valutalap (IMF). Az IMF most közzétett tavaszi gazdasági kitekintése (World Economic Outlook) ugyan egy árnyalattal kedvezőbb képet fest a világ trendjeiről, mint a 2020 év végén készített hasonló elemzés, de a mostani üzenete sem erősíti meg a „nagy visszapattanás” híveit, és a saját prognosztizált számai mögé állít néhány kérdőjelet is.
A korábbi válságesetek feldolgozásából ugyanis kiolvasható, hogy bár a járvány okozta gazdasági válságok valóban kevésbé szoktak elnyúlni, mint a pénzügyi természetű krízisek, amelyekben a hitelfolyamatok válság utáni helyreállása nehézkes, lassúdalmas, ám a pandémiás gazdasági recesszió rendszerint mélyebb, mint a szokásosnak mondható túltermelési válság. A mi mostani recessziónk tehát a ciklikus visszaesés és a pénzügyi válság közé sorolható a visszaesés mélységét és a helyreállítás sebességét illetően; nem meglepő tehát, hogy csalódtak azok, akik hittek a már tavaly nyári újraindulás („reset”) esélyéről cikkezőknek.
A pandémia során ugyanis sokféle kár, sérülés következik be. Az IMF anyagaiban használt hasonlat szerint a járvány sebeket ejt a társadalmon (scarring), és ezek a sebek lassan gyógyulnak, talán nem teljesen. Ezt a gondolatmenetet követve tekintsünk rá a mi saját, itthoni viszonyainkra, a következő témakörök szerint.
Demográfia: a mortalitás elkerülhetetlenül megnő, és nemcsak a koronavírusnak betudható többlethalálozás miatt. Az is nagy veszteséget okoz, ám az egészségügyi intézményrendszer szélsőséges leterheltsége, valamint a betegek kezelésének halasztásai nyomán az egyéb halálokok is több áldozatot követelnek idővel. A járvány kihat a születésszámra is: a gyermekvállalási hajlandóság a megnehezedő viszonyok között nálunk is, máshol is, visszaesik. Kérdés, hogy azt követően mi lesz.
A tervezett gyerekvállalás egy része pótolható, de a tapasztalatok szerint a későbbre halasztott szülések jelentős része nem valósul meg. Végeredményben tehát megnő a természetes fogyás. Gazdasági hatásait tekintve ez leginkább közép- és hosszúlejáratú veszteség, amellyel majd számolnunk kell hazánk potenciális növekedési képességének prognosztizálásában.
A fogalmak azonban alkalmazhatók a gazdasági életre is: gazdasági demográfia. És valóban, némileg hasonló karakterű folyamatok mutatkoznak meg az üzleti életben: vállalkozások megszületnek és eltűnnek, fejlesztési tervek feltűnnek, megvalósulnak vagy elnapolódnak, elhalnak.
Az elmúlt tizenkét hónapról még nincs teljes képünk, de nyilván ez az időszak nem kedvezett az új vállalkozások indításának, míg sok cég rögtön leállt, vagy – ami gyakoribb – túlélési üzemmódra tért át, és majd meglátjuk, hogy ezekből mennyinek sikerült kivárni a viszonyok jobbra fordulását.
Hívhatjuk ezt eufemisztikusan piactisztulásnak, de kizárt, hogy ne vesszen oda ilyenkor szellemi és anyagi tőke. Sőt az is megterheli a jövőt, ha az erőforrások felélésével, esetleg állami, jegybanki támogatással életben marad olyan cég, amely alól hiányoznak a piaci támaszok. Félő, hogy a 2020 végén kizúdított közpénzek nem csekély része piaci alapon fenntarthatatlan cégekhez ment: ezekből lesznek a magyar zombi-vállalatok. Ezek azután, valamint a már korábban is túlméretezettnek számító sportlétesítmények, tervbe vett nagyrendezvények ahhoz hasonló súlyos terheket helyeznek a közösségre, mint amilyen költséges ballasztot rakott a magyar társadalomra egy más történelmi időszakban a „vas és acél országának” jelszava alatt végrehajtott erőltetett fejlesztés.
Humán tőke: az online iskolai oktatásra és munkavégzésre való átállás nálunk is, máshol is a védekezés része, egyben a járványhelyzethez való kényszerű alkalmazkodás eszköze. Számos országból áll rendelkezésre adat arra vonatkozóan, hogy az átállás miként sikerült, az online formákon belül milyen az oktatás hatékonysága, a munkavégző termelékenysége. Ezek a megismert adatok megerősítik az itthoni sporadikus ismereteinket: társadalmi rétegenként, térségenként nagy különbségek adódnak. Aggodalomra okot adó észleléseink szerint a kevésbé képzett szülők gyermekei között gyakori a kimaradás, tanulmányi lemaradás.
A szellemi tőke állományában beálló (minálunk adathiány miatt ismeretlen mértékű) veszteség önmagában jelentős közgazdasági gond már rövidtávon belül. Különös aggodalomra ad okot a jelenség, mert a magyar társadalom hátrányos rétegeinek további lecsúszását elvileg éppen az oktatási rendszer lenne hivatva megfékezni, ám az iskolázottságban fellépő átmeneti sérülések könnyen tartósulnak. Hasonlót mond ki az IMF jelentése: a „sebek” tartósabbak és mélyebbek a kevésbé fejlett országcsoportokban, mint a fejletteknél, és országon belül nagyobbak a kevésbé képzett és kisebb jövedelműek között, mint a jobb helyzetű rétegekben.
Lelki tényezők: felszabadult öröm és költekezési vágy, vagy pedig tartós óvatosság? A történelmi tapasztalatok sokat támpontot nem adnak. Az emlékezetbe a Nagy Gatsby féktelen évtizedeként kerültek be az 1920-as évek. De nem mindenkinek volt az akkor sem, és nem mindenhol.
***
A „hegesedés” kérdésének felvetés fontos, a választ nem tudjuk rávágni. Helyesebbnek látszik az üzleti terveket nem a hangzatos állami bejelentésekre, és nem is a tőkepiaci indexek mozgására alapozni. Az adott ágazat, termelési kultúra mértékadó szereplői, akik együtt élnek vevőikkel, partnereikkel és finanszírozóikkal, talán jobban megérzik a folyamatok irányváltozásait. Sok minden szól a nekiszabaduló kereslet tézise ellen. Jobb az óvatosság? Talán, bár a prudencia nem azonos a kivárással, már csak azért sem, mert éppen a megfontolt döntéshozó az, akik a ciklus mélypontján már elindítja a felkészülést az előbb-utóbb bekövetkező konjunktúrára. De azt is tudja, hogy a dolgok gyorsan képesek elromlani, míg a megjavuláshoz vezető utak rendszerint tekergősek.
