Legutóbb szóvá tettem, hogy a közbeszédtől eltérően a gazdaság a járványhullám(ok) alatt sem állt le, így persze az sem várható, hogy az újabb hullám(ok)on túljutva majd beindul, pláne egy lendülettel. Nincs tehát érdemi alapja a „beindítjuk” szlogennek, különösen úgy, hogy a kormányzat a tavalyi recesszió elején nem kampányolt a „leállítottuk a gazdaságot” szöveggel. Egyébként pedig a gazdaság, mint olyan elvont fogalom, a gazdasági növekedés/csökkenés összesített statisztikai adat, ezzel szemben az élő gazdaság sokszínű organizmus, milliónyi érdekkel, törekvéssel, tervvel és időnkénti kudarccal, egészen eltérő teljesítményekkel.
Az persze lényeges, hogy milyen az általános miliő, noha minden egyes ágazat más és más, és még adott ágazaton belül is különbözik a gazdasági szereplők helyzete.
Minden vállalkozó, minden cég maga dönt, majd viseli döntéseinek örömteli vagy kellemetlen következményeit.
A nemzetgazdaság általános viszonyairól minden józan elemző tudhatta már tavaly tavasszal, hogy a járvány miatt nálunk is visszaesés következik be. Az persze nem volt egyértelmű, hogy szakmai területekként és egyénenként mit okoz majd a pandémia. Történelmi tapasztalat, hogy minden megpróbáltatás, legyen háború vagy járvány, valakiket igen rosszul érint, másokat kevésbé, és mint minden rendkívüli helyzetben, valakik igen jól járnak.
Nos, lassan megjönnek az adatok világszerte. A mi térségünk egészen a 2020-as év vége feléig kimaradt a legrosszabból, ami a járványt illeti, és a gazdasági veszteség is főként a zsúfolt, nagyvárosi és szolgáltatás-túlsúlyú európai régiokban lett nagy. A tavalyi esztendő mérsékelt visszaesést hozott a térségen belül a három balti országban, Lengyelországban, Szerbiában, úgy egy és három százalék közötti éves csökkenéssel. Ennél nagyobb, ötszázalékos recessziót szenvedett el hazánk vagy Németország. És lesznek, ahol 2020 nemcsak a halálozási adatok, hanem a gazdasági mutatók miatt is emlékezetesen rossz évként vonul be az évkönyvekbe.
A KSH is közzétette a tavalyi utolsó negyedéves GDP-adatokat, részben felülvizsgálva a nem régen kiadott előzetes számokat, immár ágazatokra, felhasználási kategóriákra felbontva. A múlt, amint előre jeleztem, állandóan alakul: már most is egy kicsit változott: egy ezrelékkel kisebbnek mutatkozik a tavalyi visszaesés, a becsültnél valamivel jobb lett a negyedik negyedév. Ezek sem a végleges számok; hát igen, a múltbéli „tényadatok” csak addigra válnak megbízhatóvá, amikor a gazdaságtörténészeken kívül senkit nem érdekelnek.
Ami viszont minket most igencsak érdekel: vajon a meglevő adatok szerint miként is élte túl a gazdaság a tavalyi fura évet, és mi várható az idei ugyancsak különösnek ígérkező esztendőben. Azt már 2019 végén éreztük, tudtuk, hogy gyengült az ipari konjunktúra, főként a járműipart érintő technológiai, szabályozási és keresleti változások miatt. Erre a gyengülő folyamatra rakódtak rá 2020 februárjától a mind komolyabb ellátási gondok, amelyek nyomán, valamint az új autók iránti kereslet hirtelen befagyása következtében a magyar feldolgozóipari az év derekén súlyos visszaesést szenvedett el. A nemzetközi termelési láncok azonban hamar újra-rendeződtek, és az év második felében az ipar már nem húzta le az átlagot. A tavalyi 94,8 százalékos index (2019-hez mérve) olyan mérsékelt recessziót jelez, amely csaknem teljesen megegyezik a nemzetgazdasági átlaggal.
Hát igen, a vendéglátás, szállítás, a szórakoztatóipar szenvedett a legtöbbet a járvány miatt. Még az egészségügyi ágazat is átlag alatti teljesítmény produkált, ami első hallásra különös lenne, ha nem tudnánk, hogy a szokásos egészségügyi ellátásokat mennyire megzavarták és beszűkítették a korlátozások. Mindenesetre elgondolkodtató, hogy ilyen erős társadalmi igények mellett mennyire kínálatkorlátos az egészségügyi ágazat – ezzel bizony végre stratégiai kérdésként kellene foglalkoznunk.
Ami szintén váratlan adat, az a mezőgazdasági termelés gyenge alakulása. A nemzetközi elemzések úgy szóltak tavaly ilyenkor, hogy a mezőgazdasági termelési folyamatokat, a vidéki térségeket viszonylag kevéssé érinti a pandémia. A mezőgazdasági termékek iránti kereslet csökkenését sem feltételezhettük. Itt talán a határok visszaszigorodása, az idénymunkások mozgásának megnehezedése és a kereslet szerkezetének átalakulása játszhatott szerepet.
Az építőipar egy igencsak túlfűtött több éves időszakot követően szenvedett el gyors visszaesést 2020 derekán, végig a korábbi csúcsterhelési szint alatt mozgott tavaly, majd a negyedik negyedév kicsit javított a képen.
Ezek tehát a termelési adatok: a megtermelt GDP a negyedik negyedévben mintegy négy százalékkal volt lejjebb, mint egy évvel korábban. Ha azt nézzük, hogy mi történt a keresleti oldalon, akkor az utolsó trimeszter nem sok váratlannal szolgál, de szintén felvet néhány kérdést. Ez a négy százalék körüli csökkenés a kereslet különféle komponenseit tekintve a negyedik negyedévben úgy jött ki, hogy volt benne növekvő tétel is: a közösségi fogyasztás 2019 utolsó hónapjaihoz képest 6,2 százalékkal nőtt.
Hát igen, az állam jól belehúzott a maga kiadásaival. A családok fogyasztása viszont 4,2 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakától. Az exportpiacok éledeztek, így a kiviteli többlet az év végén javított az adatokon.
Ahol viszont nagy visszaesés volt, az a bruttó felhalmozás, mínusz 8,1 százalékkal. A készletek változásáról és a beruházási folyamatok részleteiről jó lenne többet tudnunk. A negatív előjel nem meglepő, hiszen ilyen bizonytalanná vált helyzetben mind a háztartások, mind a cégek óvatosabbak a fejlesztésekkel, bővítésekkel. Az állami szektor mozgását viszont másféle szempontok befolyásolják.
Az előjel tehát nem különös, de a mérték igen. Ha arra gondolunk, hogy milyen óriási költségvetési hiányt halmozott fel a kormányzat a 2020-as év során, és az MNB is mindent megtett a beruházások finanszírozásáért, a tényadat (hacsak nem fejlődik még nagyot visszamenőleg) nem igazolja vissza a kormányzati szándékot és az annak nyomán kitóduló pénzbőséget. Erre a tényre egyébként az MNB-s megszólalók is utaltak, amikor az intézmény sokáig rózsaszínű prognózisainak a hátterét indokolták.
Ezen a ponton valóban nem tiszta a kép.
A magyar állam ritka nagy deficitet vállalt magára 2020 végén, mégpedig úgy, hogy a szociális kiadási tételeknél precízen betartotta a 2019-ben meghozott költségvetési törvényt: családi pótlékra kevesebbet, munkanélküli segélyezésre alig költött többet, mint addig. Mégis a GDP 9 százalékára rúg a tavalyi hiány;
ebből adódóan hatalmas méretű fiskális ösztönzésben részesült „a gazdaság”. No de amint mondtuk, a gazdaság, mint olyan csupán absztrakció. Az állam magára költött sokkal többet, és valamilyen mértékig támogatta a háztartásokat – a mértékre utal a lakossági fogyasztás igen szerény mértéke. Ám a beruházások sem „pattantak fel”, ahogy sokat emlegették egy időben. Megeshet, hogy az évvégi rohamban fejlesztésekre kiszórt pénzek zöme betétként pihen a számlákon.
Így meglehetősen bizonytalan az elemző abban, hogy miként hasznosult az elköltött közpénz a jövő megalapozásában. Az államadósság azonban - ebben viszont biztosak lehetünk – az adófizetők terhe marad. Ez az egyetlen fix pont a gyorsan változó világban.
