A Nemzetközi Valutaalap (International Monetary Fund, IMF) rendszeresen konzultációt folytat a tagállamokkal azok gazdaságpolitikájáról az alapszabálya 4. pontja szerint, majd a tárgyalásokról értékelő jelentést tesz közzé. Az IMF a nemzetközi szervezeteknél megszokott diplomatikus nyelven fogalmaz, ritkán használ erős kifejezéseket, a szakmai vélemény azonban kiolvasható a szövegből. Amíg egy tagállam kormányának nincs oka és szándéka hitelért fordulni az Alaphoz, a 4. cikkely szerinti konzultáció és annak valutaalapi értékelése leginkább csak az elemzőket, a szakmai közösséget érdekli. Ez most a helyzet minálunk is. A Budapestet felkereső szakmai csapat 2022. november 18-án tette közzé a konzultációkról készített összefoglalóját.
Ennek tónusa az előzőhöz hasonlóan udvarias és szakszerű, de tartalma most erősen különbözik a 2021. júniusi konzultáció után kiadott közleményétől. Akkor ugyanis a magyar gazdaság az uniós tagállamokkal együtt a 2020-as Covid-járvány utáni helyreállítással küszködött, így a gazdasági folyamatok valamint a gazdaságpolitika megítélésében a külső véleményezők - a hitelminősítő intézmények ugyanúgy, mint a nemzetközi pénzügyi szervezetek - figyelembe vették a járvány miatti nehézségeket. Azóta azonban eltelt egy bő év. Most objektívebb, egyben kritikusabb a kormányzati működés megítélése, hiszen a kényszerítő körülmények enyhülésével mindenhol nagyobb cselekvési tér nyílt 2021 során és az idei évben egészen az orosz invázióig; a tágabb keretekkel pedig sokféle módon lehetett élni.
Az IMF szakmai közleménye nem reflektál a kormány valóság-átíró propagandájára („az elhibázott brüsszeli szankciók”, a „háborús infláció”), hanem első mondatában megállapítja a tényeket: „Miközben a gazdaság kilábalt a koronavírus-válságból, a sokkok sorozata és a laza költségvetési politika 20 százalék fölé emelte az inflációt, és nagy külső hiányt okozott”. A jelentés regisztrálja, hogy 2021 során a Magyar Nemzeti Bank kamatemelésbe kezdett az infláció gyorsulását észlelve, és megemlíti, hogy a kormány 2023-ra (!) jelentős költségvetési kiigazítással (más szóval: megszorítással) készül. Ezzel együtt szóváteszi, hogy 2022 elején is laza költségvetési politikával folytatott a kormány; ennek és a különféle sokkoknak a hatására lett Magyarországon az EU egyik legmagasabb ütemű inflációja.
Az IMF analízisének a tartalma – ha nem is mindig a szóhasználata – hasonló a magyar gazdaságpolitikával foglalkozó független elemzőkéhez: a politikai siker érdekében a kormány egészen a választásig laza, költekező gazdaságpolitikát folytatott, késlekedett a külső sokkokra (így az energiadrágulásra) adható reagálással. Ebből adódik a jó tanács: „a következetesen feszes és hiteles költségvetési és monetáris politikai kombináció fenntartása kulcsfontosságú az infláció kezelése és a gazdasági egyensúlytalanságokból eredő sebezhetőségek csökkentése érdekében”.
A „következetes és hiteles” gazdaságpolitika kívánsága kevésbé udvarias nyelven azt jelenti, hogy a kormány hagyjon fel a szakszerűtlen és kapkodó intézkedésekkel. Az elemzés szóbahozza a hatósági árakba való belenyúlások ügyét, és azt javasolj, hogy az energiával kapcsolatos és egyéb árplafonokat lazítani kell az energiatakarékosság elősegítése, az import csökkentése és a kapcsolódó költségvetési kiadások mérséklése érdekében. Az ármaximalizálások csak rontottak a gazdaság egyensúlytalanságán, a kiszemelt élelmiszerekre kirótt árplafon pedig nem volt hatékony az EU-ban legmagasabb élelmiszer-infláció megfékezésében, hiszen a forgalmazók más élelmiszerek árának megemelésével kompenzálták a veszteségeiket.
Ezt mi itt mind jól tudjuk - mint ahogy biztosan tudják az IMF szakmai csapatával konzultációt folytató magyar államigazgatási tisztviselők is. De nem ők döntenek. Akiktől jön az ukáz, azok pedig nem szakmai alapon döntenek, hanem inkább a rövidtávú politikai hozam felől néznek minden ügyet. Az IMF azonban a gazdasági ésszerűséget képviseli a kormánytisztviselőkkel folytatott megbeszélésekben, idevágó javaslatuk szerint a jelzáloghitelezést és a KKV-hiteleket érintő kamatmaximalizálást nem kellene ismét megújítani, mert minden ilyen hatósági beavatkozás ront a monetáris politika transzmissziós képességén (hiszen a politikai indíttatású könnyítések lerontják a szükséges jegybanki szigorítástól remélt hatást). Ez sem új nekünk: a magyar gazdaságpolitika volánjánál ülők nem először nyomják egyszerre a féket és a gázpedált.
Azonban alig ért haza az IMF delegációja, újabb improvizált hatósági beavatkozást jelentettek be minálunk. Az eddigi hitel-kamatstopok után ismét beleavatkozik a kormány a piaci szereplők közötti szerződésekbe, amikor az intézményi befektetők és a 20 milliónál nagyobb bankbetéttel rendelkező lakossági ügyfelek betéti kamatát korlátozzák a 3 hónapos diszkontkincstárjegyek hozamának megfelelő mértékben.
Ennyit a jogállamiságról… Az nem csupán elvont elv, nem is csak a bírói függetlenségről szól, hanem egyebek között arról, hogy a hatalom az állampolgárok, nem-állami szervezetek életébe, a társadalom szereplőinek szerződéses viszonyaiba nem avatkozhat bele kényszerítő ok nélkül.
A mostani legújabb (de bizonyára nem a legutolsó…) kormányzati beavatkozás motívuma az államadósság finanszírozásának a könnyítése lehetett. Az újabb intervencióval az említett pénzpiaci szereplők likvid pénzeit kívánják az állampapírvétel felé átterelni. Az ilyen nem teljesen új ötlet. Felidézi a 2008 őszi pénzügyi mizéria előtti improvizálást (bár annak a jogszerűségét nem érhette kritika), amikor az állami regulátor úgy változtatta meg a magánnyugdíjpénztári megtakarítások összetételére vonatkozó szabályokat, hogy a pénztári vagyon kisebb része menjen részvényekbe, és nagyobb az állampapírokba. Akkor nagyon kellett minden szabályozási eszköz, hogy pénzhez jusson a magyar állam, ám 2008 októberében így sem lehetett elkerülni azt, hogy az Európai Bizottsághoz, majd az IMF-hez forduljon hitelért a fizetésképtelenség határára került magyar állam.
Ez most még csak távoli párhuzam. De emlékeztet arra, hogy a külső, majd belső egyensúlytalanságok gyorsan képesek elszabadulni, és akkor a kapkodó, kiigazító manőverek már nem elégségesek. Akkor bizony megeshet, hogy az eladósodott tagállamnak a Valutalaphoz kell fordulnia pénzügyi segítségért– onnantól viszont az IMF szakmai megállapítása nem csupán egy a sok külső vélemény közül, amelyet vagy figyelembe vesz a kormány, vagy nem.
Kellhet-e hamarosan az IMF? Ezt a kérdést nemrég már körbejártuk (Kellhet-e IMF-hitel? - 2022. október 19.). Azóta nem jeleztek jelentős fordulatot a gazdasági helyzet mutatói, ám ez nem jó hír: az infláció az árrögzítések fenntartása ellenére is gyorsult, a gazdasági aktivitásról nyert adatok szerint a harmadik negyedéves output a második negyedévi szinthez mérve már recessziós előjelű, az üzleti hangulati indexek lefele tartanak.
Egyelőre viszonylagos szélcsend van a pénzügyek világában. Sikerült devizakötvényekkel ismét kilépni a pénzügyi piacokra: novemberben 1 milliárd euró összegű középlejáratú (négy és negyed éves) kötvényt helyezett el az AKK, 5,3 százalékos kuponnal, majd egy kisebb volumenű jüan-kötvényt (3 éves futamidő, 2 milliárd jüan, 3,75 százalékos kuponnal). Az árazás jelzi, hogy a magyar szuverén kockázat nem csekély, így az adósságszolgálat terheink is jelentősek. Ám egyelőre ezek a kuponok elviselhető finanszírozási kötelezettséget rónak ránk a következő években. A legújabb kormányzati beavatkozás azonban nyugtalanító, és növeli a magyar politikacsinálást övező kételyeket.
A szélcsend nem tart sokáig. Napokon belül sok minden eldől az uniós viszonylatban. Annak alakulása közvetlenül és jelentősen érinti a magyar államadóssági helyzet megítélését. A kormányra nézve előnytelen kimenetel esetén már jóindulatú tanácsnál nagyobb lenne a súlya annak, hogy az IMF Magyarországgal foglalkozó szakmai csapata mit gondol a következetes és hiteles gazdaságpolitika ismérveiről.
